Közel a cellákhoz

– Tizenkét éve műtöttek mellrákkal. Még itt vagyok, rendszeresen járok ellenőrzésre, Szegedre. Mások nem voltak ilyen szerencsések, a műtét után nem sokkal meghaltak. Az atomerőmű közelsége nem tesz jót az egészségnek. Az is igaz, fiatalabb koromban megterhelő mezőgazdasági munkát végeztem a téeszben, a melegágyaknál mérgező vegyszereket, veszélyes gombaölő szereket használtunk. Akár azok is okozhatták a rákot – avat be magánéletének féltett titkaiba Vass Imréné, akit uszódi háza előtt szólítunk le. Közel van hozzá az objektum, csak a Duna választja el a portájától, kertjéből rálátni a hatalmas építményre.

– Összeragad a szám széle, amikor a kora reggeli órákban engedik le a gőzt – mondja az asszony. – Csak úgy menekülök befelé a házba! Azt is megfigyeltem, ha huzamosabb ideig Paks felől fúj a szél, elsárgulnak, megbarnulnak a gyümölcsfák koronái, lehullajtják a levelüket.

– Juliska, nem tudod, hol van a Duna-parton a sugárzásmérő? – zavar meg bennünket kérdésével Ruska Jánosné, a szomszéd, aki közmunkából tart hazafelé. Nem sokkal előbb fotós kollégám tudakolta tőle ugyanezt, keresve a különleges szerkezetet.

Amit meg is találunk az ártérben. Hivatalosan a Paksi Atomerőmű Zrt. 10. számú környezet-ellenőrző állomásának nevezik, amiről nem mondhatnánk el, hogy a legmodernebb létesítmények egyike. A gazzal és drótkerítéssel körülvett bázison egy oszlopra erősített, V alakú támaszték két oldalán dróton csüngő kapszulákat lóbál a szél, nyilván azok rögzítik a légköri szennyeződés mértékét. A földszintes építményen egy mérőszerkezetnek kellene lennie, de annak csak hűlt helyét látjuk…

Amint nem sikerül megismerkednünk a „vizes laborral” sem, aminek Bátyán eredünk a nyomába. A talajvíz aktivitásmérésére szolgáló találmány egyetlen műszerből áll, ami éppen meghibásodott. És a fizikatanár sincs a faluban, egyedül ő ért hozzá.

►

A paksi atomerőmű tizenkét kilométer sugarú körzetében élők ma már csak akkor gondolnak arra, hogy hol is laknak valójában, amikor minden hónap első hétfőjén megszólalnak a szirénák. A lakosság megnyugtatása érdekében a folyamatos tájékoztatás is fontos.

– Nemrég ellenőriztük, milyen körülmények között tárolják a kiégett kazettákat – újságolja Török Ferenc kalocsai polgármester, aki a „veszélyzónán” belüli tizenhárom település közös szándéka alapján 1994-ben létrejött Társadalmi Ellenőrző és Információs Társulás (TEIT) ¬elnöke.

– Az atomerőmű elfogadottsága a Duna bal és jobb partján különböző – szögezi le az elnök. – Hogy Pakson és közvetlen közelében alig találni kételkedőket, abban nagy szerepet játszik az, hogy akik az erőműben dolgoznak, azok saját meggyőződésük alapján tudják továbbadni a szavahihető információkat. Ehhez képest a mi térfelünkön tizenöt százalékkal rosszabb a helyzet. A rémhírek azonban mára megfogyatkoztak. Kezdetben szinte minden problémát az erőművel hoztak összefüggésbe az emberek, még a szárazság miatti terméskiesést is az állítólagos sugárzásra fogták.

Manapság a rendszeres és hiteles tájékoztatás következtében nincs olyan tényező, ami borzolná a helyiek kedélyeit. A japán atomkatasztrófa miatt sem lett senki erőműellenes Paks vonzáskörében. Arra viszont többen emlékeznek, hogy kezdetben voltak téves riasztások. Uszódon például egy esős éjszaka kellős közepén szólalt meg váratlanul a fülsiketítően vinnyogó hang. Sokan pánikba estek és csomagolni kezdtek. Azt azonban, hogy ilyenkor miként kell cselekedni, még mindig kevesen tudják.

– Épp most jöttek meg a legfrissebb adatok a háttérsugárzásról – bontja ki elektronikus levelét és mutatja számítógépén Török Ferenc. – Ezek valódiságát a TEIT ellenőrzi. Nekünk is vannak saját méréseink, sőt a külföldi jelentéseket is figyeljük. Nem szokott eltérés lenni. Senkinek nem érdeke, hogy az adatokat meghamisítsa. Éves szerződéseink vannak a „veszélyzóna” sajtójával, televízióban, rádióban, újságban jelentetjük meg rendszeresen a közleményeinket. Kirándulásokat szervezünk az erőmű létesítményeibe, s bárki előtt nyitva áll kiállításunk a kalocsai városháza utcafrontra néző helyiségében.