Modern krónikás meséi
Tarisznyája telis-tele történetekkel, amelyekben a múlt és jelen, a valóság és a képzelet átélhető formában összemosódik. Ilku Máté Rókamáli János bőrébe bújva barangol a XIII. századi Magyar Királyság vadregényes tájain. A vándor útjai során sok mindent lát, hall, majd az esti gyertyafénynél digitális pergamenre veti gondolatait, hogy élményei ne vesszenek a feledés homályába.
Kép: A természet és a múlt értékeit is népszerűsíti tevékenységével , Fotó: Kállai Márton, Forrás: Szabad Föld
Rókamáli János a rókabundát tisztelettel, óvatosan teríti kosarára. Málháját hátára véve felkerekedik, hogy újra bejárja a Bakony és a Vértes közt fekvő „Rókamál" földjét. Lassan lépked a hegybe futó erdei ösvényen a jószívű, de simlis természetű kegytárgyárus, akiről mindenfélét beszélnek a népek.
Harisnyáját a törtfehér alsó vászonnadrághoz kötötte, tunika takarja testét, lábára bőrtalpú cipőt, fejére csuklyát húzott. Nyáron gyékénykalapot, télen viszont nemezsapkát visel fejfedő gyanánt, a vállára utazóköpenyt terít. Kosarában apró keresztek, szentképek, ereklyék és egy kevés szárított hús, amit útközben szokott rágcsálni. S a léptei számának gyarapodásával rendszerint megtelik puttonya a bőkezű erdő adományaival, ahogy a modern kori krónikás lelke örömöt fakasztó élményekkel és a belőlük szárra szökkent mesékkel.
– Álmodozó típus, rengeteg könyvbe belekezd és beleéli magát a történésekbe. Volt már űrhajós, indián, végvári vitéz. S mi, a családja mindig kissé félve fogadjuk egy új ötletét, amelyek közül néhány pár nap múltán elillan, valamikor azonban hosszabb ideig, mélyebben megragad. A krónikás, úgy tűnik, hogy a régre visszanyúló történelmi, régészeti érdeklődése miatt marad – mondja a Rókamáli történetekből ismert Rozi, azaz Ilku Andrea. A férfi annyit fűz hozzá a felesége által elregéltekhez: – János józan bolond, aki nyitott szívvel szemlélteti az őt körülölelő világot, s keresi azt, ami boldoggá teszi.
– Amikor Rókamáli János asszonyával leköltözött Iszkaszentgyörgy- Somosmálra, a székesfehérvári múzeumba felvették üzemeltetésre. Mivel érdekelte a környezete és gyakorta járta a Bakony erdővel körülölelt mélyét, kiötlötte, hogy végezzenek fémkereső, régészeti kutatást Kincsesbánya, Vaskapu-hegyen. Találtak egy XIII. századi kincsleletet és több hasonlót. Hagyományőrzést korábban is folytatott, de beköltözőként a helyi értékekhez akart kapcsolódni. Hasonló érzetű emberekből közösséget szervezett maga köré, ahogyan azt édesapjától is látta szülőföldjén – idézi vissza a múltat a maga stílusában a modern kori krónikás.
Dombra kapaszkodunk, kitaposott úton teszünk egy kört az otthonuk felett magasodó erdőben. Gondolatban távolabb kalandozunk a modern mesemondóval. Méghozzá gazdag emlékekkel átszőtt gyermekkori évei helyszínére, a borsodi Mezőnagymihályra, ahol édesapja a faluért munkálkodó alapítványt, kulturális kört szervezett, összefogta és éltette a helyi közösséget. Törekvései fia lelkében is nyomot hagytak. De más módon is hatott a mesebeli Jánost megtestesítő Mátéra.
