Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu
London, Lewisham városrész. Kirakaton kívül és belül, ahogy az időjárás engedi, pompázatos színű virágok csábítják betérni az utca járókelőit a New Cross roadon az éttermbe, s a belső is szemkápráztató. Vörösboros marhapörkölt házi galuskával, töltött káposzta, cigánypecsenye, túrógombóc – csak néhány ízelítő a The Rosemary magyar étterem kínálatából. Herczeg Mihály életében tíz év elismert étteremműködtetés után újabb siker jelent meg: a fazekaskorongján készített kerámiatárgyait a londoni, lisszaboni, dubaji luxuséttermek és szállodák igénylik.
Amit megtudtam, az egy modern mese az elejétől a végéig. Az erdész végzettségű Herczeg Mihály húsz évvel ezelőtt még Magyarországon élt egy tanyán és szarvasmarhákat tartva, tejük eladására szerződve gazdálkodott. Aztán, miután európai uniós csatlakozásunk átrajzolta a feltételeket, s megváltoztatta a piacot, kiment Nagy-Britanniába, és építkezéseken dolgozva új életet kezdett.
Idővel egy, a Magyarországon működő multinacionális cégek „jégkrémterítő” világából szabadult, szintén a szigetországban próbálkozó gyermekkori barátjával, Fazekas Józseffel London Lewisham negyedében közösen nyitottak egy lefóliázott udvarú kertészeti árudát, majd egy kéthektáros földterületet bérelve sok ezer paradicsompalántát neveltek. Mivel a kertészeti árudájuk Dél-Londonban, a Goldsmiths egyetem közelében volt, kis galériát rendeztek be, ahol a kreatív szakokon tanuló főiskolások bemutatkozhattak. Üzletüknek, galériájuknak híre ment, s ötvenkétféle paradicsomot termesztve paradicsomfesztivált rendeztek. Az önkormányzat által biztosított zsákutcában néhány pub kitelepült, Herczeg Mihályék pedig lecsót főztek.
– Nem messze tőlünk volt egy kávézó, amelyet egy charity (jótékonysági szervezet) működtetett, de kevés sikerrel. Nem tudták üzemeltetni, ezért mi átvettük, majd éttermet nyitottunk benne. Kilenc és fél éve, márciusban kezdtük – mondja Herczeg Mihály, akivel egy magyarországi hazalátogatása során találkoztam.
– Mégis, hogyan?
– Egy barátunk fia, aki egy vendéglátós család harmadik generációját képviseli, jött ki menedzsernek a szakács barátjával együtt.
Hetvenöt ember tud kényelmesen leülni az étteremben. Marhapörkölt, csirkepaprikás… Sorra kezdték a magyaros ételeket főzni. Központi reklámra nem volt szükségük, a helyiekre alapoztak. Sokan ismerték őket, így futótűzként terjedt el, hogy „a Misiék nyitottak egy magyar éttermet”.
*
Közben Herczeg Mihály fia, Tamás is belépett az étterem működtetésébe mint harmadik tulajdonos, asztalosként rögtön el is készítette az étterem bútorait és ülőalkalmatosságait. De nem csak ez a különlegessége a magyar étteremnek, belépve egyből feltűnik, hogy egy úgynevezett aquaponic rendszer működik benne. A néhány halnak életteret adó akváriumban gyökereztetett növények élnek, amelyek egy csőhálóban kúsznak a plafonon végig. A gyökerek visszaszűrik az akvárium vizét, így azt már tíz éve nem kell tisztítani.
„Magyarok vagyunk, de multikulturálisak és nyitottak a világra; gyakran szervezünk rendezvényeket a tangóestektől a koncertekig. Örülünk, hogy a következő családi összejövetel, ünneplés vagy üzleti esemény helyszíne lehetünk. 14 percre vagyunk a London Bridge-től; néhány perc sétára a New Cross Gate földalatti állomástól” – olvasom az angol nyelvű honlapjukon. Néhány gondolat még az oldalukról. „Gulyás. A leghíresebb magyar étel, a marhahúsból, zöldségekből, paprikával fűszerezett gazdag pörkölt. Igazi komfortétel, mely kiadós, otthonos és forró. Stílusosan bográcsban tálalva.” „Ratatouille magyar stílusban. A kevés vegetáriánus magyar étel egyike. Paradicsomból, sárgapaprikából és hagymából készült, sóval és paprikaporral ízesített zöldségpörkölt. A hús szerelmesei kolbászt adhatnak hozzá.” „Hortobágyi palacsinta. A palacsinta sós változata; csirkével, sült hagymával töltve, a tetejére pedig tejfölből és paprikából készült szósz kerül.”
