A tudásvágy példája

Merre a szem a gallei öbölből tekintett, mindenütt gazdag tropikus növényzetet látott; az öbölben lévő egypár apró sziget szintén ily dús növényzettel volt borítva, valamint a partok is végtelen mennyiségű vérpiros virágú hibiscusokkal ellepve. Magát a várost is minden irányban óriási pálmák, s egyéb nagy árnyas fák szegélyzik, melyek különféle árnyalatú zöldjéből, a fehér és sárga házak falai mosolyogva kandikálnak ki – írta meg Xántus János visszaemlékezésében azt az élményt, amikor meglátta Ceylont. 1868 októberében indult el Trieszt kikötőjéből az a kereskedelmi és tudományos céllal indult kelet-ázsiai expedíció, amelynek a magyar természettudós is tagja volt. De ki is volt az éppen kétszáz esztendeje született Xántus János, és miért vett részt különböző felfedezőutakon? 

Sikeres szökés 

Xántus János, aki minden bizonnyal görög származású ősökkel is rendelkezett, 1825. október 5-én született Csokonyán. A győri bencés gimnáziumban tanára volt Rómer Flóris, a magyar régészettudomány megalapozója. Xántus a pécsi jogakadémia elvégzését követően Somogy vármegyei aljegyző lett, és ezzel a helyi közélet tevékeny részesévé vált. 

1848-ban belépett a nemzetőrségbe, tűzmesterként részt vett a pákozdi csatában, majd a komáromi várban szolgált huszár főhadnagyként. A következő év februárjában az osztrákok elfogták, és néhány hónappal később büntetésből besorozták egy Csehországban állomásozó gyalogezredbe. 1950. szeptemberben elbocsátották a katonai szolgálatból, és Drezdába, majd Prágába utazott, ahol összeesküvés vádjával letartóztatták. A fogságból azonban megszökött, és meg sem állt Londonig, ahonnan 1952-ben hajóval az Egyesült Államokba utazott, és csaknem egy évtizedig nem is tért vissza Európába. 

Segíts magadon 

„Mikor tolmácsunk bemutatott, s megmondá a főnöknek, hogy én a nagy vízen túlról jöttem ide, azt kérdé: »miért?« – mire a tolmács ezt válaszolá: »mert országából elkergették«. Ekkor a főnök pipáját kivevé szájából s topányát jobb lábárul leveté, s átnyújtá nekem mint a barátságnak legnagyobb jelét, mondván: »Te igazi nekám vagy (jó barát), mert téged is, épen úgy mint minket, kikergettek országodból, fogadd el barátságom e zálogait, s tarts velünk, mi hatalmasak vagyunk«. Aztán pipát cseréltünk, s még ezen pipázás közben új barátom felajánlá leányait, hogy közülök egyet feleségül válasszak magamnak, – mit természetesen megköszöntem, ígérvén, hogy majd meggondolom e fontos dolgot” – írta meg levelében Xántus János öccsének, miként is találkozott egy indián törzsfőnökkel az 1850-es években Amerikában. 

Miután hét dollárral a zsebében megérkezett az óceánon túlra, New Yorkban alkalmi munkákat vállalt. Dolgozott matrózként, újságkihordóként, könyvkereskedőként, és volt gyógyszerész, boltossegéd, zongoratanító, vasúthivatali tervrajzoló, valamint nyelvtanár is. 1852 júniusában Kossuth Lajos ajánlólevelet állított ki Xántus számára az amerikai városban. Gyarmati János Xántus-kutató így ír erről a Néprajzi Múzeum kiadásában néhány évvel ezelőtt megjelent monográfiájában: „Xántus a magyar függetlenségért vívott háború utolsó ütközetéig híven szolgált a 46. honvédzászlóaljban, s ezért ajánlja őt mindenki figyelmébe, aki sorsán jobbítani tud. Hiába volt azonban Kossuth ajánlólevele, Xántusnak meg kellett tapasztalnia, hogy bármilyen szimpátiával viseltetnek is iránta, »senki sem nyújtotta a kezét, hogy jövőt építsen neki. Bár senki sem utasította vissza nyíltan a támogatását, mindenki úgy viselkedik, ami azt üzeni: ’segíts magadon’«”. Xántus ezért is vállalt el az Egyesült Államokba érkezését követően mindenféle munkát. 

