Lennél az anyukám?

Vékonydongájú, szőke kisfiú üldögél magában a Fészek Egyesület érdi átmeneti otthonának nappalijában. Ő itt a legfiatalabb lakó. Érdeklődve felnéz, mikor mellé telepszem, s megtudom, hogy különleges nevet visel: egy ókori hősét, aki oroszlánokat fogott harci szekere elé, úgy parádézott Rómában, s amelyet gyámi engedély híján sajnos nem írhatunk le. Egyelőre úgy tűnik, a névadással ki is merült az „extrák” sora, amit a hatéves gyerkőc eddig az élettől kapott. A családi házukat az adósság fejében eladták, a szülei elváltak, az édesanyja lemondott a fiáról, az édesapja pedig, aki három hónapja idehozta, néhány hete eltűnt, a gyámhatóság hiába keresi.
– Tegnap pedig hiányzott az apukám meg az anyukám, és sírtam. Mert nagyon fájt a szívem – tudatja a szőke fiú szinte hadarva. Aztán másra tereli a szót.
– Már tudok írni, pedig még nem vagyok iskolás – jelenti be. Kölcsönadom neki a tollam és a füzetem, hogy tessék, mutasson valamit. Ennyit ró a lapra: NEM. Így, csupa nagybetűvel…