Itt a piros, hol a pénz?

Csendes, családias része a fővárosnak Rákoscsaba, különösen a Zamenhof utca környéke. Figyelnek egymásra a szomszédok, s ha valami gyanúsat észlelnek, biztos, hogy nem hagyják annyiban.

Általában azonban eseménytelenül teltek a napok. Ilyen volt 1990. augusztus 3-a is, hamar nyugovóra tértek a környék lakói. Közöttük egy idős házaspár, a Zamenhof utca és a Péceli út sarkán lakó Káposzta házaspár is, Mihály és a felesége.
Rájuk is fért a pihenés, hiszen mozgalmas hét állt mögöttük. Végre el tudták adni a szalkszentmártoni telküket, amit akkor már egy éve hirdettek. Jó árat kaptak érte, 530 ezer forintot. 200 ezret foglalóba, 330 ezret pedig a héten vettek át. Szerdán utaztak le, s úgy volt, hogy ott is maradnak a hét végére, ám az üzletet még aznap nyélbe ütötték. Minek maradtak volna tovább, inkább visszautaztak.

Feleslegesen kérték meg a kedvenc unokájukat, Burány Istvánnét is, hogy amíg távol lesznek, locsolja a kertjüket.
– Már tegnap hazaérkeztünk – lepte meg a szomszéd felől érkező asszonyt a nagymamája augusztus 2-án –, de azért köszönöm, hogy átjöttél. Még azt szeretnénk kérni, hogy szóljál a párodnak meg a testvérének, hogy segítsenek elhozni a bútorokat.
– Persze, nagymama, nagyon szívesen.
– És még valami, Babikám. Erről az üzletről egyelőre csak te tudsz, meg a családod. Még az anyádnak sem mondtam el, meg a testvérednek, Huginak sem.
Később ennek a mondatnak vélhetően különös jelentősége lett.

•

– Milyen érdekes – morfondírozott Vörös Zoltán, Káposztáék szomszédja augusztus 5-én, vasárnap, a reggeli órákban – előbb voltam kinn az újságért, s látom, hogy Mihályéknál le van esve a fürdőszobáról a szúnyogháló.
– Biztos véletlenül leverték – találgatta a felesége.
– Ugyan már, hiszen tegnap nem is láttuk őket egész nap. Biztos viszszamentek még valamiért Szalkszentmártonba.
– Igazad lehet, mert a redőny is le van engedve, azt pedig csak olyankor szokták – hagyta rá a felesége.
– Nekem csak nem tetszik ez a dolog – húzta a cipőjét a férfi, s indult a kerti kapun, hogy megnézze, nincs-e valami baj.
Hát volt baj, nem is kicsi. A 81 éves Mihályt egy kempingágyon fekve találta a zárt teraszon véresen, öntudatlan állapotban, a 79 éves feleségét pedig a fürdőszobában.
A nénit agyonverték, a férfit súlyos sérülésekkel szállították az Amerikai úti idegsebészetre.

•

– Természetesen szerettük volna meghallgatni Mihály bácsit a kórházban – emlékezik az eseményekre Alberti Bálintné nyomozó –, ám sajnos nem sokra mentünk vele.
– Nem emlékezett az eseményekre? – kérdezek rá.
– Zavarosan beszélt, gyakran magának is ellentmondva. Kérdeztük, hogy férfi volt-e a támadója. Azt mondta, igen. Vagy inkább nő volt? Erre is igen volt a válasz. Ezek szerint ketten voltak? Igen. Na, ennél többre nem mentünk vele.
Káposzta Mihály augusztus 25-én a sérülések következtében kialakult tüdőgyulladásba belehalt.
A lakást egyébként a nyomozók feldúlt állapotban találták, egyedül a kamrát kímélték a gyilkosok. Viszont onnan tűnt el némi készpénz, egyébként az értékek szinte kivétel nélkül a helyükön maradtak. Az egyik szekrény polcán megtalálták az ingatlan eladásából származó összeget is.

