Kukoricásban találták meg

Szép napnak ígérkezett 1998. szeptember 16-a, a két vadász már hajnalban útnak indult Bonyhádról, s Cikó felé baktattak. A távolság a két település között alig hat kilométer. Ha nem is lőnek semmit, az sem baj, még sétának is megéri az út.
Nem lőttek – de találtak. Egy piros színű Daewo típusú taxit, úgy félúton a két település között, az országúttól 150 méterre.
– Ide meg ki kért fuvart? – közeledtek a csukott ajtajú járműhöz.
Abban azonban nem ült senki, ellenben a belseje véres volt, ez az ablaküvegen keresztül is látszott. De nemcsak olyan elcsöpögött vér, hanem fröccsenéses. Az ajtón, az üléshuzaton, a műszerfalon, mindenütt.
– Ne nyúlj semmihez – figyelmeztetett az idősebb vadász –, hanem szóljunk a rendőrségnek!
Így ért véget számukra az aznapra tervezett vadászat.
A Tolna megyei rendőrök pedig jöttek, a nyomokat rögzítették, majd csatárláncba állva több négyzetkilométeren átkutatták a környéket. Olyan tárgyakat kerestek, amelyek összefüggésbe hozhatók a gyilkossággal. S legfőképpen persze a holttestet. Mert hogy itt gyilkosság történt, az valószínűsíthető volt.
Áldozatot végül nem leltek, véres üléshuzatot azonban igen, alig ötven méterre a járműtől.
Közben megérkezett egy kutyás nyomozó is. Az eb szagnyomot vett, s vezetni kezdte a rendőrt. Egészen a közeli országútig. Ott elbizonytalanodott, majd a gazdájára nézett. Mindketten tudták, hogy az ő munkájuk itt ért véget.

– Hívjuk fel apát – hangzott a szokásos reggeli rutin a szegedi Toldi Nándoréknál. Hét óra volt, a két gyerek iskolába készült, az asszony úgyszintén – csak ő tanítani.
Toldi Nándor ilyenkor általában már otthon szokott lenni, ám úgy látszik, ma éjszaka sok fuvarja akadt. De ez nem is baj, kellett a pénz a családnak. Szabadkáról települtek át még a kilencvenes évek elején. Vagy talán nem is jó kifejezés a település, inkább menekültek. A háború elől, hiszen Toldi Nándor nem akarta, hogy behívják az értelmetlen délszláv háborúba. Ő maga tulajdonképpen szerb volt, még ha magyar névvel is. Most akkor ki ellen is harcolna ő, ki az ellensége? Meg aztán… félt, ez az igazság. Félt a haláltól, de ez csak természetes.
Felesége hiába hívta ezen a reggelen, a telefon kicsörgött, ám nem vette fel. Kicsit furcsa volt ez, igaz, beszélgethetett éppen utassal is.
A család először Soltvadkerten telepedett le, s közös vállalkozásba kezdett a hamarosan utánajövő testvérével. Pizzériát nyitottak, de útjaik egy idő után kettéváltak. Toldi Nándorék végül Szegeden kötöttek ki, a férfi a Rádiótaxinál helyezkedett el.
Az asszony másodszor is hívta a férjét. A telefon most is kicsörgött, ám azonnal hangpostára váltott.
– Annyi idejének csak kellene lennie, hogy beleszóljon – ingatta a fejét az asszony, majd hívta a diszpécserközpontot.
– Nándi? – lepődött meg a szolgálatos. – Hiszen már este tizenegykor kiment a drosztról. És még nem ért haza? Hűha, az baj.

– Hát ez meg mi a bánat? – kérdezte a kombájnos, csak úgy magától. Kukoricát vágott Szegedtől alig 10-12 kilométerre, Domaszék határában még ugyanannak az évnek októberében. Egészen pontosan október 9-én.
Hatalmas táblában járt, a monoton munka ellazította kicsit a figyelmét, ez az igazság. Meg aztán, nagy figyelemre nem is volt szüksége, az a legfontosabb, hogy tartsa a sorokat, a többi megy magától.
Most azonban megzökkent a hatalmas monstrum, nem nagyon, ám egy gyakorlott kombájnos az ilyenre felkapja a fejét. Visszanézett a jobb oldali tükörben.
– Te jó ég! – szólt megint csak magának, majd leállította a járművet s lelépdelt róla. Mire megkerülte, már remegett a térde.
A kombájn mellett egy holttest feküdt hanyatt. Nadrágja térdéig letolva, feje szétroncsolva, ami nem csoda, hiszen a gép keresztülment rajta. A kombájnos egy pillanatra azt hitte, hogy talán élő ember fejét aprította fel, de aztán látta, hogy ez lehetetlen. A hullán az enyészet jelei, régóta a kukoricásban feküdhetett már.

