Vásári játék a Zsöllyekertben

Már az odajutás is elgondolkodásra készteti a bábszínházi élményre vágyót. A barokk templomtól indulva az egykori kastély mellett, majd a Romtemplom és a temető között elhaladva, pincék és szőlők szomszédságában érhet el az amfiteátrumhoz. Szakrális terek között egy újabb szakrális térbe. A Zsöllyekert kapujában Keresztes-Nagy Árpád köszönti, a teraszon Fabók Mancsi frissítővel kínálja az érkezőt. Miközben elfogyasztjuk italunkat, ők már bizonyosan a hamarosan kezdődő előadásukra is gondolnak. A nyári estére a repertoárból az Azért a kis bolondságért… magyar népi pajzánságok címűt választották. Olyan históriát, amelynek forrásai a magyar népi szerelmes történetek, szerelmi kiokosítók hol szomorú, hol víg gyűjtései. A vásári bábjáték végigkíséri, hogyan lesz a szerelmi tűzkeresztségen éppen csak átesett leánykából, Böskéből e téren sokat tapasztalt, meglett asszony.

A néző is partner 

„Tej, túró, tejfel, félre gatya, pendely, azért a kis bolondságért majd’ meghal az ember…” – ezzel az énekkel kezdődik a felnőtteknek szóló darab. Mancsi gardon, Árpád koboz hangszeren játssza a talpalávalót, miután az egyik lábukra a csizma is felkerül a kiteregetett ruhák mögött eljátszott, sokat sejtető hangokkal illusztrált jelenetet követően. A közönség pedig megtapasztalhatja, ha eddig nem sejtette volna: nem mindennapi előadás részese lehet a zsámbéki Nyakas-hegyen, egy gyümölcsös szomszédságában, a Zsámbéki-medence panorámájának előterében. De sokáig nem gyönyörködhet a kilátásban a nagyérdemű, mert rögtön meg is kapja a kérdést a színpadról, csak úgy, „tájékozódási jelleggel”. Mi a különbség férfi és nő között? – érdeklődik a közönségtől Mancsi. 

Ez az egyik különlegessége a játékuknak. Előadásaik nyitottabbak, mint máshol, némileg bevonják a közönséget és a helyszínt. Ezért sincs két ugyanolyan előadásuk. – Voltam a Miskolci Nemzeti Színházban társulati tag, és megtapasztaltam azt, amikor több tucatszor ugyanúgy kell eljátszani egy szerepet, és nagyon kevés külső hatás érkezik az előadás alatt. A mi helyzetünkben bármi előfordulhat: közbeszólhat az időjárás, letehet valaki egy sörösüveget a díszletre, mert nincs meg minden nézőben az a fajta tisztelet, mint amilyen egy kőszínházban. Nem feltétlenül színházi előadásra vágyó, jegyvásárló emberek érkeznek a közönségünkbe, hanem akár egy település főterén lődörgők is, akik nem miattunk érkeztek, mégis ottmaradnak és játékostársunkká válnak – mondja Mancsi, miután leülünk a népies lakóházuk míves asztalához. 

A vásárijátékos-lét felhatalmazza az alkotót, hogy partnernek tekintse a nézőt, akár a megfelelő módon meg is szólítva. Rengeteg döntést kell hozniuk az előadás alatt. – Természetesen vannak olyan jól kimondott szavak, lehetnek olyan jó időben elhangzó megnyilvánulások a közönségből, amelyek repíteni tudják az előadást. Terepen bármi megeshet. Az itt és most helyzetnek van ereje. Előfordul, hogy egy-egy ember bátran válaszol a kérdésünkre, én pedig humorral mondom neki, „Jöjjön csak, cseréljünk helyet”. Megtörtént, hogy egy óvónő egyenesben közvetítette a telefonján a szülőknek az előadást, sőt olyan is volt, hogy egy idős asszony telefonja csörgött, felvette, és beszélgetett az ismerősével – miközben mi előadtuk a darabot. Az ehhez hasonló helyzetekre a színpadról is reagálunk. Pornóapátiban mutattuk be a pajzán előadásunkat, ez már eleve szalagcím lehetne. A helyi nyugdíjaskör tagjai is megnézték a műsort, majd a végén odajött hozzánk az egyik idős asszony, hogy elmondja: „Jaj, az Aranka nem tud hazajönni, mert úgy kacag” – emlékszik vissza Mancsi.

De nemcsak vidám, humoros előadások szerepelnek a repertoárjukban, hanem például tavaly augusztus közepén első alkalommal adták elő a Mennyei szép rózsa című Mária-misztériumot. – Látszólag különböző műfajokban mozgolódunk, mégis – mivel általában a népi kultúrából építkezünk – egyszerre jelenik meg szinte minden történetünkben a szakralitás, a humor, a mesélés, a nagyotmondás, a csalafintaság. A pajzán előadásunk sem csupán az önfeledt szórakozásról szól, hiszen igyekszünk a végén olyan összegzést adni, amelyből lehet építkezni a test, a lélek és a szellem egységének mivoltáról. Böske ezzel kapcsolatban a háromlábú széket említi. A Mennyei szép rózsa az egyetlen előadásunk, amelyben nemcsak ketten játszunk, hanem alkotótársakat fogadtunk be: Navratil Andrea Liszt Ferences-díjas népdalénekest és Fejér Simon Pál zenészt. Ezt az előadásunkat a Romtemplom ihlette meg. Régi vágyunk volt, hogy egy olyan előadás szülessen meg az ódon falak között, amely ötvözi a profánt és a szentet. Így született meg ez a Mária- misztériumjáték. Szeretnénk ezt minden évben eljátszani Nagyboldogasszony napján – mondja Mancsi. 