•

A nyomozás három vonalon folyt. Az első feltételezés szerint az idős házaspár összekapott, s addig csepülték egymást, ameddig bírták.
– Kizárt dolog – ingatja a fejét az áldozat kisebbik unokája, Balatoni Károlyné, akit angyalföldi lakásában kerestem fel. – Sohasem vettem észre, hogy megütötték volna egymást. Legfeljebb zsörtölődtek, mint általában az öregek. Olyasmin például, hogy a nagypapa nem jól fogja a söprű nyelét.
Sokat azonban ezen sem vitatkoztak, Káposzta Mihály ugyanis szívesebben fogta a pálinkáspoharat a közeli Volán-pálya büféjében, mint a seprűt. Annyit azonban sohasem ivott, hogy elveszítse az önkontrollját.
– Misi bácsi? – áll meg egy percre a kocsma bejáratánál Bartosik János, aki már harminc éve vezeti az egységet. – Hogyne emlékeznék rá. Tartózkodó öregúr volt, nemigen fecsegte ki a dolgait.

Ettől függetlenül a nyomozók nem zárták ki, hogy a Volán törzsközönségének eldicsekedett az idős férfi, hogy nagyobb összegű pénz állt a házhoz. Mégsem valószínű, hogy a tetteseket itt kell keresni, mivel azt is tudhatták róla, hogy a pénzt hamar a bankba szokta tenni. Aki tehát azt forgatta volna a fejében, hogy betör hozzá, az azonnal cselekedett volna, nemcsak másnap.

Marad tehát a harmadik vonal: az elkövetőt a családban kell keresni. A nyomozók hamar megállapították, hogy egyetlen olyan tagja volt a népes famíliának, aki nem tudott alibit igazolni, s ez egy távoli, nem vér szerinti rokon. Neki ekkor már volt priusza, lopást, magánokirat-hamisítást írtak a számlájára, ami miatt 8 hónapot töltött javító-nevelő intézetben. Kapcsolatban állt a XVII. kerületben a betöréses lopásairól elhíresült egyik családdal is. Általában ő sofőrködött, mivel a társaságban egyedül neki volt jogosítványa. De jó volt tippadásban is.

A gyilkossággal kapcsolatban ötször hallgatták ki, ő pedig ötször mondott ellent saját magának. Az viszont bizonyos, hogy a gyilkosság utáni napokban betörő cimboráival az NDK-ba utazott, hogy „itt a piros, hol a piros”-t játsszon.
A nyomozók feltételezik, hogy az utazáshoz volt szükségük a pénzre, amit Káposztáéktól akartak megszerezni. Aminek a hollétéről ő is tudhatott a családból – s amit szinte kutatás nélkül talált meg a gyilkos a kamrában.
Nem volt erős állandó bűntársának az alibije sem: aktuális párja azokban a napokban magzatelhajtáson esett át, s állítása szerint a férfi csakis őt ápolta, ki sem mozdultak a lakásból.

A nyomozók számára a távoli családtag egyik barátjának a tanúvallomását követően állt össze a teljes kép. A férfi, akinek a számlájára szintén számtalan bűncselekmény írható, egyenesen rákérdezett, miért kellett ilyen drasztikusan megölni az öregeket. A családtag avval védekezett, hogy nem ő tette, csupán a tippet adta. A gyilkos az állandó bűntársa volt, meg még valaki, akit azonban nem nevezett meg. Számára is nagy lelki teher a két idős ember halála, ám nem mer vallomást tenni, mert akkor vele kapcsolatban is köpnének. Egyébként nem gyilkolási szándékkal érkeztek a Péceli útra, ő kinn hesszelt, vagyis figyelt, s csak később tudta meg, hogy a néni letépte a társa álarcát, mire az bevadult. Aztán pánikba esett és bár összetúrta a lakást, csak éppen az utazáshoz szükséges összeget vitte magával, aztán inkább menekülésre fogta a dolgot.
Bár a nyomozók több terhelő vallomással is rendelkeznek, tárgyi bizonyítékkal viszont egyetleneggyel sem, ezért az ügyet egy évvel a gyilkosság után vádemelési javaslat nélkül voltak kénytelenek lezárni.