Megváltó dzsessz – Gáspár Károly portréja

Mindig kedves, udvarias és mosolygós, elegáns, valódi úriember – mondják Gáspár Károly dzsesszzongoristáról. És valóban, aki ismeri, annak az az érzése, hogy veleszületett tulajdonság a kiegyensúlyozottság, az élet pozitív szemlélete. A róla elnevezett, sikert sikerre halmozó trió vezetőjeként fontosnak tartja, hogy a dalaiban mindig legyen pozitív kicsengés, életigenlés, a szépség és a harmónia pedig természetes, ha az ember zenésznek áll, hiszen a művésznek mégiscsak az a feladata, hogy a szépet közvetítse az embereknek.

Gáspár Károly szerint mindenkinek a saját eszközei­vel kell örömet szereznie a közönségének. Van, aki a rockzenében, van, aki a technóban talál örömforrást, kikapcsolódást, szépséget, amelyre vágyik, és szerencsére akadnak olyanok is, akiket a dzsessz gyönyörködtet. A muzsikus úgy látja, ők nincsenek is kevesen Magyarországon.

Ahhoz képest, hogy úgymond „kis ország” vagyunk, meglepően sok dzsesszkedvelő él itt. Azt viszont tudomásul kell venni, hogy a műfaj világszerte rétegzene. Ez pedig azért van így, mert igazi befogadásához talán kell valamilyen szintű zenei ismeret is, ami időt igényel. Ettől függetlenül Magyarországon lakosságarányosan többen kedvelik a dzsesszt, mint más, nagyobb országokban.

– A járvány előtt, ha körbenéztem a koncertjeinken, a közönség soraiban mindenféle korosztályt láttam a fiatalabbaktól az idősebbekig, és ez pozitív fejlemény – mondja a zongorista. – A koncerthelyszínek terén azonban már nem ilyen rózsás a helyzet, hiszen Budapesten sincs túl sok dzsesszklub, vidéken pedig elvétve találni – teszi hozzá.

– Generációkra visszavezetve több zenész volt a családunkban. Édesapámnak ráadásul ugyanaz a hangszere, mint nekem. Úgy hívják azt a műfajt, szerintem hivatást, amit ő képvisel, hogy bárzongorista. Itthon és külföldön is sokat játszott hotelekben, elegáns éttermekben, tengerjáró hajókon. Az inspiráció elsősorban és közvetlenül tőle származik, de a tágabb családi körben is sok muzsikus van.

Mindkét nagypapám cigányprímás volt, és számos rokonom zenélt cigányzenekarokban, például cimbalmos, bőgős, brácsás is van közöttük. Akkoriban az volt a jellemző a magyar roma zenészekre, hogy úgynevezett kávéházi cigányzenét játszanak. Édesapám az első, aki nem ezt a muzsikát választotta, hanem tánczenész lett – idézi fel a családi hagyományokat.

Gáspár Károly gyerekként természetesen sokat hallgatta az édesapja játékát otthon és az aktuális fellépéseken is. Amikor idősebb lett, édesanyjával időnként meglátogatták a bárzongorista családfőt azokon a vendégváró helyeken, ahol szórakoztatta a közönséget.

– Már akkor elképedve figyeltem, hogy milyen hatással tud lenni az emberekre a muzsika – emlékezik.

Később ő is belekóstolt a bárzongorista életbe, 17-18 éves korától kezdve szintén játszott éttermekben, szállodákban és tengerjárón is. Ezzel párhuzamosan azonban megmaradt a nagy szerelem az életében, a dzsessz.

– Mindig az járt a fejemben, hogy igazából a dzsesszklubokban van a helyem meg a fesztiválok színpadain – mondja a kezdetekről.

Ez annak is köszönhető, hogy a vendéglátós időszakban nemigen került méltatlan helyzetekbe, inkább jó emlékei vannak ezekről az évekről. A vendégektől dicséretet és biztatást kapott.

– Egyszer egy tengerjárós munka alkalmával napozgattam a hajó fedélzetén, amikor odajött hozzám egy angol úriember és megkérdezte: „Ne haragudj, de te mit keresel itt?” Először meglepődtem, de később kiderült, hogy azért szegezte nekem a kérdést, mert számos világsztárt hallott már londoni dzsesszklubokban, és szerinte nem hajókon lett volna a helyem. Máskor is kérdeztek hasonlót itthon és külföldön, és ez is motivált, hogy mást csináljak. Talán ezért is döntöttem úgy egy idő után, hogy megpróbálok erősebben megjelenni a dzsessz színterein. Nem volt egyszerű, de ma már itt vagyok a társaimmal, jelen vagyunk a műfaj életében.

Ehhez persze kellett az a háttér is, amelyet Gáspár Károly otthonról kapott, és nem csak zenei értelemben. A zenész még az édesanyjával és az édesapjával él, pedig már 45 éves. Nagyon erős a kapcsolata a szüleivel.

– Szokták mondani, hogy hülye gyerek vagyok, mert mamahotelben élek. De a kölcsönös szeretet diktál nálunk, és ez jó. Amint felkelek, a kávé már ott gőzölög a konyhaasztalon. Felhőtlen gyerekkorom volt, köszönhető a drága szüleimnek. Egy szem gyerek vagyok, mindent megtettek és megtesznek azért, hogy támogassanak, hogy támogassuk egymást – avat be a mindennapjaiba.

– Burokban nőttem fel, ráadásul úgy alakult az életem, hogy otthon ragadtam. A kedvesem is a szüleivel él. Ez egy gyerekkori szerelem, osztálytársak voltunk általános iskolában. Aztán neki volt egy házassága, ami nem sikerült. Azóta újra együtt vagyunk, de nem élünk egy fedél alatt, nálunk szoktunk találkozni.

A mama természetesen nemcsak a kávét teszi az asztalra, hanem mindennap főz, ráadásul nagyon jól és nagyon finomakat. Ezt többen tanúsítják, barátok, vendégek. Persze ez nagy áldozat, de a mama szereti csinálni, és azt is élvezi, ha jó kedvvel fogyasztják a főztjét. A gyerekkorában válogatós Karcsinak talán ezért sincs kedvenc étele, mert édesanyja mindent kitűnően főz.

A zenei irányzatról

A dzsessz, angol helyesírással jazz, 100 éve kialakult zenei műfaj. Minden dzsessz­stílus legfontosabb jellegzetessége az improvizáció: az előadók sokszor rögtönzött szólót játszanak vagy válaszolgatnak egymás játékára. A dzsessz a nyugat-afrikaiak kulturális és zenei kifejezésmódjában, az afroamerikai zenei hagyományokban (például blues, ragtime), valamint az európai katonai zenekarok zenéjében gyökerezik. A XX. század elején az amerikai fekete közösségekből indult ki, és az 1920-as évekre vált nemzetközileg is ismertté. Innentől kezdve világszerte fokozatosan erősödött meghatározó zenei stílussá, és jelentős hatással volt és van a többi zenei irányzatra is.(Varga Attila)

A hely, ahol Gáspár Károly született és él, nem más, mint Budapest, a Józsefváros, amely minden rossz híre ellenére nagyon sok tehetséges cigányzenészt adott az országnak. Mint elmondja, hivatásos előadóművészi diplomája ugyan van, de nem járt dzsessztanszakra. Ettől függetlenül nagyszerű képzésben részesült, a világhírű zongoraművésztől, Oláh Kálmántól (Kálcsitól) tanult, ő a mestere.

Mivel Oláh Kálmán tanít a dzsessztanszakon, sok különbség tehát nincs felkészültségben azokhoz a kollégákhoz képest, akik állami képzésben vettek részt, legfeljebb annyi, hogy amikor a művész végzett a magántanfolyamon, nem kapott róla papírt. Gáspár Károly rajong a klasszikus zenéért, erre a mester munkássága is inspirálta (Oláh Kálmán Bartók-lemeze például legendás lett a világ dzsesszéletében). Ettől függetlenül mindig erősen vonzódott a klasszikus zenéhez. És ahogy komolyabban kezdett foglalkozni a dzsessz műfajával, ez csak fokozódott. Adódik tehát a kérdés, hogy akkor miért nem lett Gáspár Károlyból klasszikus zenész.

– Zeneiskolás koromban sajnos óriási problémát okozott nekem a klasszikus zene interpretálása. A kötöttség, a kottahűség, amit elvár ebben a műfajban a szakma és az értő közönség, nekem súlyos teher volt – válaszolja, amikor erről kérdezem.

– Hiába készültem fel lelkiismeretesen a vizsgákra, koncertekre, nálam gyakran lehúzódott a roló, és belesültem a darabba. Tinédzser koromban azonban elkezdett érdekelni a dzsessz, idővel rádöbbentem, hogy ha zenész szeretnék lenni, illetve maradni, akkor nekem ennek a szabadságára van szükségem. A má­sodik lemezünk címe – Salvation (Megváltás) – arról is szól, hogy ez a műfaj számomra tényleg megváltás volt, megmutatta az igazi utamat.

Gáspár Károlynak azonban nemcsak a hivatása volt hasznos útjelző az életében, hanem a hite is. Mint meséli, katolikus családban nőtt fel, a szülei így nevelték, járt hittanra, volt elsőáldozó, gyakran ministrált, és ezt nemcsak a szülei tartották fontosnak, hanem már gyerekkorától kezdve ő maga is átérezte a vallás jelentőségét.

– Szerettem templomba járni, ahol felvehettem a ministránsruhát, és büszke voltam, ha rám bízták, hogy a szertartás bizonyos részeiben csöngessek. Soha nem felejtem el, hogy ezeket az öltözeteket olyan ládákban tárolták, amilyeneket addig csak az Indiana Jones-filmekben láttam. Volt egyfajta misztériuma ennek az egésznek – gondol vissza a régi vasárnapokra.

Aztán ez a hit egyre mélyebb lett, felnőttfejjel úgy látja, ez a folyamat még ma is tart. Emlékszik a klasszikus megvilágosodás egy példájára, legalábbis történt vele olyasmi, ami meghatározó az életében.

– Még bárzongorista koromban kimentem Ausztriába játszani egy hotelbe – avat be a különös élmény részleteibe.

– Már első nap, amikor megérkeztem, valami azt súgta, hogy nem fogom jól érezni magam. Októbertől decemberig szólt a szerződésem, de egy szál vendég nem volt a szállodában a három hónap alatt. Ez volt a vezetők első próbálkozása arra, hogy télen is szóljon zene a szállodában. Olyan volt a hely meg a környék is, mint egy kísértetváros. Az élelmiszerbolton kívül minden zárva volt, és teremtett lelket sem láttam az utcán.

Ennek a napnak az estéjén úgy éreztem, azonnal haza kellene mennem, mert nem fogom kibírni ezt a munkát. Nem akarom dramatizálni a helyzetet, de este, egyedül a szobámban egyszer csak térdre rogytam, és elkezdtem imádkozni. Akkor és ott éreztem egy nagyon erős energia jelenlétét, ami végül megnyugtatott, és kibírtam azt a lehetetlen helyzetet. Haza is jöhettem volna, de maradtam, és hónapokig úgy jártam be a hatemeletes épületbe zongorázni, hogy nem volt vendég, csak én, egy recepciós meg egy pincér.

Gáspár Károly alkotói munkáját azóta is nagymértékben meghatározzák a külső és belső benyomásai. Mint mondja, van olyan dala, amely úgy született, hogy egyáltalán nem volt különösebben ihletett hangulatban, hanem egyszerűen leült a zongorához, elkezdett játszani, és ebből kikerekedett a melódia, amit aztán lekottázott, majd címet adott neki. Nemegyszer előfordul, hogy ő valaminek a hatása alá kerül, legyen az film vagy egy meghatározó élmény, különös hangulat, ami aztán rányomja bélyegét a zenéjére.

– Általános recept persze nincs. Úgy vagyok ezzel, mint a szerelemmel. Arra is azt szoktam mondani, ha jönni akar, akkor úgyis megtalál – fogalmazza meg az alkotói folyamat lényegét.

Nagyon büszke arra, hogy csaknem 100 olyan CD-t őriz, amelyeket személyesen kapott a magyar dzsesszelőadóktól.

Aztán lemegyünk az utcára sétálni egyet, friss levegőt szívni, és a szemem megakad a leopárdmintás kabáton. Megtetszett, ismeri be, és úgy gondolja, jól áll neki, még ha egy kissé extravagáns is. Fontos számára az elegancia. Ez is családi hagyomány, ebben nőtt fel, hiszen az édesapja, a foglalkozásából fakadóan, hétfőtől szombatig mindig szépen felöltözött.

Ő pedig olyan gyerek volt, aki a borotválkozásnál is gyakran ott állt az apja mellett. Meg szokta nézni a divatházak kollekcióit, így próbálja összeválogatni a ruháit, persze hasonló, de olcsóbb darabokból. Nagyon teszik neki például a Dolce ∝ Gabbana szicíliai kollekciója. Nem vitás, a környezete színfoltja, egyénisége ő. Kívül-belül.

Névjegy

Gáspár Károly zongorista a Gáspár Károly Trió vezetője, emellett a Karc FM rádió dzsesszműsorának, a JazzKarcnak a szerkesztője és vezetője, valamint a JazzMa.hu kritikai rovatvezetője. A JazzMa.hu olvasói szavazatai alapján triója több alkalommal is elnyerte albumával Az év lemeze-díjat. A Nemzeti Kulturális Alap támogatásával a Tom-Tom Records gondozásában nemrég jelent meg a Gáspár Károly Trió harmadik albuma Philosophy címmel.