Út a csodához

Az édesapjának, a most 50 éves Szoboszlai Zsoltnak nem volt könnyű a gyermekkora. Nyolc-, illetve tizenhárom éves volt, amikor édesanyját, majd az édesapját is elveszítette. A bátyja lett a gyámja, ezért neki nem volt követhető családi modellje. Egyébként labdarúgó ő is, aki mindig csatárként ostromolta az ellenfelek kapuját, az NB I-ben vívott 15 meccsén pedig belső védőként szerepelt. A profi futballal 2000-ben, fia, Dominik születésekor szakított, a Tatabánya játékosaként, és alacsonyabb osztályokban még éveket töltött Ausztriában és itthon is. Csákváron játszott utoljára a megyei első osztályban, 2011-ben. 

Dominik 2000-ben született Székesfehérváron. Apja PET-pa­lac­ko­kat rakott le az önkormányzati lakás nagyszobájában, és a fiú szlalomozott közöttük. Háromévesen már csak lábbal volt hajlandó a labdához nyúlni, az óvodában pedig beállította az óvó nénit a kapuba, és lőtte neki a gólokat. Később ügyességben, céltudatosságban, akaratosságban mindenkit felülmúlt, örökösen versenyzett, és mindig nyerni akart. Ha előbb érte el az apja a társasházban a lakásajtót, mint ő, akkor elkeseredetten ült a társasház lépcsőjén, hatévesen pedig arról győzködte a játékvezetőt, hogy játsszák újra a mérkőzést, amelyen vesztettek. Mindig nyerni akart. Székesfehérváron kezdte a Videotonban, majd édesapja szakmai felügyelete mellett az apja és üzlettársai által létrehozott Főnix Gold labdarúgója lett. 

„Dominik ugyanolyan gyerek volt, mint az összes többi. 2007-ben Székesfehérváron kezdte a focit kicsiként, én pedig a Videotonnál edzősködve kettéválasztottam a csoportot, hogy a hasonló kvalitású gyermekek egymással focizzanak. Valaki felhívott valakit azzal, hogy ámde az ő gyerekének a magasabb szintű csoportban kellene fociznia. És kérték, hogy tegyem át… Sok értelme nincs a gyermeket abba a jobb csapatba tenni, mert hátráltatni fogja a többieket, úgyhogy inkább a két csoport időpontját felcseréltem, merthogy „hattól kellene járnia”. Ez az ügy kenyértöréshez vezetett. Elhagytam a klubot, és hárman csináltunk egy Főnix Gold nevű egyesületet. Dominik ott folytatta, de tizenöt éves koráig nem volt nagy pályán, mert nem volt nagy pályánk” – mondja Szoboszlai Zsolt a kezdetekről egy budapesti rendezvényen, ahová ötven focistaszülő nyert bebocsátást. Minden, a gyermeke karrierjéért aggódó apa és anya a siker kulcsára volt kíváncsi. 

Merthogy Szoboszlaiék útja kivételes, példaértékű, álomszerű. Dominikot 2016 nyarán szerződtette az osztrák élvonalbeli Red Bull Salzburg, amely a kezdetekben a másodosztályban szereplő tartalékcsapatában, a Lieferingben számított a játékára. A Salzburgban bajnoki mérkőzésen 2018 májusában mutatkozott be, első gólját pedig szeptemberben lőtte az Osztrák Kupában. Az ezt követő szezonban alapembere lett a Bajnokok Ligája csoportkörébe is bejutó csapatnak. A 2019–2020-as szezon végén az osztrák Bundesliga legjobb játékosának választották. Közben, 2017 októberében a TheGuardian a világ legtehetségesebb, 17 éves futballistái közé sorolta, majd az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 2020 januárjában már a világ ötven legtehetségesebb labdarúgója közé tette. Kétszer is minden idők legdrágább magyar játékosa volt, először, mikor a Leipzig, majd mikor a Liverpool szerződtette. Ő a magyar válogatott csapatkapitánya, a PremierLeague-ben szereplő Liverpool támadó középpályása. 

∗

Szoboszlai Zsolt tehát Magyarország legismertebb sportszülője, futballista, edző. Köztudomású, hogy szakmai nevelésével lett Dominikből sztárfocista, ízlelgessék csak a szót: világsztár. Tömve is a kicsi terem. 

