Diósgyőri kohász állást keres

Szürke ég alatt, szemerkélő esőben álldogálunk az egykori Lenin Kohászati Művek bejáratánál. A rendszerváltás óta több táblát szegeztek a falra, előbb Lenin tűnt el a cég nevéből, s mára lassan a kohászat is. Most azt olvashatjuk: DAM 2004 Kft.
A kapunál biztonsági őrökbe ütközünk. Gyanítom, hogy be sem fognak engedni, hiszen az ügyvezetőnek írt levelünket válasz nélkül hagyták. A helyi vasasszakszervezeti vezető, Ágotai József is csak azt bizonygatta a telefonban, hogy nem nyilatkozhat. 
– Majd mi megpróbáljuk! – biztat a két kalauzunk. Otthonosan mozognak, hisz évtizedek óta ez a munkahelyük, sőt, hivatalosan még most is… Sokra persze ők sem jutnak: esélyünk sincs, hogy bárki szóba álljon velünk.
A közeli Öntöde kocsmában és a Kohász sörözőben csak a felszolgálók ásítoznak. Köszönjük meg Cseh László helyi önkormányzati képviselőnek, hogy nem ázunk tovább, mert beinvitál a rendőrségi pihenőbe. A képviselő nem érti: annak idején tízezreket rúgtak ki, most meg néhány száz ember elbocsátása ekkora vihart kavar… Ő maga az acélművel szomszédos DIGÉP hadiüzemében többek közt gépágyúk, aknavetők gyártását felügyelte, s mint ilyen, kémelhárító tiszti kiképzést kapott. Miután 1996-ban, ötvenegy éves fejjel elküldték, vagyonőr lett. Így cseppet sem meglepő, hogy most a megyei polgárőrszövetség alelnöke.
Ő mutat be Rácz Tibornak is, aki 1975-ben ipari tanulóként kezdte koptatni a bakancsot a kohászati művekben. Tavaly november végéig a minőségirányításban munkálkodott, ám akkor „lejárt a mandátuma”. Ügyeletbe sem kell visszajárnia, azóta a fizetésénél nagyjából egyharmadával kevesebb bért utalnak át neki.  
– Háromszor kaptunk végkielégítést, mióta itt dolgozom. Sose tudjuk, hogy mire számítsunk, csak gyűrődik az ember – néz maga elé a 49 éves gépszerelő, géplakatos. Igaz, 2004-ben kilenc hónapig állt a gyár, de akkor a felmondási idő után visszahívták. Merő előrelátásból 2006-ban megszerezte a vagyonőri képesítést, de hogy mihez kezd vele, ha megint beüt a krach, fogalma sincs.