1852-ben a Missouri folyón felhajózott Lexingtonig, és onnan lóháton indult a vadnyugatra, hogy részt vegyen a Saint Louis és Kalifornia között létesítendő vasúti nyomvonal kijelölésében. 1854-ben ellátogatott az Iowa állambeli, magyarok lakta Újbudába, ahol mezőgazdasági bérmunkásként dolgozott, valamint növény- és állatgyűjteményét gyarapította. 1855 szep­temberében a kansasi Riley erődben vállalt szolgálatot szerződéses katonaként, Louis Vésey álnéven. Gyarmati János hangsúlyozza, hogy „Újbuda elhagyásának és a hadseregbe történő belépésének körülményeiről semmit nem tudunk, de az előzmények ismeretében aligha lehet másról szó, mint arról, hogy Xántus előtt bezárult minden, számára elképzelhető pálya”. Gyűjtőként korábban több felfedező expedícióhoz is szeretett volna csatlakozni, de folyamatosan elutasították az akkor már amerikai állampolgárságot is szerzett Xántust. Így nem maradt más, csak a hadsereg. 

A következő év nagy változást hozott az életében. 1856-ban az Arkansas folyó forrásvidékén végzett gyűjtőmunkát, majd a washingtoni Smithsonian Intézet bízta meg kaliforniai munkákkal. Kaliforniában gyűjtött növényeket és állatokat, és ezt folytatta azután is, hogy átkerült a Tejon erődbe. Ott kezdettől fogva ápolói beosztásban szolgált, gondoskodnia kellett a kórház tisztaságáról, a reggeli vizitről, a nyilvántartások vezetéséről. Saját magát a Smithsonian Intézet Tejon erődbe kihelyezett gyűjtőjének tekintette. Feladata volt a gyűjtött példányok preparálása is, és a kortársai szerint kitűnően végezte a munkáját. 

„Xántus számára a gyűjtés nem annyit jelentett, hogy minden fajból egy példányt vagy egy párt kellett beszereznie, hanem azt, hogy annyi duplumot, amennyit csak tudott, hiszen a tudományos intézetek nagyarányú cseréket bonyolítottak le egymás között” – írja Gyarmati János, hozzátéve, a leíró katalógus elkészítését is elvégezte. 1858 októberére már a 21. ládát is útnak indította Fort Tejonból, ekkor már csupán egy madárfaj és öt emlős hiányzott a gyűjteményéből. Xántus tengeráramlási megfigyeléseket végzett a Kaliforniai-félsziget csúcsánál, a Szent Lukács-foknál, emellett arra is lehetősége volt, hogy gyűjtse a tenger és a folyók élővilágát. Itt-tartózkodása idején még bálnavadászokkal is kapcsolatba került. 

1859-től már a Magyar Nemzeti Múzeumnak is folyamatosan érkeztek Xántus küldeményei. Ezek között volt számos mókus-, nyúl- és ürgefaj, valamint kisragadozók is. Az állatgyűjtemény mellett botanikai anyag is eljutott az intézményhez. De nemcsak a múzeumnak, hanem például a pesti Botanikus Kertnek is továbbított famagokat. A Magyarországra küldött gyűjtemények és beszámolók miatt egyre inkább elismerték a személyét, ezért 1859. december 15-én a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta. 

Segédorvosból konzul 

„Xántus János tudós hazánkfia, Amerikából f. hó 18-kán Győrbe megérkezett. Legyen üdvözölve a haza földjén, melynek a távolban is mindig hű fia volt!” – tudósított a Magyarország című hírlap 1861 novemberében. A Sürgöny ezt is közölte: „Sokat hánytvetett hazánkfia kedves családja körében megpihenve, utóbb Pestre is lerándul, előbb azonban bevárja málháját, melyben becses természettudományi gyűjteményei vannak, s mellyel fővárosunk tudományos intézeteit meglepni kívánja. Különösen érdekes lesz 300 darabból álló kolibrigyűjteménye, mely több olyan példányt is foglal magában, mint még egy európai múzeumban sem található.” 

1862. január 27-én megtartotta akadémiai székfoglaló előadását Adatok a tenger természettani földrajzához címmel, majd júniusban visszatért Amerikába. Amikor Washingtonba érkezett, régi barátját, William Alexander Hammond orvos-természettudóst kereste fel. Hammond akkor már a polgárháború miatt ismét belépett az amerikai hadseregbe, ahol főorvossá nevezték ki, Xántus pedig helyettes segédorvosa lett. Novemberben aztán elfogadta az amerikai külügyminiszter által felajánlott állást: 1864-ig az Egyesült Államok mexikói konzuli tisztségét töltötte be Manzanillo állomáshellyel. Megérkezése után rögtön munkához látott, és két hónap alatt máris 73 madárfajt gyűjtött. 