– Kiből lesz profi élsportoló? – teszi fel a költői kérdést ő maga. – Akinek megvan az adottsága hozzá, és a legkevesebbet hibázza az úton a gyerek, a szülők, illetve a nevelő sportklub – mondta Szoboszlai Zsolt. Aztán kezdi máshogy, megint az elején: – Minden évben van egy csákvári tábor kis tíz-tizenöt éves labdarúgóknak, és legutóbb is, az utolsó napon feltettem a kérdést, ki hol szeretne focizni. Tíz gyermek a Reál Madridban, s tíz a Barcelonában. Hmm. A realitás talaján maradva, ha egy gyerek vagy serdülő ezt mondja, akkor vélhetően becsapják a szülők a gyereket. Nem biztos, hogy a képességei annyira jók. Magyarországon nyolcezer gyermek focizik, de közülük csak ötből lesz profi, NB I-es szintű futballista… „Kisfiam, futballista leszel, anyát és apát eltartod majd…" – eszetekbe ne jusson ilyet mondani, mert feláldozzátok a gyermeket, tízből kilenc összeroppan a teher alatt. „Ha belőlem nem lesz profi futballista, úristen, mi lesz a családdal?" – mondhatnátok. Ne tegyünk terhet rá. Ne hitessük el vele, hogyha ő nem lesz kiemelkedő, mi megyünk a híd alá. 

– Jó, de mégis, mi a siker titka, avagy inkább ára? – forszírozza a hallgatóság. 

– Titok nincs. Zágrábban játszottunk egykor Dominik csapatával. Ügyes csapat volt, de a horvátok nem láttak kiemelkedőt a játékosok között. Most pár éve megint voltunk a fiatalokkal, de ezúttal sem figyeltek fel senkire. Azt mondtam: „Emlékeztek, itt volt egykor Bolla Bendegúz és a Szoboszlai Dominik is…" Igen, minden sportklub más szemüveggel nézi a fiatal játékosokat. Sokszor a saját nevelésben bíznak, s majd beintegrálják az esetleg leszerződtetett újakat. A klubjuk stílusához keresnek, s ha majd később kiforrja magát a gyerek, inkább megveszik… A német és spanyol gyerekeknek hol látják a focikarrierjük terén a végállomást? A hazájukban. A spanyol gyerek nem vágyik a németekhez, mert Spanyolországban magas szintű futballkultúra van. Az angol másod- és harmadosztályban is nagy múltú csapatok játszanak telt ház előtt. Mert rajongóként: ez az én csapatom, és ez jó program, s az egész család ott van a mérkőzéseken. Nálunk nem így van, és sokkal nagyobb a társadalmi elvárás a játékosok irányába. 
Azért válaszol a megválaszolhatatlan kérdésre is: 

– Hallottam olyat is, hogy kiég a gyerek a heti két másfél órás edzéstől. Mi az, ami kiég belőle? Az, hogy labdázhat? Szerintem, aki ezt szeretné csinálni, annak napi szinten négy órát szükséges gyermekként fociznia. Az alanynak is olyannak kell lennie, versenyző típusúnak. 

Kritikák érik a magyar akadémiai rendszert is a szülők részéről. Erre is felel. Aki érti, az érti. 

– Egy példa a felvételi rendszer az egyetemeken. Hogyan lehet bekerülni? Ír a delikvens egy 97 százalékos felvételit, és nem vették fel, mert öten viszont 98 százalékosat írtak. Miért nem lehet ezt megcsinálni idehaza a fociban? Lehet mérni a sebességet, a pszichológus megvizsgálja a mentális állapotot, az antro­po­metria is jósolhat, és a technikát is lehet mérni egy akadálypályán bólyától-bólyáig. Úgy áll a lábad, úgy tolod a labdát, úgy húzod, úgy kerülöd a labdát, a legideálisabban mész? Vajon miért nem lehet az akadémiai rendszerben egy pontrendszert kialakítani? Egyébként, sajnos, szerintem a magyar NB I-nek a futásteljesítménye a legkisebb a világon. 
Bár már eltelt jó néhány perc Szoboszlai Zsoltnak az edzés napi időtartamáról tett kijelentése óta, sokakban ez megakadt, mint egykor a ba­ke­lit­­lemez tűje a játszón. Mo­corognak a focistaszülők, s egy lélegzetvételnyi pillanatban több kéz is a magasba emelkedik. 

– Szó volt a négy óráról. Dominik mennyit edzett? – kérdezi valaki. 

