Hazahív a föld

Összebújva, békésen szalmát eszegetnek egymás mellett; a borzos mackóhoz hasonlatos hegylakó kislány a 2022-es év első szülöttje; és a tekintélyt parancsoló, megtermett, szelíd bikák, ők vigyázzák a csapatukat. Életkép a letkési Széppatak-völgyből, amelyet szemlélve, az álmodozó fajta odaképzeli magát a hely nyugodt csendjébe, ahol ember és állat harmóniában él egymással. Egy agrároldalon az eladó skót-felföldi borjúról szóló hirdetés mellett bukkantam rá Hetei Zoltán telefonszámára. Sok egyebet nem találni a gazdaságot működtető családról. Nem véletlen: maguknak csinálták a farmot.

Hat éve úgy kezdődött az álom, hogy Annának (18), négyből a második legfiatalabb lányuknak bértartásban voltak lovai. Akkor épp kapóra jött, hogy valakik árulták a Pest megyei Letkés határában lévő 15 hektáros területet, mert úgy a bértartási kérdés is megoldódhatott. A Hetei család úgy döntött, hogy megveszi a házat és a földet. Nagy változást hozott ez a mindennapjaikba.

Kilenc évig fesztiválszervezéssel foglalkoztak. Majd 2016-ban Zoltán kapott az élettől egy pofont. Nem szívesen beszél róla, de annyit elárul, hogy ezt követően tértek át a folyton rohanó, stresszes életmódból a nyugodt mindennapokba. Hobbinak indult a ma 58 hektáros farm, ami a szántókkal, a legelőkkel és az erdős területekkel együtt eléri a 66 hektárt. Számukra a horizonton bokrokkal határolt völgy jelentette a feltöltődést, a meditációt, ahol megpihenhettek és együtt lehettek.

Nem gondoltak rá, hogy állatokat tartanak majd. Amikor megvették a telket, egy évbe telt letakarítani róla a gazt. Majd, hogy soha többé ne legyen erre szükség, rackajuhokat hoztak. De ahol egynek, kettőnek, majd ötnek akadt hely, ott több is elfért. Zoltán nagyapjáék egykor szarvasmarhákat tartottak és földet műveltek. Így ő gyermekként magába szívta a paraszti tudást. Éppúgy Katának is – aki a nyarait mindig a letkési nagyszüleinél töltötte – megvolt a ragaszkodása a földhöz.

– Mindig vonzott és lenyűgözött ez az életforma a maga nehézségeivel, kihívásaival és tanításaival együtt. Úgy hiszem, minden korábbi munkánk és tapasztalatunk ide vezetett bennünket: vissza a földhöz, az állatokhoz, a természethez – vallja a családanya, a gazdaság asszonya.

– Egykor a parasztembernek sokrétű tudásra volt szüksége ahhoz, hogy jól viselje gondját a jószágainak, és úgy művelje a földjét, hogy az a legjobbat adja. Mi is mindennap tanulunk és tapasztalunk valami újat. Például, hogy mennyi szaporulatot engedhetünk meg az egyes haszonállatoknál, hogy elegendő legyen nekik a terület. Nyolcszáz jószág lakik ma itt, és tavasszal, a születés évszakában az állomány akár 1500-ra is felduzzad – árulja el, miközben belépünk az aszfaltos út jobb oldalán épülő állatfarmra. A birkák barátságosan bégetnek, mintha üdvözölnének, miközben a növendékek játékosan ki-be ugrálnak a karámból.

*

Sokféle állat él még itt. Az emuknál októbertől tavaszig tart a tenyészidőszak. És vannak itt hozzájuk hasonló madarak, a nanduk. Olyan szerencsém van, hogy szemtanúja vagyok a násztáncnak: a kakas széttárja szárnyait, és lehajtott fejjel kíséri a tojót. Az emu húsából rendkívül finom steak és szalámi lesz, amelyet a madárház melletti saját húsüzemükben készítenek el a szarvas- és disznókolbász, a töpörtyű és egyéb ínycsiklandó vidéki falatok mellett.

Kifelé jövet Zoltán mesél: – A feleségem allergiás a tojásra. De ha a saját baromfiudvarból származót eszi, semmi baja – itt nyer igazán értelmet az általunk választott létforma. A magunk számára van az udvarban őshonos magyar és erdélyi baromfink, fürjünk, fácánunk, gyöngytyúkunk, amelyeket elsősorban a húsukért, a tojásukért, valamint a szaporulat miatt tartunk.

Zoltán idén 49 éves lesz, Kata két évvel fiatalabb. Rengeteg az energiájuk, amire szükség is van, hisz sok a tennivaló a farmon: tavasszal ott a tárcsázás, később a vetés, ősszel az aratás, majd a bálabehordás. A legnehezebb nőként persze a fizikai munka, amikor például az 50 kilós kukoricászsákokokat kell cipelni. De műszaki jellegű dolog is akad bőven. A gazdasszony ezért a születésnapjára egy csokor virág helyett inkább szerelőládát kér, mert annak hasznát veszi a hétköznapokban.