Szóvirágok és jelképek 

Fabók Mancsi előadásaiban az úgynevezett én és a báb technikát alkalmazza. Ebben a művész a saját maga által mozgatott bábbal lép kapcsolatba maszkkal vagy maszk nélkül. Ezt a technikát Magyarországon kevesen művelik, talán azért is, mert nehéz megvalósítani, hogy mikor és mire figyeljen a közönség. De Mancsi több technikát is alkalmaz egy előadás alatt, és mindig az adott jelenethez alakítja ezeket. A történetmesélést pedig élőzene is kíséri. 

– Mancsi a prímás, ő viszi a történetet, ha kell, akkor segítem őt. A zenekarokban is szekundáns alkat vagyok, nagyon szeretem a zenében is kísérni a prímást – mondja Árpád. – Én vagyok a mesemondó és a bábos, ő a hangszeres kíséret miatt a rezonőr, neki jutott az, hogy fogadja az ütéseket. Előfordult, hogy egy előadás után megkérdezték a közönségben lévő férfiak tőle: „Te mit csinálsz otthon egy ilyen sokhangú asszonnyal?” – teszi hozzá Mancsi. 

Árpád szerint a magyar néplélek a földből és a körülöttünk lévő világból táplálkozik, és mindez megihleti a népzenét. Mint mondja, mindezt a napokban értette meg a krumpli virágából. – Pál Pista bácsi annak idején úgy tanított engem, hogy zenélés közben mindig menjen a fejemben a szöveg. Mert – mint mondta – másként furulyázol az egyik, majd a másik versszaknál, ha megy a fejedben a szöveg. A krumplivirágok mind egy-egy versszak, mindegyik ugyanaz a nóta, de az egyik kicsit erre hajlik, a másik kicsit arra. A lélekkel megáldott parasztember, aki mindenhez értett, ezt látta, még akkor is, ha nem tudatosult a fejében. Egy parasztember nem tud egy dalt kétszer ugyanúgy eljátszani, hiszen ott van benne a mindig változó élet. Mi ezt a Zsöllyekertben látjuk, és ezért is improvizálunk az előadásaink alatt, mert tudjuk, hogy az élet állandóan változik, és valamit mindig hozzátesz a Jóisten.

A színház ősi formája idején még ekhós szekérrel járták az országot a vándorszínészek, egy-egy előadáson mindenki ott volt a faluból, és hazavitték a saját maguknak szóló üzenetet. Fabók Mancsi szerint ma is ez lenne a fontos, a megértésben pedig sokat segít a darabokban megjelenő rengeteg jelkép. – Manapság, amikor a nyelvi kommunikáció egyre inkább elsatnyul, különösképpen fontos a népi gyűjtésekben szereplő történetszövés. A szóvirágok, a képek, a különleges nyelvtani szerkezetek használata sokat ad a befogadóknak. A jó színház valódi találkozás az előadó és a közönség között. Misztikus pillanat, és a színpadon is érezhető, amikor minden ember az előadóra figyel. Ez nagyon sok erőt ad nekünk, hiszen rengeteg energiát elvisz egy előadás, de sokat hoz is. Az is nagy örömöt jelent számunkra, hogy a repertoárunk mindegyik darabját fel tudjuk vállalni. A színpadon testben, lélekben, szellemben azonosulni kell a szereppel. 

Gyökeret eresztettek 

– Azt érezzük, hogy az utunkat és a lépésein­ket nagyon sok segítség kíséri. A Romtemplom közelsége mindig is vonzott minket. Ajándékba kapott helyzet a miénk, nem tudatosan mi választottuk. Olyan helyen lakunk és dolgozunk, ahol a természet és a kultúra összeér. Bízunk benne, hogy az előadások segítségével a nézőnek felemelkedhet egy kicsit a lelke, és feltöltekezhet – fogalmaz Mancsi, aki Árpáddal évi mintegy 200 előadást vállal, több mint 50 ezer kilométert tesznek meg a díszleteikkel. Árpád meg is jegyzi, hogy amikor elkezdik az előadást, már háromszor elfáradtak: bepakolnak, utaznak, majd kipakolnak. 

Ez az egyik oka, hogy gyökeret eresztettek a Zsöllyekertben. A másik pedig, egyre többen kérdezték a vándorlásaik során, hogy hol lehet őket megtalálni. – Látjuk, hogy egy idő után már nem fogjuk bírni ezt a vándorlást, a rengeteg utat, ha majd öregek leszünk, akkor különösen jó lesz ez a hely. Ha pedig már olyan öregek leszünk, hogy játszani sem tudunk, akkor kinyitjuk a kertkaput, és jönnek a fiatalok helyettünk. Sokszor nem elég, hogy egy nap 24 órából áll. Mindig csinálunk valamit, ennek viszont van olyan jó oldala, hogy nagyon változatos mindaz, amivel foglalkozunk a kertben vagy a színházzal. Nem monoton a munkánk, boldogok vagyunk ettől az életformától – fogalmaz Mancsi. 

Zümitévé és beporzás 

Keresztes-Nagy Árpád nemcsak a színpadon érzi otthon magát, hanem a méhek között is. Méhesében csoportokat is fogad, hogy megértesse az emberekkel: méhek és beporzás nélkül krumplit ennénk kukoricával. Árpád már több mint húsz éve foglalkozik a méhekkel, jelenleg negyven méhcsaládja van. Miközben megkóstoljuk a kitűnő mézeit, nyomban be is mutatja méhesét. 

– Idén – csakúgy, mint az országban mindenhol – a méhcsaládjaim egyharmada elpusztult – mondja Árpád. 
– Mi ennek az oka? 
– Nehéz erre pontos választ adni. Sokan az atkára fogják, de tízezer méhész egyszerre nem követheti el ugyanazt a hibát. Az 1,2 millió méhcsaládból 400 ezer pusztult el ebben az évben hazánkban. Nagy valószínűséggel az Indiából behurcolt varroa atka lehet ezért a felelős, de az ellen valamelyest lehet védekezni. Az idén szaporított méhcsaládok majd csak jövőre fognak termelni. 
– A csoportoknak milyen foglalkozásokat tart? 
– Mindenki kap kalapot, kesztyűt, és kaptárt bontunk. Emellett beszélgetünk a méhekről, méhviaszgyertyát készítünk, mézet csapolunk. A félősebb gyermekeknek üvegfalú kaptárban mutatom meg a méhek életét, ezt zümitévének hívom. A látogatók tehát közelről megismerhetik a méheket, és élményekkel mehetnek haza. A minap a gyerekek a foglalkozás után sem akartak távozni, azt mondták, hogy „Árpi bácsi, olyan jó itt lenni, nem akarunk hazamenni”. 
– Mire tanítanak minket a méhek? 
– Alázatra, munkára, közösségre, szemlélődésre, békességre. Egy méhcsalád nagyon meghatározó közösséget alkot, és mindenki dolgozik benne. Amikor Ozsvald Bálint bácsitól tanultam a méhészetet, volt olyan nap, amikor hosszú ideig csak csendben figyeltük a természetet. A méhes csendje pedig tanulsággal szolgálhat az élet többi területére is. 
– Kölcsönös a viszony ember és méh között? 
– A háziméh ma már sajnos a varroa atka miatt rászorul az ember segítségére, mert ez az ázsiai vérszívó a dolgozókat is megfertőzi. Az atka nélkül ellennének nélkülünk, mi viszont a beporzás nélkül nem lennénk meg. Nem a méz a legfontosabb, anélkül lehet élni, viszont az emberi fogyasztásra szánt élelmiszerek 75 százaléka igényli a külső beporzást. Egy 50 ezer méhből álló termelő méhcsalád egy nap alatt 1,5-2 millió virágot képes beporozni. Az élet gyümölcsösségéhez tehát kellenek a méhek. 

Keresztes-Nagy Árpád arany- és ezüstminősítéseket kap az országos versenyeken mézeivel, és mára az utolsó zsámbéki méhészek egyike. Amikor a 2000-es évek elején elkezdte az első méhcsaládjaival, még több mint tízen foglalkoztak méhekkel a településen. Mestere mindig azt mondta neki: „Árpi, nem lehet kiskanállal méhészkedni!” Ezen azt értette, hogy nem azt kell számolgatni, miként lehet hasznot hajtani a mézből, hanem mindig gondozni kell a méhcsaládokat. 

Folyamatos építkezés 

Fabók Mancsi és Keresztes-Nagy Árpád a szombati előadás másnapján már a templomtéri búcsún lép fel. Nemcsak a mézekkel, hanem egy gyermekelőadással a barokk templom tövében. Az égig érő fa díszleteit még este bepakolják az autóba, hogy másnap megépítsék, majd újra szétszedjék, és otthon kipakolják, helyet adva a következő díszletnek. Miközben készülnek a Zsöllyekert ­augusztusi előadásaira és a Vitéz László Napokra, majd az augusztus 15-i Mária-misztériumra, gondozzák a kertet, a méhest, és a kajszit is befőzik lekvárnak. Mert a vásári bábosok élete – bár folyamatosan járják az országot – már egy jó ideje gyökeret eresztett a Zsöllyekertben. 

És hogy mi is történt Böskével, és mire volt képes azért a kis bolondságért? Ennek elmesélésére nem vállalkoznánk, hiszen Fabók Mancsi Bábszínháza mindezt megteszi virágnyelven, jóízű népi humorral fűszerezve.