Az sem hülye most, aki hallgat

– Tiszta marhaság – ül le Hujber Jánosné a kerti sámlira, miután helyet mutatott maga mellett. – Ha nem fejezik be, akkor minek kezdték el? – dohog. – Ha meg elkezdték, akkor miért nem fejezik be? Így verik el az ország pénzét.

Nem az ország pénzéről van szó, nyugtatgatom, legalábbis egyelőre nem. A sávolyi MotoGP-pályát a spanyol érdekeltségű Sedesa nevű cég kezdte el kialakítani egy éve, viszont a nagy mű építése éppen akkor akadt el, amikor a Magyar Fejlesztési Bank ez év elején visszavonta a néhány hónappal korábban visszavonhatatlannak minősített, gigaméretű, 15,3 milliárd forintos hitelgaranciáját.

– Na, mindegy – hallgatja az asszony az érvelésemet. – Akár így, akár úgy, én mindenesetre szeretném eladni a házamat.
Éppen ezért léptem be hozzá. Sávolyon jó néhány épületen, így az övén is, ott díszeleg a felirat: Ez a ház eladó. Az asszony a kertben dolgozgatott, miközben a ház előtt a 97 éves édesanyja üldögélt.
– Nagy nekem már ez a kert – örült meg az érdeklődésemnek Hujberné, hiszen így legális indokot találhatott magának a kapálgatás felfüggesztésére. – Házastul, mindenestül odaadom 16 millióért, aztán a mamával együtt elköltözöm Nagyigmándra a gyerekeimhez.
Az asszony udvarán árok, a szennyvízcsatornát fogják vezetni benne. A beruházás a pálya építésének a feltétele, ezért a sávolyiaknak nem is kell fizetniük érte. Bizonyára örülnek neki, ám Hujberné ezt is árnyaltabban látja:
– Most majd duplájára nő a vízdíj – méltatlankodik. – Hatvanezer forint nyugdíjból meg hogyan telne rá?
– Ha nem készülne a pálya, mennyiért tudná eladni az ingatlanját? – érdeklődöm.
– Látja, ez igaz, a töredékéért. Persze így sem biztos, hogy elmegy, amióta felfüggesztették az építkezést, az érdeklődők száma is megcsappant. Mert mondom, ha elkezdték, be is kellene fejezni… – kezdi elölről.

Sávoly vegyes benyomást kelt az idegenben. Az ízlésesen felújított parasztházak mellett gyakoriak a lepukkant, összedőlni készülő romok. Ez utóbbiakban általában cigányok laknak. Többségüket, legalábbis a felmenőiket, még a hatvanas-hetvenes években telepítették a környékre. Akkoriban, amikor a pártunk és kormányunk elhatározta, hogy megtisztítja tőlük a Balaton partját. Egy részüket errefelé tették ki a buszokból, a tó keleti partján élők pedig manapság enyingi cigányokként híresültek el…

De térjünk vissza Sávolyra, s szólítsuk meg az iskola melletti épület előtt tébláboló cigány férfit, Bogdán Györgyöt, mennyiért is adná el a putriját. Mert hogy eladó, arról a kifüggesztett tábla tanúskodik.
– Nyolc és fél millió az ára – jelenti ki a néhány éve kétmillióért vett házról, és lelkesedése akkor sem csökken, amikor értésére adom, hogy csupán újságíróként érdeklődöm az árak felől. – Az a baj, hogy nincs munka – vált hirtelen panaszkodóra a férfi, felváltva a kisgyermekét karján tartó feleségével.
– A motorversenypálya építkezésénél sem volt szükség magukra?
– Ugyan már, alig néhányunkat vettek fel a faluból. A beruházók hozzák a maguk embereit, románokat, meg ilyeneket, nekünk meg semmi sem jut. Havonta 28 ezer forint segélyt kapunk; mire telik abból, mondja már meg!

Alacsonyabb cigány érkezik, Bogdán József, a férfi unokatestvére.
– Ha el tudnánk adni a házat, akkor külön tudnánk költözni, le tudnám tenni a jogsit, munkát kapnék, új életet kezdenénk – tervezget a fiatalember.

Lám, ha elkel a ház, ez a család bizonyosan ki tud majd törni sanyarú helyzetéből, vélem – egészen addig, amíg szót váltok a szintén cigány Orsós Józsefékkel, a Rákóczi utca 17.-ből. A kerítés mögött tábla hirdeti, hogy a tulajdonosok szívesen vállalnak őrző-védő szolgálatot. Az apa és két fia csaknem fél évig végzett mindenféle, többnyire segédmunkát a pálya építésén.
– Bogdánék? – hallgatják a beszámolómat. – Felvették őket is, de csak addig maradhattak, amíg azon nem érték őket, hogy valami félreeső helyen alszanak… Meg is mondták a beruházók, hogy ha folytatódik a pálya építése, a cigányok közül Sávolyról csak bennünket alkalmaznak, senki mást.
Ha pedig elkészül, akkor összesen tizenkét alkalmazottra lesz szükségük, derül ki a nemrégiben közzétett hatástanulmányból – jut eszembe.

Ha a sávolyi házak áráról átfogó képet szeretnénk kapni, akkor leghelyesebb, ha Szira Zoltán ingatlanforgalmazóhoz fordulok. Az érdi férfi ideje nagy részét a faluban tölti.
– A kilencvenes évek közepén érkeztek a németek a faluba – hoz képbe a kezdeteket illetően.
Akkoriban természetesen még nem az esetlegesen megépülő motorpálya vonzotta a külföldieket, hanem a közeli termálvizes fürdők – Zalakaros, Hévíz – miatt látták érdemesnek ingatlant vásárolni.
– Azóta már minden ötödik ház külföldiek tulajdonában van – említi.

A németek mellett hollandokat és belgákat is érdekelte Sávoly, s ami új színfolt, megjelentek az orosz érdeklődök is. Amíg nem tört ki a faluban a motorpálya-őrület, 2-3 millióért lehetett kapni egy házat, amire még rá kellett költeni tízmilliót. A felújítható házak nagy része mára elkelt, most már inkább a telkeknek van értéke – nem is kevés, Szira Zoltán közvetítésével négyzetméterenként 5 ezer forintért lehet hozzájuk jutni.

Ha már összehozott a szerencsém a közgazdász végzettségű férfival, kérdezem a motorpálya építése körül kialakult bonyodalmakról is. Szira Zoltán szabadkozva áll kötélnek – erre inkább a polgármester volna illetékes válaszolni, véli –, ám mondandóját mégsem nélkülözhetem, mivel az elsősorban az önfényezésével elfoglalt faluvezetőjénél, Bobek Józsefénél sokkal összeszedettebben foglalja össze a lényeget.