– A természet mindig fontos szerepet töltött be az életemben – enged betekintést emlékeibe, saját bőrében maradva. – Nagy erdőjárók voltunk, sátoroztunk, túráztunk, a barátaimmal előszeretettel csatangoltam a határban. A szomszéd faluba sem akartam elköltözni hazulról, de egy barátnőm miatt végül Budapesten kötöttem ki. Ott elterelte a figyelmemet a nagyváros lendülete. Mindenféle munkát csináltam: dolgoztam gyárban, kisállatkereskedésben, pszichiátriai betegekkel, hajléktalanokkal, csak a szakmámban nem, ami egyébként hulladékgazdálkodási technológus.
– Egyszeriben újraéledt bennem az érzés, hogy vágyom vidéken élni. Andival 2017-ben ismerkedtünk meg, két hónap múlva leköltöztem hozzá Székesfehérvárra, rövid időn belül összeházasodtunk. Azóta töretlenül összetartunk. Közösen újra felfedeztük a bennünk nyugvó természetszeretetet. Jött velem, ha az erdőbe indultam, megvarrta a viseletemet, megfestett nekem egy XIII. századi ikont, támogatott mindenben. Akartam bőrkalapot hordani, de minden barátnőm nemet mondott rá. Andi azonban nem szabott gátat. Ennek persze az a vége, hogy ma így nézek ki – mutat végig mosolyogva öltözékén.
Középkori viseletben járja a Bükk ormait, az Őrség lankáit, a Mátra örvényeit, de legtöbbször a Bakony és Vértes útjait koptatja a történelmet újrajátszó. Az erdő számára időutazás: amikor belép a titkokat suttogó dombok rengetegébe, elhalkul számára a civilizáció, utat nyitva legbelső hangjainak. Arra gondol, hogy ahol talpai a földet tapossák, ott az 1601-es fehérvári viadal idejében a keresztény tábor vonult el. Nemcsak szívében, küllemében és sok más módon megéli a talált lelet alapján kiválasztott kort. Például jeleskedik a gasztronómiában: túrót, lepénykenyeret készít, vagy a puttonyára akasztott serpenyőben tojást süt tábortűznél.
Apropó, megtudjuk, miért választotta a Rókamáli János nevet. A mál régi magyar szó, domb-, hegyoldalt jelent. Amikor Andival négy éve kiköltöztek a Keleti-Bakony peremére, akkor a szőlőhegyen fekvő, egyetlen pincével őket váró, fű lepte telken, az erdő széléhez közeli részen találtak egy rókalyukat. Amikor a felesége nagy lelkesedéssel belevetette magát a kertművelésbe: gyümölcsfákat gondoz, szamócát szaporít, palántákat, fűszernövényeket nevel, a vörös bundások továbbálltak, de a környéken maradtak. Így lett tehát „Rókamál”, a rajta otthont találó férfi pedig Rókamáli, aki egyébként mindig szimpatizált a János névvel.
A székesfehérvári múzeumban, saját meghatározása szerint amolyan ásóval és ecsettel dolgozó, lelkes talpas gyalogos tartott egyszer előadást Kincsesbányán a lelőhelyről. Ekkor született meg a Vaskapu Vár Baráti Kör, amihez negyvenen csatlakoztak az apró faluból. De Máté többre vágyott: élettel akarta megtölteni a helyet. Folyamatosan zajlanak Vaskapu-esték, múltban barangoló előadás-sorozatok. Továbbá idén, június 13-án második alkalommal szervezik meg a Vaskapu Történelmi Fesztivált. A nagy álma egy Árpád-kori skanzen, a hajdanán itt álló templom műemléki visszafalazása.
A hegy ormáról, vagyis a „Somtetőről” letekintünk a vidékre, amely ösvényeit már oly sokat koptatta Rókamáli János, elevenre formálva a maga által teremtett világot. „Tündérvíz” a két fa között összegyűlt víz, az öreg fa „Tölgyapó”, Andi Rozi, de a férfi előtt máig példaként álló édesapa is megjelenik a közösségimédia-oldalán, sajátos stílusban lejegyzett történetekben. Tervez egy veremházat építeni a kertjük végébe, ezáltal is tovább népszerűsítve meséit a középkori krónikásnak, aki a XXI. században született.
