Félelmetes negyvenes

– Hát jó! – sóhajt Gaál Béla, a kecskeméti börtön sajtóreferense, sokadszor hallva kérésem. – Nézzük meg a negyvenes zárkát. De ha lehet, fotó ne készüljön.

A nevezetes zárka a belvárosi, Mátyási utcai börtön első emeletén található. Az ajtó nyitására sorra kászálódnak le az ágyról a rabok. Némelyikük arcán érdeklődés, többségükén közöny.

Éppen csak a küszöbön túlra lépek, beljebb biztonsági okokból nem mehetek. De ha nem is beszélgethetek a zárka lakóival, a szemem azért kinyithatom. Az alig néhány négyzetméteres helyiségben az emeletes ágyakon is emelet, rajta mindenütt rabok. Az ágyak előtt stokik, középen asztal, oldalt csöppnyi szekrények, a sarokban pedig fallal elválasztott illemhely. Az ajtóval szembeni rácsos ablakból némi fény enyhíti a félhomályt.

Ilyen és ehhez hasonló zárkákban töltenek a rabok az ítéletükre várva akár napi huszonhárom órát – esetleg két éven keresztül is. Dolgozniuk csak különleges esetekben szabad.

– A letöltő házak kihasználtsága 110-114 százalékos – tájékoztatott néhány nappal korábban Füzesi Viktor, a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet igazgatója. – Az előzetes letartóztatásban lévő rabok a megyeszékhelyeken található házakban töltik az idejüket. Ezekben általában 170-180 százalékos a zsúfoltság. Nálunk, Kecskeméten ennél is magasabb.

– Mégis, hány százalékos? – kérdezek rá.
– Maradjunk annyiban, hogy magasabb.

A fiatal parancsnok tartózkodó szava nem véletlen. Amikor néhány évvel ezelőtt kinevezték az intézmény élére, a sajtó bejárhatta a börtön legkeményebb részeit is. A következmény: a parancsnokot a szőnyeg szélére állították. Ettől azonban a tény még tény marad: az európai normák szerint összesen 94 rab tartására alkalmas intézménybe mindenkit be kell fogadni, akinek a fogva tartását a rendőrség kéri.

– Most pedig mutatok valamit, amin meg fog lepődni – forgatja meg az őr a kulcsot a zárban.

Valóban, a helyiségben rabok helyett két, degunak nevezett rágcsálót tartanak fogva, a fali ketrecben pedig papagájok rikácsolnak.

– Nevelési célzattal tartjuk őket, a fiúk rendszeresen rájuk néznek. Amikor az egyik végelgyengülésben elpusztult, valóságos siralomházzá vált a részleg.

Kecskemét egyik külső kerületében vagyunk, a központi börtöntől három kilométerre, ám – Gaál Béla kedvenc kifejezését kölcsönözve – a belvárostól idáig valóságos időutazást tettünk. Míg az a börtön több mint százéves, ez húsz sincs, és mindenféle előírásnak megfelel.

Ebben a szárnyban a jogerősen elítélt dél-alföldi fiatalkorú férfiakat tartják fogva. A kör alakú épületben tíz, középre nyíló egyszemélyes cella található.

– Szigorú napirend szerint élnek – emlékezem a börtönparancsnok szavaira –, ebben a korban ugyanis a fiúkban különösen nagy erővel dübörög a tesztoszteron…

Természetesen nem csupán a nemi vágyak csillapítása érdekében foglalják le a fiúkat, hanem nevelési célzattal is. Bár a tíz elítélt közül három gyilkosságért tölti idejét a börtönben, a nevelők nem adják fel a reményt, hogy embert faragjanak belőlük.

A másik szárnyban a fiatalkorú lányok közül csupán egy ül gyilkosságért: az anyjával együtt kaszabolt le egy nevelőnőt. Mire hozzájuk átérünk, éppen vége a délutáni csendes pihenőnek, a sportfoglalkozásra indulnak az udvarra, így be tudunk nézni a szobáikba is. A vaságyak rögzítettek, a mosdó vandálbiztos – vagyis alumíniumból készült –, némelyikük asztalán könyv, tévé, s mindegyiken fényképek, levelek.

– Velük nehezebb, mint a fiúkkal – említi az őr. – Nagyobb bennük az indulat, hevesebbek a kitöréseik.

Benézünk a fürdőjükbe is – ahol két zuhanyzótálat látok, ám már régóta csak az egyiket használják. Ez a helyiség ugyanis nincs bekamerázva, s a lányok rendszeresen itt rendezték le egymás közötti sérelmeiket.

A helyiség, ahová lépek, lehetne akár egy egyszemélyes panzió is. Az ablakon rács helyett virágok, a padló parkettával burkolva, a falon családi fényképek. Lakója, Árpád – aki nem adja a teljes nevét, arcát – úgynevezett enyhített végrehajtási szabályok szerint tölti a csalásért kiszabott büntetését a külső börtön másik szárnyában.

A részlegnek épp tizenhat lakója van. Szobájuk kulcsát maguknál tarthatják, s éjjel-nappal ki-be járhatnak. De nemcsak a szobájukból, hanem meghatározott időben a börtön épületéből is, és mehetnek kíséret nélkül dolgozni. Hétvégére pedig havonta több alkalommal haza is.