– Van, hogy többet. Előnyöm volt, hogy ezzel foglalkoztam. Persze amúgy sok a munka, s nincs mindig kontroll alatt a gyerek. Nem dzsojsztikkal volt irányítva ő sem. Én tartottam egy edzést egy korosztálynak, s ő beszállt, de mondhatta egy-két óra elteltével, hogy stop, vagy én mondtam, hogy elég, fújjál egyet, vagy egyél egy csokit, frissítsd és regeneráld magad. De hozzátettem: negyedórád van, majd a másik oldalon szeretnélek látni. És lehet, hogy elment falra rugdosni, vagy kiskapuk felé gyakorolt szabadrúgásokat, vagy az érkezőkkel lábtengózott. A technikai rész kihagyhatatlan minden korosztályban minden gyermeknél. És ez kötelező, ebben nem volt, s nincs pardon. Volt olyan feladat, mikor egyszerű szlalom­ve­ze­tést kellett végezni, de negyven méteren keresztül. Megtörtént, hogy ötven centire volt a bólya egymástól, volt, ahol egy méterre, ne az a sablon legyen benne, hogy minden azonos távolságra van. És ha már ment neki, de mégis hozzáért, akkor elölről kellett kezdenie. Ezen belül variáltuk is: csak jobb lábbal, csak bal lábbal, csak külsővel, csak belsővel, jobbra húzok, balra húzok. Minden fortélyt bele kellett tenni, amiből most rettentő sokat látok vissza Dominik játékában is. Nincs ördön­gösség a technikai képzésben, mert sok helyütt csinálják, én is az internetről szedtem le néhány gyakorlatot. Például kezdetben úgy megy a játék, hogy mindenki fehérben van, és fejpánt van az egyik csapatnál a fejeken. A kosarasoknál láttam. Eleinte mindenki passzolt mindenkinek. Aztán emelte fel a fejét, hogy nézze, fejpántosnak vagy anélkülinek passzol… Mert szükséges átlátni a pálya egy részét, de ehhez fel kell nézni. Általános volt a mezhúzás, ezért mindenki kapott a kezébe egy kislabdát, s akkor már nem tudta húzni a másik mezét, csak a megengedett dolgokra támaszkodhatott, bekampózta a lábát, maga mögé húzta, testtel próbálta az ellenfelet zavarni. 

– Vajon pihenésre is jutott idő? – türelmetlenkedik valaki. 

– Ó, az alvással nem volt baj, mikor hazaestünk, vacsora után leesett a feje. Vele született adottság, hogy jól regenerálódik. Semmit be nem szed, semmiféle vitamint. És pihenésképpen nagyon sokat úszott Dominik, a sógorom ugyanis öttusaedző. Az iskola partneriskola volt a klubunkkal, az osztályfőnöki, ének- és technikaórát felejtsd el, a technika-, rajz-, énekóra a nap elején legyen, helyette sportolnak a gyerekek. Reggel másfél óra technikai edzés, tanulás, ebéd, délutáni edzés, majd egy óra kötetlen labdajáték. Télen és nyáron is. Ahol a sportképzésben nyári vakáció és téli szünet van, ott három-négy hónapig labdába sem rúgnak a gyerekek. Ez siralmas. Tudtam-e, hogy mi lesz ebből? Nem. Egy sötét alagútba mentünk be, és ezer helyen el lehet bukni. Én nem csinálnám máshogy. Nagy hibát nem vétettünk. Megmondom most is az első tíz percben, hogy milyen meccse lesz. Látom a szemén. Hogy mosolyog, élvezi és szórakoztatja. Ez a játék lényege, és ő a kulcsa az egésznek. Igen, azt gondolom: hatévesen el kell kezdeni a focit, és napi négy órát muszáj edzeni, a technikai fejlődésre figyelni. De higgyék el, nincs semmi tét, mert még az se tét, hogy a gyerek futballista lesz vagy sem. Csak mosolyogj! Szenvedni lehet, s van, hogy küzdeni kell és vicsorítani, de a játék közben, ha ezt nem élvezed, nincs értelme. Élveznie kell a kurva kölyöknek, hogy focizik. Most, hogy visszaemlékszem: ó, de gyakori volt a következő: menjünk előbb edzésre, vagy este tízkor is focizni, karácsonykor, szenteste délelőtt! Igen. Mindennap. Ezt hogy viszed át anyádnál? – mondtam néha. És a feleségem is megértette. Ráadásul, tudják, van egy nyolcéves húga is Dominiknak. Igazi energiavámpír – avat be családi dolgokba. 

∗

Az angol Liverpool 2023 nyarán jelentette be Szoboszlai átigazolását, a magyar játékos 2028-ig tartó szerződést írt alá. Az egyesület 70 millió euróért igazolta le, ezzel a Liverpool történetének harmadik legdrágább játékosává vált, illetve saját rekordját megdöntve minden idők legdrágább magyar játékosa lett. 

– Jó a kapcsolata Szaláhhal, de nem szeret mögötte játszani. Két agyament világsztár Mohamed Szaláh és Alexander Trent, akik annyit védekeznek kint a pályán, mint itt az asztalon ez a vi­zespalack. Megfut helyettük Dominik sok részletet. Azt is ki kellett vívni, hogy időnként odaadja a labdát, de valóban Szaláh az anyukájának sem passzolna. Akkor passzol, ha érzi, még egy csel, és elveszik tőle a labdát. Nem passzol Nuñez, Diaz, Jota, és Szaláh sem. Ez mind csupa ego. Ezekben a dél-amerikaiakban, és az egyiptomi barátunkban vastagon benne van az ego. Azt mondja, én, én, én. Dehogy passzolok, az én nevemet énekeljék meg a végén, én legyek a góllövőtáblázat élén, mert én vagyok a legjobb. 

Óh, az internetes vélemények! Ha nem tetszett a játék, azon lehet vitatkozni. Amikor emberileg megtalálják ok nélkül, akkor kiállok érte. Itt vagyunk ötvenen, mindnyájan megtennék. El kellene engednem, de nem tudom. Mert ha most bejönne ide, ugyanúgy viselkedne, mint bárki más, s nem úgy, mint egy világsztár. Ő az egyetlen most magyarként, aki ezen a szinten van. Én örülnék, ha tíz ilyen kaliberű játékosunk lenne, mert akkor minden világbajnokságon ott lennénk. Legyünk ott 8-10 Európa-bajnokságon, s majd meglátjuk, az a biztató, hogy most a 70 százaléka a csapatnak topligában focizik. 

Magányos, de nem klasszikus értelemben. Malomkerékben van. Ez egy munkahely. Reggel felkel, reggelizik, s fél tíztől felkészítés, edzés, majd közös kaja, konditerem, újra játék, s este fél hatkor van vége. Sötétben kel, sötétben ér haza, s közben mindig esik az eső. Mi a nagyon fontos egy ilyen közegben? Az alkalmazkodóképesség, de szerencsére a Salzburg és a Lipcse felkészítette erre. Száz százalékban meg vagyok győződve arról, hogyha a Salzburgból ment volna a Liverpoolba, akkor már nem tudna a Liverpoolban focizni. Nekünk a lipcsei lépcsőfok annyira kellett, mint egy falat kenyér, hogy felkészítse arra a nemzetközi figyelemre, hájpra, ami ott történik. És Dominik sokszor nem azért viselkedik úgy, mert ő ilyen, hanem azért, mert elvárják tőle, hogy így viselkedjen. Lejön a pályáról, és kétszáz ember vár tőle autogramot. Kettő perced van, és ha a kettő perc lejár, és még egy gyerek vár az aláírásodra, de letelt a kettő perc, akkor hátat fordítasz, és eljössz. Nem ő mondja meg, protokoll van. Ezt kell csinálni! Hát persze, hogy furcsa. Amikor először kint voltunk Liverpoolban, el akartam menni pisilni, és életemben nem voltam úgy hármasban pisilni, hogy egy ember előttem megy, egy pedig mögöttem kísér. És állj, bementek ellenőrizni, hogy van-e ott bent már valaki. És ez csak én vagyok. Akkor mi van a nagy neveknél? Hát engem ne kísérgessenek! Képzeljétek el akkor Dominikot. Nem mehet egyedül sehová Liverpoolban. Igenis egy sztárjátékos. Idehaza más. Látjátok, hogy idehaza Dominik mindenét, az utolsó gatyáját is odaadja. Nem tudom, mennyi válogatottmezét osztotta szét, odaadta a cipőjét is, és amikor legközelebb mentek focizni, és csak gumis stoplisa volt, abban csúszkált a pályán. Nem azért jár magángéppel, mert persze megtehetné, hanem, mert ezt írják neki elő. Csak azzal mehet. S mikor hazaérkezik Budapestre, 30-40 ember várja. Rá­jöttünk, hogy nézik a radart, és látják, hogy mikor indul Liverpoolból gép, és kifutnak Ferihegyre – magyarázza Szoboszlai Zsolt a focistapalánták szüleinek a fővárosi rendezvényen. 

„Egy igazi démon a rögzített helyzeteknél, de még ismertebb arról, ahogyan a játékostársait képes helyzetbe hozni, inkább előkészít, mint maga váltaná gólra a helyzeteket. Már most remek karmester, s kétségünk ne legyen, a világ egyik legjobb irányító középpályása válhat belőle. A legjobban a középpálya bal szélén érzi magát, innen húzhat befelé, kihasználva a nagyon jó jobb lábát" – a goal.com jellemzése Szoboszlai Dominikról. 

A hatévesen szükséges elkezdeni a focit kijelentésen is sokan elgondolkodtak. Olyan ez, mint ökölvívóként egy jobbhorgot kapni a szorítóban. Egy szülő arról beszél, hogy a fia 10 évesen kezdett focizni, s ettől függően vajon viheti-e a sportban sokra? 

– Előtte mit csinált? – kérdezi némi meghökkenéssel Szoboszlai Zsolt. 

– Cselgáncsozott – hallatszik a válasz. 

– Hatévesen szükséges kezdeni, ha csak nem zseni, mert technikai tudás nélkül nem lehet boldogulni – mondja újra és újra meggyőződéssel. Arról is beszél, sokszor nem az a prioritás egyes kluboknál, hogy a gyerekek megtanuljanak mindent erről a játékról, hanem az, hogy az egyesület megnyerje a bajnokságot. Ez pedig rendszerhiba. Minden gyereknek más az útja. Ha bárkihez is hasonlítják Do­mi­nikot, ő kontrázik. Nem Puskás, nem Albert, nem Nyilasi, nem Varga Zoli, ő a Szoboszlai Dominik. Az, hogy ő egy példakép a gyermekeknél, nagyon jó dolog. A mottónk az, ne váltsd meg a világot, hanem valósítsd meg önmagadat, és ha megvalósítottad önmagadat, váltsd meg a világod – és az lesz a te világod. Kettes tanulóból nem lesz zseni. Ültessük le olimpiai bajnokainkat, élsportolóinkat egy asztalhoz, s egy pszichológus kérdezze őket az útjukról. Görbicz, Nagy Laci, a vívóink, kajakosaink. Kiderül, hogy az úszó már reggel öt órakor csobbant a vízben, és délután is ugyanezt tette, ha kiszámoljuk, kijön az, hogy napi hat órát töltött a vízben, s már otthon nem a körmét kellett vágnia, hanem az úszóhártyáit, és ott kezdődik el, hogy hogyan lettek ők ilyenek. Senki nem mondta nekik, hogy ilyennek kell lennetek, de ez a típuskarakter a döntő pillanatokban a legfontosabb. Nyerni akarjon az utolsó percben is. Meglegyen a belső mentális vérszívás. Ha nincs meg belül a versenyszellem, azt nem tudjuk a boltban megvenni. Szülőként viszont legyünk realisták. És ott, Csákváron az öltözőben, amikor tíz a Realban, s tíz gyerek a Bar­cá­ban képzelte el a jövőjét, azt mondta egyik gyerek a másiknak: mi egy csapatban játszunk majd? Komolyan mondtad ezt? Vicceske vagy. Hát itt is a cserepadon ülsz. 
Nincs csoda. Teljesítmény van. 

∗

A korábban a Diósgyőrnél, a Kisvárdánál és a Honvédnál is vezetőedzőként dolgozó Bódog Tamás tavaly nyáron távozott a Hertha BSC másodedzői posztjáról. Az m4sport.hu-nak a napokban adott interjújában a tőle megszokott kendőzetlen őszinteséggel beszélt a magyar labdarúgás helyzetéről. Az internet felrobbant az egyetértők kommentjeitől: 

„Magyarországon nagyon szerencsés helyzetben vannak a klubok, megkapják a kellő támogatást, sok kiemelt akadémia van, de ez nem feltétlenül párosul minőséggel. A felnőttválogatottban négy olyan játékos játszik, akik egy saját tőkéből induló kis műhelyből, a Főnixből indultak. Szoboszlai Zsolt világklasszist nevelt a fiából, mellette Csobothot, Szabót és Bollát is ő adta a válogatottnak. Az MLSZ helyében rábíznám az egész utánpótlást, de legalább megkérdezném tőle, mi az, amit másképp csinál, gondol, vagy mit javasolna.”