Szavak a pusztából

Kunadacson egy rozoga disznóólból alakították ki a térségi mosodát. Nem tévedés, tényleg disznóólból varázsoltak használható helyiséget. Felújították a falakat, szépen kifestették, még tornácot is ácsoltak elé. Tágas hely nem kellett, csak annyi, hogy egy mosógép elférjen. Nyitás után az asszonyok nekivágtak a tanyavilágnak, hogy az elesett idősektől összeszedjék a mosnivalót. Amit sikerült, batyuba gyűjtöttek, majd a központi bázishelyre érkezve máris kezelésbe vették a szennyest. A tiszta ruhákat azután visszavitték gazdáiknak.

Ám az öregek többsége ragaszkodott a szokásaihoz, talán szégyellték is, hogy mások mossák az ágyneműiket, inkább küszködtek tárcsás mosógépeikkel, ha volt nekik egyáltalán, ezért egyszerűen nem adták oda a holmijukat, erőszakkal meg nem vehették el tőlük.

Vége lett a támogatott programnak, a térségi mosoda bezárt, nem tudta fenntartani magát. Most csak az üres építményt találom a faluban, a kivénhedt mosógép pedig a szomszédos város napközijébe került.
– Magát is a mosoda izgatja a legjobban, holott ezernyi más hasznos kezdeményezésünkről írhatna – mosolyodik el Mészáros Zsuzsa, aki – Komáromból költözve ide – 1997 óta közösségfejlesztőként alapítója és önkéntese a Felső-kiskunsági Közösségi Munkások Egyesületének. Azt már találkozásunk első pillanatában látom rajta: azon lelkes emberek közé tartozik, akik soha nem adják fel. Szükség is van a munkájára, mint egy falat kenyérre. Kis falvakban, tanyákon különösen, ahol igencsak magára hagyatott a lakosság.

– Ez nem egészen így van! – tiltakozik Zsuzsa, amikor hangosan is kimondom gondolataimat. – Egy városi lakótelepen még inkább társtalanok az emberek, ennek dacára ott is sikeresek a közösségteremtő kezdeményezések. Mivel az egy földrajzi környezetben élők sok-sok ponton kapcsolatba kerülnek egymással, mi az emberek összefogásában bízunk. De nekünk, közösségfejlesztőknek csak kezdeményező szerepünk van, azt a pici pöccintést adjuk meg, ami által egymásra találhatnak a helybeliek.

Ilyen „pöccintés” eredménye a kunadacsi közösségi információs központ és kávéház. Régebben még kultúrháznak hívta mindenki, de mivel mára megváltoztak a művelődési igények, azzal nem sokra mennének, ha továbbra is hakniműsorokat kínálnának. Most attól különlegesek, hogy az intézményt civil szervezet működteti, átvállalva az önkormányzattól a közművelődési feladatokat. Bérleti díjat nem kell fizetniük, sőt inkább a polgármesteri hivatal ad támogatást, ami az éves rezsiköltségre elég. Az adódó egyéb kiadásokat, a munkatársak fizetését a közösségi munkások egyesületének kell állnia, ezeket pályázatokból tudják előteremteni.

Legtöbbet Sotkó Levente Attila közösségfejlesztő tartózkodik a házban. Nem ismeri a nyolcórás munkaidőt – előfordul, hogy reggel bemegy, de csak este tízkor tud szabadulni. Sosincs üresjárat. Itt találkoznak és szervezik programjaikat a helyi közösségek, intézmények, és rendszeresen tart fogadóórát a falugazdász is. S ez a helyszíne a falu rendezvényeinek. Napközben ingyen internetezhetnek a fiatalok, az irodai szolgáltatásokat bárki igénybe veheti. Este sokan beülnek a kávézóba, nyelvet tanulnak, zenélnek, pingpongoznak, beszélgetnek.

A fiatalember Zemplénből, Abaújszántóról költözött Kunadacsra. Debreceni egyetemistaként vetődött el először errefelé egy miskolci civil szervezettel, ekkor találkozott Mészáros Zsuzsával. A többit nem nehéz kitalálni… Előbb önkéntesként ízlelgette a munkát, ma pedig állása van, szolgálati lakással. Meg kellett barátkoznia azzal a ténnyel is, hogy milyen mély szakadék tátong a városi és a falusi fiatalság között.

– Számítottam erre, mégis meglepett – vallja be. – A legszembetűnőbb különbségek a szemléletükben és a stílusukban mutatkoznak meg. Nem lehet életcél hétvégeken egy diszkóban lerészegedni. Ettől persze nem eshetek letargiába, hiszen éppen az a dolgom, hogy változtassak a jelenlegi helyzeten. De ez nem megy egyik napról a másikra. El kell nyerni a bizalmat, s ha ez sikerül, minden könnyebben megy majd.