*
Exluzív étterem, személyes, különleges hangulattal. Ők készítették az összes bútort, a csillárok cserepekből vannak. Az asztalterítők, függönyök egy győri kékfestőműhelyben készültek. Magyar programokat rendeztek, folkesteket népzenei fellépőkkel, táncosokkal, de Benkő László, Sziámi és barátai és fiatal jazz-zenészek is felléptek náluk. A magyar diplomaták oda vitték a vendégeiket, a magyar kulturális központtal is együttműködnek, a magyar nagykövet, Kumin Ferenc is kitüntette őket. Hetvenegyféle magyar bort kínálnak.
De mindennek ára van.
– Az éttermi struktúra stresszes, onnantól kezdve, hogy van-e cukor a cukortartóban, van-e elég papír a mellékhelyiségekben, addig, hogy az utolsó ember után bezárod az ajtót, s úgy búcsúzol tőle: jó, hogy itt voltál. Ez az életem, szeretek felszolgálni, szeretek viccelni. A vizesüvegünkön én vagyok stilizálva, s ráírva „best water in new cross”, és úgy viszem ki az asztalokhoz, mintha a világ legjobb bora lenne – mondja Herczeg Mihály, akinek a sors úgy hozta, hogy „pihenésképpen” talált másik elfoglaltságot is.
Még a kezdetek kezdetén, az Iwiwen hirdették a magyar közösségben, hogy kézzel készült termékeket szívesen árulnának, így kerámiákat, üvegfestményeket is forgalmaztak.
– Egyszer azzal hívtak fel, hogy ingyen odaadnának nekem egy ezeréves kerámiakorongot, úgyhogy este elmentem érte itt Londonban, egy helyszínre. Akkor már a Londonban élő Juhász Edit készítette az étterem vázáit, kerámiáit, s mivel korongtulajdonos lettem, elkezdtem nála tanulni.
A saját gépén gyakorolhatott, a Covid alatt többet kerámiázott, és hetente kétszer találkoztak, ötven-egynéhány évesen metróval járt az órákra. Elmélyült a kapcsolatuk. „Hozd el a korongodat, van kétszáz kiló porcelánom” – mondatának a következménye az összeköltözés lett. Vettek idehaza egy parasztházat, s megkérte a keramikusnő kezét. Két éve volt az esküvő.
– Edit rengeteg galériának szállított már akkor is Németországba, Angliába, én pedig kitettem a termékeimet az étteremben, ahová sokféle ember jár. És egyszer beült hozzánk étkezni valaki, aki megkérdezte, ezek honnét vannak? Én készítettem – feleltem. – Nekünk pont ilyenek kellenének – mondta erre felvillanyozva – mint kiderült – a világ egyik legjobb, a The Connaught Hotelben működő étterem-bárnak a menedzsere. Ő volt az első komoly megrendelőm, így a világ egyik legjobb bárjának készítettem porcelánból kaviártartót, és tányérokat saját designnal. Majd szivarszobába szivarhamutálat, a maja koktélbárnak egyedi tárgyakat, ajándék poharakat, olívabogyó-tartó tálacskákat.
Aztán 600 tányért készített egy windsori hotelnek, plusz levesescsészéket– így rutinból nagyon sokat fejlődött a technikája. „Kihúzom a tányért, a 60 milliméteres csövet ráteszem, s utána húzom fel a szélét" – említ egy hozzá nem értőnek nehezen elképzelhető technikai lépést. Aztán jöttek az újabb és újabb megrendelések Milánóból, Lisszabonból, most éppen egy dubaji cégnek dolgozik.
*
London, Lewisham városrész. Színes virágok csábítják betérni az utca járókelőit a New Cross roadon. Varázslatos belső teszi otthonossá a falakat. Ma a magyar étteremben szó szerint is mindenki Herczeg Mihály tányérjából eszik. Ráadásul az étterem műhelyében hetente hat napot tanít korongozni négy-öt-hat-nyolc tanulót, így naponta 14-16 órát dolgozik. Pihennie is szükséges lenne.
– Ha üdülünk is, kerámia-tanfolyamokat tartunk. Tavaly és idén is egy korzikai kempingben nyaraltunk. Főleg holland, svájci, német, olasz tanulóink voltak, de örömmel jöttek hozzánk a hatvan-hetven éves korzikai hölgyek is.
Herczeg Mihály kerámiáit egy ötüzletes online shop is árulni kezdte. Nincs visszaút. Mostanában tengernyi mennyiségű porcelánból 43 centi átmérőjű, fekete-fehér tálakat készít. Úgyhogy, bár szívvel viszi az éttermet, bánja, hogy már nincs energiája személyesen felszolgálni.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu