Tanúságtétel szavak nélkül

Hétfő kora délután. A földig érő, derékban összefogott tunikában, zsinórral a fejükre erősített kendőben és mezítláb trappoló kiskamaszok nyomába szegődöm, akik az iskola tágas aulájába, a Passió főpróbájára vezetnek. A lelátó alján személyesen Pilátus segít rendbe szedni a római katonák vörös ruházatát, a ragyogóan fényes sisakok tiszteletet parancsolóan, egyszersmind félelmet keltve verik vissza a napfényt. 

Sorra érkeznek a szereplők, már mindenki tetőtől talpig jelmezben. Mielőtt utoljára elejétől a végéig előadnák a misztériumjátékot a másnapi bemutató előtt, a rendező – Juhászné Székely Hajnalka, az iskola drámapedagógusa – még néhány jelenetet cizellál: a katonák hogyan fosszák meg ruháitól Jézust, a vesszőzés „vércsíkjai” miként legyenek még hitelesebbek, a síró asszonyok „körtánca” még megrázóbb. A technikai irányítópultban közben helyet foglal egy profi szakember: Debreczeni Andrásnak korábban két fia járt az iskolába, a Pesti Színház hangosítója azóta segíti az itteni rendezvényeket, produkciókat. 

A rendező mindenkit színpadhoz szólít, majd Szabó Péter iskolalelkész, ferences atya vezeti a könyörgést. Az Úrhoz és Szent Ferenchez fohászkodnak a szereplők: 30 tanár, 2 pedagógiai asszisztens, 2 ferences szerzetes, az iskola gondnoka, 8 alsós diák és 7 gimnazista. Aztán elkezdődik Jézus szenvedéstörténetének főpróbája. 

∗

Az egyházi színjátszás a régmúltban gyökerezik. Az első templomi színjáték Szent Ferenc nevéhez fűződik: 1223-ban Greccióban betlehemi barlangot rendezett be élő szereplőkkel. Európában hamar elterjedtek az emberekkel megjelenített evangéliumi történetek, először a betlehemes játékok, majd a passió. 

Magyarországon is több évszázados hagyománya van a templomi színjátszó csoportoknak, szinte minden istenházában működtek ilyen közösségek, sok helyütt az épület mellé színpadot is emeltek. Aztán 1948-ban a kommunista hatalom megszüntette a „klerikális reakció melegágyainak” tartott egyházi színjátszó közösségeket is. Egyedül a pásztorjátékokat tűrték meg, azokat is csak úgy, hogy gyermekek játsszák (korábban azt is többnyire felnőttek adták elő). 

∗ 

A Szent Angéla Ferences Általános Iskola és Gimnázium közössége első alkalommal vállalkozott arra, hogy bemutatja a Passió misztériumjátékot. A darab alapjául szolgáló szövegkönyv és koncepció Meskó Zsolt zeneszerző, író és rendező nevéhez fűződik, aki egy évtizede szervezi a ferencesek híres Pasaréti Passióját. A darab egyik különlegessége, hogy a szereplőknek (Jézustól Kajafáson át Szűz Máriáig) nincs saját hangja: hitelesen játszanak a színpadon, közben a hangjuk másoktól jön. Így például az emberi és isteni Jézus képe egyszerre, mégis külön jelenik meg – a kettősség a néző fejében áll össze. 
A pasarétiek szerették volna átadni másoknak is az évek alatt felhalmozott tudásukat, és arra bátorítani a plébániákat, iskolákat, hogy maguk is vigyék színre Krisztus szenvedéstörténetét, ezért pár évvel ezelőtt meghirdették az egynapos passiórendező-képzést. Már az első alkalomra mintegy százan jelentkeztek, és a foglalkozásnak köszönhetően az ország különböző pontjain összesen 18 passió született. Számuk azóta jócskán növekedett, a jelentkezők átlépték az országhatárt is. Győrben például református tizenéves diákok állították színpadra. 

Az elmúlt évek előadásainak tapasztalatait és a szereplők visszajelzéseit is figyelembe véve a szervezők úgy döntöttek, hogy kibővítik a képzés idejét. Az immár háromnapos program első két napján csak a szervezők és a rendezők vettek részt, a harmadik alkalmon azonban a passió négy főszereplőjének (Jézus, Jézus hangja, a Fekete Zakós és a Kísértő) is jelen kellett lennie, hogy ők maguk első kézből kaphassák meg az instrukciókat szerepük megformálásához. 

Talán majd egyszer Magyarország mind a 3200 településén lesz passió – szokta hangoztatni hosszú távú reményét az író-rendező. Ettől még távol vagyunk, de az elvitathatatlan tény, hogy a Meskó-féle képzés mára mozgalommá vált. A jelentkezők komplett „csomagot” kapnak segítségül: szövegkönyvvel, instrukciókkal, zenével, jelmezekkel, technikai tanácsokkal, fény- és hangtervvel. Minden adott ahhoz, hogy ezek birtokában a jelentkezők – a helyi hívekből szereplőket toborozva – saját közösségük arcára formálják a passiójátékot. 

∗

A Szent Angéla iskolában a darab előadása dr. Éhmann Gábor történelem–magyar szakos tanár ötletéből nőtt ki. Ő bicskei lakosként tavaly húsvétkor szerepelt a helyi misztériumjátékban, és megélte a próbák közösségépítő erejét. 
– Akkor a Kísértőt játszottam, most a másik, a jó oldalon állok, pontosabban a háttérből én szolgáltatom Jézus hangját – árulta el még a főpróba előtt a 9. A osztályfőnöke. Az iskola igazgatóját, Szalai Gábor Lászlót olyannyira nem kellett győzködnie, hogy az utolsó testületi ülésen a tanévben megfáradt pedagóguscsapatának fel is tette a nagy kérdést – a lelki vezető Péter atyát pedig az győzte meg végképp, hogy azonnal 30-35 fő jelentkezett szereplőnek. 

