Fecskeszálló Tamásiban

Szégyen, hogy négyen is megelőztek, hiszen amíg én Budapestről indultam, addig ők – a tamási fecskekolónia gazdája, Mátics Ferenc szerint – Szicíliából vagy Máltáról repültek egyhuzamban a Tolna megyei városka Mikszáth Kálmán utcájáig. És megérkeztek. Ugyanitt még több mint 430 fecskefészek kiadó.

– Tavaly április 8-án ért ide az első két páros, most pedig 6-án – nyitja a kertkaput a gazda, majd nagy örömmel mutat fel a ház eresze alatt zajongó szállásfoglalókra, mert jöttükkel kezdetét vette az idei szezon az Európában is egyedülálló, sőt mára világhírű 439 fészkes (szobás) fecskeszállodában, ahol igaz, félpan­ziós, svédasztalos rovarreggeli nincs, de van helyette előregyártott otthon a páros életre, a tojásköltésre, az utódlásra.

Mert Tamásiban tucat esztendeje annak, hogy az ember is rakja a madárfészket. Régebben azért, hogy amikor fáradtan, de rengetegen megérkeznek, a költözők ne vesszenek össze az előző évről maradó kevés szálláshelyen, ma viszont azért, hogy egyáltalán jöjjenek, hiszen a szakemberek és a megfigyelők szerint legalább kétmillióval, azaz a régi seregek felével érkezik kevesebb szabadság madara hozzánk, mint az elmúlt évezred végén.

– Amikor 32 évvel ezelőtt a párommal megvettük ezt a házat, már akkor is volt néhány fészek az eresz alatt – idézi a múltat Mátics uram. – Aggódva láttam a kínlódásukat, mert ha többen jöttek, nem volt elegendő a szálláshely. Nekik ugyanis az az első dolguk, hogy fészket keresnek vagy raknak, mert anélkül nincs tojásköltés, nincs utódlás. Amíg találtak elegendő pocsolyát, száraz fűfélét, lóistállót meg disznóólat, ahonnan az alapanyagokat begyűjthették, addig 5-6 nap alatt nagy iramban elkészültek a fészkek, ami azt is lehetővé tette, hogy egy nyáron kétszer költsenek.

Sajnos azzal, hogy az ember mindent betonnal, aszfalttal, újabban térkővel burkol, miközben az állatait plafonig csempézett telepeken tartja, a földjeit pedig műtrágyával szórja, és a rovarokat, például szúnyogokat vegyszerrel gyéríti, azzal bajossá teszi a gyors építkezést, gyengíti a táplálékláncot, a kicsik állandó etetését, végül megerősödését a szeptemberi nagy utazásra.

– Napokon át figyeltem, hogyan, miből építkeznek, és arra jutottam, hogy ha a háztartási boltban kapható gipszet közönséges fűrészporral és vízzel összekeverem, aztán hungarocellből faragott fészekformába öntöm, száradás után pedig sárszínűre bemázolom, akkor az olyan lehet, mintha csak ők készítették volna – meséli okosodásának történetét a gazda, aki miután az asszonnyal, Julikával is megbeszélte a nem kis macerával és még több kosszal járó fecskeszálló dolgát, létrát támasztott a házfalnak, majd tucatnyi elő­regyártott albérletet szögelt fel vagy ragasztott oda a stukatúr alá.

– Képzelje el, hogy perceken belül ugyanúgy veszekedtek rajta, mintha ők rakták volna. Mondtam is magamban, helyben vagyunk, én úgy segítek nektek, hogy beindítom a fészekgyáramat.

Az 1991-ben felszámolásra ítélt Orion televíziógyár tamási bakelitrészlegének ma már nyugdíjas minőségi ellenőrét gyerekkora óta természetközeli embernek ismerik, aki nagykorúságától az erdészetnél dolgozott: csemetét telepített, gyümölcsfát, rózsát nemesített, szarvasagancsot gyűjtött, később madarakat és kisállatokat preparált, amiből aztán jó bevétele is származott. Meséli, hogy az 1970-es években, amikor az apja a regölyi téeszben kemény fizikai munkával jó, ha 4500 forintot keresett, addig neki a mellékes jövedelmekkel már 8 ezer forintnál is több jött össze havonta. Közelebb hajolva nekem még azt is elárulta, hogy 150 ezer forint spórolt pénzzel a párnája alatt kérte meg Julika kezét, amiért akkoriban fél házat lehetett venni.