Az asszony, Kata és a második lányuk, a 25 éves Dia gondozzák a tisztatérben lakókat, a család férfitagjai, Zoltán, és Dia vőlegénye, Gábor a haszonállatokkal foglalkoznak. Ők négyen működtetik a gazdaságot. A fiataloké is egy külön történet. Gábor Szegedről származik, és több évet élt Kanadában, majd Budapesten. Dia mindig elvágyott a fővárosi nyüzsgésbe, majd három év után hazahúzta a szíve. A sors segítette ebben, mert a tavalyi évi vírusidőszak alatt mindketten elveszítették a vendéglátóipari állásukat, és együtt költöztek Letkésre. Végleg, és itt is képzelik el a jövőjüket.

*

A Szobi járásban lévő Letkés, amikor idefelé jövet áthaladtam rajta, egy főutcának tűnt, amelyből lelkes kis mellékutak ágaznak el a Börzsöny vonulatai és az Ipoly hűsítő hullámai felé igyekezve. A völgy pedig valóban csodaszép. Nevét az egykor itt békésen csordogáló Széppatakról kapta. Ma romos kőhíd áll a helyén, s a mélyedésben tarka gaz nyújtózik az ég felé.

Mielőtt belemerülnék a tájba, a család tovább kalauzol. A bal oldali udvarban járunk, szemben az állatfarmmal. Mutatják az őshonos baromfikat, amelyeket este bokszokba zárnak be a róka és a nyest elől. Tavaly 36 libát és kacsát lefojtott a ragadozó, és volt, amivel a családnak kellett végeznie. De aki állatot tart, ahogy a születéssel, éppúgy a pusztulással is szembe kell néznie. Ez nem könnyű, mert a kezeik között nevelt jószágok a szívükhöz nőnek. Anna a lovakkal van így. Mindig is akart egyet, a szülei azóta azt hallgatták tőle, amióta csak megtanult beszélni. Ma sajátjai vannak Széppatakon. És ezekkel kezdődött a család története is.

– A lovaglás rendkívül összetett dolog: alázatot, bizalmat, nyugalmat kíván ez a sport. Nagy kihívás, hiszen egy 5-6 mázsás élőlénnyel kell együttműködni, akinek ugyanúgy vannak félelmei, jó és rossz napjai – vakargatja meg a kezei közelében kezesbáránnyá szelídülő Delilát, azaz Dilit, a karám szürke színű lakóját. Barna társa Una, akivel a 140 centiméteres rudat is megugorja a gazdája. Nemrégiben letette a rajtengedély­vizsgát, és élete első versenyén második helyezett lett.

*

Negró, a fekete skót-felföldi bika néz velünk szelíden farkasszemet, mellette Koloss, a tenyészbika áll. Külön karámban vannak, és csak tenyészidőszakban engedik fel őket a tehenekhez. Nem véletlenül választották ezt a szívós, strapabíró fajtát. A legnagyobb hidegben egyedül megellik, élelmet a hóban is talál magának, a nyári kánikulában pedig egyszerűen a fák hűvösébe húzódik.

A Hetei család 2017-ben tizenöt üszőt vásárolt, amelyeket egy felszámolt törzsállományból hoztak el. Jelenleg már a bikák mellett csaknem 70 marhájuk van. Rájuk kíváncsiak a legtöbben, s sokan érdeklődnek a letkési farm felől – ez is bizonyítja, hogy értéke és létjogosultsága van a család munkájának. Aggódtak is, hogyha kaput nyitnak, a hely elveszíti a varázsát. Majd rájöttek, hogy ha mértékkel teszik, úgy jól működhet az állatkerttel egybekötött vidéki vendéglátás.

A Széppatak-völgyet lakó prémes jószágok kizárólag természetes, szálas takarmányon növekszenek. Jó időben kihajtják őket a 13 hektárnyi legelőre. A télire valót a család maga termeli meg a már ötödik éve az ökogazdálkodás szabályai szerint működtetett 40 hektárnyi szántóról. Jó pár bála van még a földút mentén, ahol elhaladunk; 800-900 fogy egy évben, amelynek egy részét vásárolják.

Zoltán közben egy gyökeret vesz fel a földről, mondván, jó lesz a hüllőházba – mindent igyekeznek belső berkekben felhasználni. A karámok oszlopaihoz a saját erdőjükből termelték le az alapanyagot, s a madárház kazánját is saját fával fűtik.

– Mit ad ez az életforma? – kérdem tőlük.

– A szabadságon, az egészségen és az önfenntartó életmódon túl nekem azt, hogy együtt lehet a család – mondja az édesanya, s tekintete a ház melletti udvarra téved, ahová minden tavasszal kiköltöznek a faluból.

Van itt lakókocsi, nyársaló, kötélpálya, trambulin, az unokáknak hinták, raklapkuckó, amit Emmának építettek a családtagok. Anna az érettségi után állatorvosi asszisztensi szakmát akar szerezni, hogy többet tudjon Széppatakon segíteni. Emmával gyakran összevitatkoznak, hogy ki fog a farmon élni. Aztán Kata gyorsan elsimítja a vitát azzal, hogy csak elférnek ketten a 60 hektáron. Nem erőltetik, hogy gyerekeik a későbbiekben a nyomdokaikba lépjenek. De nem bánnák, ha mégis így alakulna.