A legnagyobb rejtély a nyomozók számára az, hogy miért került Toldi Nándor taxija Szegedtől több mint száz kilométerre nyugatra, a Duna másik oldalára.
Ám talán éppen ez az a momentum, ami a gyilkosok nyomára vezethet. Mindezt Kószó Zoltán nyugalmazott rendőr alezredestől tudom meg a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon.
– Nézzen a térképre! – mutatja. – Toldi Nándort itt, Újszegeden, az uszoda előtti droszton látják utoljára a kollégái, a Tóth vendéglő mellett. Fuvarja lehetett, de nem meszszire, mert nem szólt be a központba, hogy vidékre hívják.
– Mert egyébként beszólt volna?
– Igen, ez szokás a taxisoknál, éppen a saját védelmük érdekében. Toldi Nándor azonban ezt nem tette, mégis Szegeden kívül találják meg a holttestét. Vajon miért?
– Talán azt mondták neki a gyilkosai, hogy meggondolták magukat, menjen tovább.
– Pontosan. Vagy ismerte őket, és nem tartotta érdemesnek beszólni. Nem tudjuk. Az viszont biztosra vehető, hogy a gépkocsiban kalapácsnak tűnő tárggyal hátulról többször fejbe vágják, majd Domaszéknél kiteszik a kocsiból, s továbbhajtanak az 55-ös úton, át a bajai Duna-hídon, majdnem a hatos főútig. De miért éppen erre vezetett az útjuk? Miért? – néz rám a nyomozó. – Talán, mert errefelé laknak vagy laktak Toldi Nándor gyilkosai – válaszolja meg saját kérdését. – De az is lehet, hogy errefelé vállaltak idénymunkát. Vagy dolgoznak valamelyik állattenyésztésben. Biztosan semmit sem állíthatunk – teszi hozzá.
A taxit a rendőrség mindenesetre Budapestre szállíttatta, s centiről centire átvizsgálták. Az alvázon olyan sérülést fedeztek fel, amely akkor keletkezhetett, amikor a kocsi a földúton felült egy huppanóra. Ekkor nyomódhatott meg az üzemanyagcső. A jármű üzemképtelenné vált, vezetője pedig hagyta a csudába, inkább gyalog folytatta az útját bűntársával együtt. Mert legalább ketten lehettek, különben nem valószínű, hogy a taxis a háta mögé engedte volna a gyilkosát.

– Nándiról szeretne beszélgetni? – kérdez vissza a diszpécserközpontos. – Nem, sajnos egyetlen kollégám sem ér most rá – mondja néhány másodperc múlva. – Nem felejtettük el, de nem is nagyon ismertük, ez az igazság. Tudja, nem sokat dolgozott nálunk, alig fél évet.
– Nándi? – hallgatom az áldozat özvegyének hangját a telefonban. – Nézze, én ezt az ügyet már lezártam magamban. Akkor nagyon fájt, de számomra befejeződött. Akár meglesz valaha a gyilkosa, akár nem.

Házhoz jött gyilkosság…
Szomszédja kereste fel néhány évvel ezelőtt az egyik fővárosi peremkerületben lakó Kovács Lajos nyomozót avval a hírrel, hogy alig néhány száz méterre, az erdő szélén hosszabb ideje áll egy üres taxi. A detektív megnézte a járművet, amelyet gyanúsnak talált. S valóban: alig harminc méterre egy 50-60 év körüli férfi holtteste feküdt a bokrok között. Az ilyenkor szokásos napi többszöri „haditanácsot” ezúttal nem a legközelebbi rendőrőrsön tartották a nyomozók, hanem Kovács Lajos lakásán. A gyilkosság nem maradt felderítetlen, a szálak egy néhány utcával arrébb lakó fiatalemberhez vezettek, akiről kiderült, hogy a kétgyermekes, ám egyébként homoszexuális taxis barátja. A gyilkosság indítéka pedig: megelégelte az idős taxis bizarr szexuális vágyainak kielégítését...
A taxisgyilkosságok efféle oka azonban viszonylag ritka, sokkal inkább ölik a sofőröket a pénzükért, esetleg az autójukért, tudtuk meg Kovács Lajostól. A taxizás éppen ezért a veszélyes foglalkozások közé tartozik, hasonlóan a vendéglősökéhez, a postásokéhoz, a pénzbeszedőkéhez vagy a prostituáltakéhoz.
Emlékezetes taxisgyilkosság még annak az orosz katonának az esete, aki szökés közben intette le a járművet, hogy visszajusson a laktanyába, ám később a pénzéért meggyilkolta a sofőrt. Nagy port vert fel annak a két lánynak a története is, akik szexuális ígérettel csalták félreeső helyre a taxist, ám valójában a kocsiját akarták, amelyért agyon is verték. Mivel az áldozat és az elkövető között korábban általában nem volt kapcsolat, a felderítés igen nehéz. Nem véletlen, hogy az utóbbi húsz évben 5-6 taxis gyilkosa rejtve maradt.
A szegedi taxis gyilkosát valószínűleg Bonyhád környékén kell keresni, erősítette meg Kovács Lajos a szegedi kollégája véleményét, arrafelé, ahol a járművet megtalálták. Elképzelhető, hogy a tettes(ek) ingyen akartak utazni. Lehettek katonák is, akik Szegedről tértek vissza a bonyhádi laktanyába, esetleg olyan dél-tolnai munkavállalók, akik Csongrád megyéből tartottak hazafelé. Akárkik voltak is azonban az elkövetők, megtalálásuk az említett okok miatt igen nehéz. Az esetleges lakossági bejelentések azonban most is megkönnyíthetnék a gyilkosok kézre kerítését.