Ma már egész házuk van, ráadásul akkora, hogy keresni kell egymást benne, különösen, amióta az egy szem fiuk, Viktor is beköltözött Szekszárdra, közel a munkahelyéhez. A ház hivalkodó nagyságánál csak rikító kék színe, aztán a csaknem félezer egymás mellett sorakozó barna fecskefészek, valamint az udvaron zöldellő 9 törpe pálmafa látványa feltűnőbb, amire a sokrétű és érdeklődésű gazda nem titkoltan büszke is.

Állunk a pitvarajtóban, nézünk fölfelé az eresz alá, hátha meglátjuk a két leggyorsabb párost, de csak a hangjukat hallani, ugyanis ilyenkor az az első dolguk, hogy kidobálják a tavalyi tollakat, ezt követően hoznak bele új pihe bútorokat. Miután így belakták a kvártélyt, kezdődhet annak a 4-5 tojásnak a lerakása, amelyekből 13-14 nap elteltével 3-4 újszülött fióka csőrét kell apának, anyának egymást váltogatva a levegőből lekapdosott rovarokkal teletömködnie.

– Iszonyú munkát végeznek, hiszen 3 hétig 5 percenként érkeznek csőrükben az eleséggel, mire a kicsik képesek kirepülni – magyarázza a gazda, akinek a számításai szerint egyetlen fecske több mint 1 kiló, némely esetben vírus- vagy fertőzéshordozó rovartól képes megszabadítani az ember környezetét, az állatok világát és a termőföldeket. Ezért sem mindegy, évente mennyi füsti-, parti- meg molnárfecske, röviden szabadság madara özönli el a Kárpát-medencét.

Az eresz alatti szállodaépítést látva a környék lakói közül többen is – főleg eleinte – csak úgy emlegették Máticsot, mint azt a hóbortos embert, aki a pénzét meg az idejét hangos és haszontalan, koszoló madarakra költi, mígnem 5 esztendeje egy szép napon valaki fel nem tette a dupla soros fecskefészeklánccal ékesített, rikítóan kék házáról készült felvételt az internetre. No, attól kezdve megváltozott a közösség élete, de a madaraké meg az egész környéké is.

– Beindult a fecskékre kíváncsiak nagyüzeme, de annyira, hogy azóta is egymás sarkát taposva kilincselnek a portán turisták, gyerekes családok, újságírók, fotósok, színészek, híres emberek, sőt külföldi televí­ziós stábok is – sorolja Julika asszony, aki a szálloda takarítója, de főkönyvelője is egyben, miközben nem győzi üdítővel meg kávéval kínálni a hívatlan vendégeket, noha ők utálják a koffeint.

Pinceszintre ereszkedünk, ahol a kazán melletti helyiségben a fészekgyártó részleg, a halomba rakott tűzifa szomszédságában pedig a preparálóműhely került kialakításra. A gipszből és fűrészporból akasztós, illetve ragasztós kivitelben készült fészkekből jelenleg mintegy 150 darabos a készlet, de ma délután már jönnek 20, aztán meg 50 darabért. Ilyenkor úgy viszik, mint inflációs időkben a cukrot, pedig már nemcsak Mátics gyártja, hanem mások is az országban, de amíg Pesten 2400, sőt 3100 forintért is kínálják, addig Tamásiban darabja 1000 forintot kóstál.

Kétségtelenül összetettebb és precízebb foglalatosság a preparálás, amivel jóval többet is lehet keresni. A hivatalos árlisták alapján például, amíg a rigónagyságúak kikészítéséért 8, addig a fácánért 25, a nyestért 30, a rókáért vagy a páváért pedig akár 50 ezret is elkérnek darabonként a mesterek. A rozsdamentes boncasztal mellett szikével, fogóval, ollóval és például agyvelőkaparóval teli tálcák sorakoznak, míg egy valaha hálószobai éjjeliszekrényben most arzén, formalin, aztán zsinórok, drótok, végül hajszárító és csontfűrész vár mindennapos bevetésre. Külön ládafiában tartják a műanyagból és üvegből gyártott kacsa-, fácán- és hattyúszemeket.

– Ezért is ugyanúgy megszólnak és bolondnak tartanak, mint a fecskefészkekért – mondja csodálkozásomat látva a házigazda. – Azt mondják rám a hátam mögött, hogy jó dolgomban vagy körberagasztgatom a házamat sárgolyókkal, vagy állati dögöket fogdosok – sorolja a ráaggatott jelzőket, akár egy régivágású káderfelelős a párttaggyűlésen. – Tudja, mi a vélemény a magunkfajtáról? Hát az, hogy minket a dögök éltetnek, az arzén meg tartósít.