Juhászné Székely Hajnalka drámapedagógus (aki 2011 óta vezeti a gimnazisták színjátszó csoportját) arra vállalkozott, hogy diákok helyett ezúttal a kollégáit instruálja. Őt illette meg az a jog is, hogy a különböző helyzetgyakorlatok után kiossza a szerepeket. Érthető módon Jézus személyét övezte a legnagyobb kíváncsiság, de a döntés senkit sem lepett meg, hogy Pelsőczy Attila tanár urat tartotta a legalkalmasabbnak. Kollégái elismerően említik róla, hogy a próbafolyamatok során külsőleg és belsőleg is komolyan készült a szerepére. 

Apropó, külső! A tanárok eleinte próbálták titokban tartani részvételüket a diákok előtt – mondván, hadd legyen meglepetés –, de ez a terv hamar dugába dőlt, ugyanis rendezői utasításra a férfitanároknak egyre nőtt a szakálla. A végzős osztályok tablófotói is árulkodnak majd az utókornak arról, kik szerepeltek idén a Passióban. 
– Én Cirenei Simont játszom, aki az ötödik stáció szerint eleinte kényszerűségből vitte Jézus keresztjét, de amint az elgyötört Jézusra tekint, elfogja a részvét – tudom meg az igazgatótól. Szalai Gábor László büszkén emlegeti vállalkozó szellemű kollégáit, a szereplőgárdában az alsó, a felső és a gimnáziumi tagozat tanárai egyaránt helyet kaptak. – Bevontunk néhány gimnazista fiút is a darabba a római katonák szerepére, akik mindaddig ügyesen helytálltak, míg nem kellett Cirenei Simont a kereszthez lökdösniük. Még félve taszigálják az igazgatójukat, reméljük, hogy jól fog menni előadás közben… 

Az iskola vezetője figyelt arra is, hogy a 2024/25-ös tanév órarendjében helyet kapjon a rendszeres próba, a résztvevők egy adott időben mind szabadok legyenek. Hónapokon keresztül a hosszú hétfői munkanap végén, a 8. órában állt össze a csapat. 
– Talán hétfőnként tanítás után a szellemi-lelki átállás volt mindig a legnehezebb – emlékszik vissza a rendezőnő. Juhászné Székely Hajnalkának a Passió volt az első olyan alkalom, amikor felnőttekkel komolyabban dolgozott (leszámítva a szalagavatók rövid tanári produkcióinak koordinálását). Nagyon más, mint a diákokkal – ismeri be. Van, aki azonnal ráérzett az instrukciókra, míg másnak idő kellett ahhoz, hogy rábízza magát a rendezőre. Ez nem baj, teszi hozzá, hiszen itt nem profi színészek dolgoztak együtt, hanem emberek, akik hitből és jó szándékból játszanak. 

A rendezőnő az elmúlt hónapok alatt számtalanszor érezte a Gondviselés támogatását. Például, amikor még egy szereplőre szüksége volt ahhoz, hogy a darab végén a halott Jézust méltósággal emeljék le a keresztről, és – a 13. stációként – Szűz Mária ölébe fektessék halott fiát. És csodák csodája, épp akkor érkezett hozzájuk tanítási gyakorlatra Teofil testvér, aki vállalta a szerepet. 

Az iskola címerében a hit és a tudás szó olvasható: ezt tekintik a két leghangsúlyosabb feladatuknak. Ezenkívül természetes, hogy a drámapedagógia, a zene és a közösségi nevelés nem külön utakon jár, hanem egymást kiegészítve formálják a gyerekeket. Az iskola nem először válik kulturális térként is ismertté: itt forgatták Deák Kristóf Oscar-díjas Mindenki című rövidfilmjének egyes jeleneteit, és a gimnazista színjátszó csoport az elmúlt években saját darabokat is színpadra állított. 2024-ben egy 11. osztályos diák, Lőrincz Viola Eszter saját, Párizs virágai című kétfelvonásos drámáját rendezte meg a Ferences Ösztöndíjprogram keretében, a drámatanárnő mentori támogatásával. 

∗ 

Nagykedd. Délelőtt a felsős és gimnazista diákok tekintették meg a Passiót a lelki nap keretében, este fél nyolckor pedig a szülőket, nagyszülőket, az öregdiákokat, plébániai közösségek tagjait, hittanosokat, ismerősöket és minden kedves érdeklődőt vártak az előadásra. A szervezők arra biztattak, hogy a hívők mellett bátran hívják azokat is, akik talán távolabb kerültek az egyháztól, vagy még sosem tapasztalták meg, mit jelent a keresztény hit lényege. 

Megtelt az aula, kétszer is. 

A Passió egyes változataiban egy fiatal férfi, a Fekete Zakós, a Szent Angéla iskola verziójában viszont egy fiatal nő szemszögéből láttatták Jézus kínszenvedésének történetét. Vele együtt járva nézőként válaszokat találhattunk azokra a kérdésekre, hogy mi a feladata ma egy katolikus hívőnek, hogyan váljunk vasárnapi keresztényekből igazi tanítványokká, miként álljunk helyt a mai modern világban. 

Közben eszembe jutottak Juhászné Székely Hajnalka gondolatai: „A mi saját, »angélás« misztériumjátékunk számunkra nem egy egyszeri esemény, hanem kimondva-kimondatlanul a közösségi tanúságtételünk.” 

Az előadás végén nincs taps. A nézők még percekig ülve maradtak a félhomályban, a székbe szögezve a Passió megrendítő hatása alatt. Nem színházi, hanem liturgikus ez a csend: az együtt megélt misztérium csendje.