Az ilyen sarkos és sértő minősítéstől olykor a kikészítőmester is kikészül, de Mátics uram már felülemelkedett az effajta gyűlölködésen, és inkább irigységnek veszi a durván kicsontozott véleményeket. Büszkén meséli, alig volt 16 éves, amikor 10 forintért megvette dr. Fehér György Állatpreparátumok készítése című illusztrált kiadványát, és az azóta eltelt több mint fél évszázad során csaknem 10 ezer kikészítést végzett.

Miután a pince mélyéről, akár a bányászok, ismét feljövünk a napszintre, hét hófehérre kezelt borz- és aranysakál-koponyát mutat az előszobai kisasztalon, ezekből darabonként néhány ezer forintért hamarosan színészek, ügyvédek, celebek íróasztaldíszei lesznek Pesten. Mint mondja, eddig a legkisebb munkája egy 5 centiméteres rizspinty, a legnagyobb pedig egy majdnem 20 kilós hattyú volt.

A hátsó tisztaszobában először feljebb engedi a műanyag ablakredőnyt, csak aztán kínál hellyel, hogy minél nagyobb legyen ámulatom a falakról rám révedő, kitömött páva, fácán, gatyás ölyv, papagáj, nyest, szarka és mátyásmadár láttán. Mindenesetre nem szeretnék egy ilyen gazdagon berendezett szobában mondjuk éjjel kettőkor felriadni, még akkor sem, ha tudom, hogy Mátics 30 ezer forintért élve vette meg azt a pávát, amelyet aztán a kikészítése előtt kloroformmal örökre elaltatott, akkor sem. Főként nem, miután az üveges szekrény egyik polcán 4 emberi koponyát is megpillantok, amelyek több mint 10 éve az egyik építkezésen talált háborús tömegsírból kerültek elő.

Ezek után kétségtelenül üdítőbb látványt mutat az a kék-fehér színű tábla a falon, amelyet a Ching Hai mozgalom legfelsőbb mestere küldött Tamásiba nem mellékesen 10 ezer amerikai dollár kíséretében és a következő szöveggel: „Mátics Ferenc számára elismerésül a környezetbarát vándorfecskefészek-lakóhelyek építéséért. Isten irgalmas szeretetében és áldásában.” A magas kitüntetés pontos neve Ragyogó Világ Könyörületességi Díj, melynek szöveges indoklásában még az is olvasható, hogy „köszönet és hála a madárbarát viselkedésért, amellyel magához vonzza és védelmezi a vonuló madarakat„.

– Napjainkban nekem van a legnagyobb kolóniám egész Európában, hiszen itt akár 400 pár is elfér egyszerre – összegzi a gazda, hozzátéve, ennyi vendége még nem volt. – Eleinte nem győztem fészekkel, mert sokszor több százan röpdöstek a ház körül, és költőhely hiányában a járdára potyogtatták tojásaikat. Két esztendeje májusban 250 párost számoltam össze, viszont szeptemberben, a visszaindulás előtt már több mint ezer fecske búcsúzott a villanydróton. Na, ezt nevezem sikernek!

Mivel a fecskeállomány az ezredfordulót követően a felére csökkent, olyan törvény védi a madárfajt, melynek értelmében, aki 250 ezer forintot meghaladó kárt okoz, például 5 madarat vagy fészket pusztít el, az szabadságvesztéssel járó bűncselekményt követ el. Sokan azért üldözik és verik le a szálláshelyüket, mert összepiszkolnak falat, járdát, árkádot. Amíg néhány éve a szolnoki Tisza Szálló kerengőjéből azért tüntettek el 25 molnárfecskefészket ismeretlen tettesek, mert zavarta a szórakozást, addig például a Karcag melletti Berekfürdőn a Szívek nevű termálhotelben a szobák mellett csaknem 100 fecskefészek is kiadó egész nyáron.

Ugyancsak gondoskodással fogadja a Győrság nevű falu népe az egyik istállóba évtizedek óta visszajáró fecskerajt, ebből ötletet merítve a falusi tanító meg is alakította a Szivárvány Természetismereti Szakkört, ahol a gyerekek fészekkészítést, madárvédelmet tanulhatnak.

Ha valamilyen csoda folytán kineveznék teljhatalmú fecskeminiszternek, mi lenne az első intézkedése, kérdeztem búcsúzásképpen Mátics Ferenctől.

Azt válaszolta, hogy előírná az ország minden településének, találjanak legalább egy olyan embert, családot, óvodát, iskolát vagy hivatalt, amelyik hajlandó két marék gipszből meg fűrészporból összegyúrni nem több, mint 50 fecskefészket, aztán pedig felszögelni az eresz alá. Három esztendő múlva akár egymillióval több tavasz hírnöke lepné el a májusi égalját a túltengő hazai rovarvilág keservére.

Egy ilyen minisztertől ki sajnálná a fizetést?