Betegeskedése miatt 1864 júliusában végleg hazatért, miután Hollandiában és Belgiumban tanulmányozta az állatkerteket, és jelentős természettudományi gyűjteményt hozott magával a Magyar Nemzeti Múzeum számára. 

Univerzális gyűjtő 

1864 júliusában a néhány évvel korábbi történések megismétlődtek, ismét Magyarországon köszöntötték az Amerikából hazatért tudóst. „Xántus János Győrbe szerencsésen megérkezett” – írták egybehangzóan a magyar hírlapok. Rossz egészségi állapota miatt először Tátrafüredre utazott gyógykezelésre. Ezután erdélyi körutat tett, szeptember 2-án az orvosok marosvásárhelyi gyűlésén egy természetrajzi közkönyvtár pesti felállítását indítványozta. 

A pesti állatkert ügye is Xántushoz kapcsolódik. Már 1862 januárjában felvetette a királyi magyar természettudományi társulat közgyűlésén, hogy „állíttassék fel Pesten egy állatkert, melly az összes honi állatokon kívül, lehető legtöbb külföldit is foglaljon magában”. Két évvel később megalakult az Állatkert Részvénytársulat. 1866. augusztus 9-én nyitották meg a pesti állatkertet, amelynek igazgatói tisztét is betöltötte. Két évvel később azonban feladta ezt a tisztségét, és októberben Kelet-Ázsiába indult Triesztből egy osztrák–magyar expedícióval. Gyarmati János értékelése szerint „erre a feladatra a korabeli Magyarországon nála alkalmasabb személyt nem találhattak volna”. Először Ceylonban, Sziámban, Kínában és Japánban végeztek gyűjtéseket, majd Xántus különvált az expedíciótól. Celebesz, Borneó és Jáva szigetén hatalmas állattani anyagot gyűjtött, és 2500 darabos borneói etnológiai gyűjteményéből alapították meg a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának, a későbbi Néprajzi Múzeumnak az alapjait. Amint Gyarmati írja, az expedíción „természetrajzi gyűjtőből egy személyben univerzális gyűjtővé kellett válnia”. 

Miután 1870 novemberében hazatért, belekezdett a gyűjteménye feldolgozásába. 1872. március 5-én a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályának első őrévé, vagyis igazgatójává nevezték ki. 1872-ben részt vett a Magyar Földrajzi Társaság megalapításában, amelynek 1890-ben alelnöke lett. Munkásságának eredményeit számon tartja a néprajztudomány, a muzeológia, a természettudomány és a geográfia. Kiemelkedő szerepet játszott nemcsak a Néprajzi, hanem az Iparművészeti, valamint a Magyar Természettudományi Múzeum létrejöttében is.

Xántus János állapotában tartós a javulás – írta 1894 novemberének utolsó napjaiban a sajtó az 1894 tavaszán súlyos tüdőgyulladáson átesett, majd idegrendszeri problémákkal küzdő természettudósról. De­cember 14-én viszont már nekrológok jelentek meg a lapokban a szívszélhűdésben meghalt Xántusról. Több növény- és állatfaj tudományos neve állít emléket Xántusnak: az őszirózsafélék családjába tartozó Chaenactis xantiana, az állatvilágban a kolibrifélék közül a Hylocharis xantusii, a gekkófélék közül a Phyllodactylus xanti, a pikkelyes hüllők egyik családjának tudományos neve pedig a Xantusiidae. 

A tudós emléke 

„Egy személyben volt az 1848–49-es forradalom és szabadságharc hőse, világutazó kalandor, amerikai katona, gyűjteménygyarapító etnográfus, természettudós, a magyar közgyűjtemények egyik megalapozója” – fogalmazott Facebook-oldalán Zsigmond Gábor, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója október elején, miután Xántus felújított síremlékét felavatták a Fiumei úti sírkertben. 

„Mióta csak gondolkozni tudok, igaz magyar vagyok, s ki egész életét arra szenteli, hogy tettekkel segítsen a hazán” – idézte Xántus Jánost Zsigmond Gábor, és hangsúlyozta: „Akár emigrációja vagy későbbi utazásai, expedíciói idején is mindig és fáradhatatlanul a magyar kultúráért munkálkodott: tanulmányozta az európai állatkertek működését, hogy megalapíthassa a pesti állatkertet. Rendkívül sokszínű, különleges, több százezer tételből álló természettudományi és néprajzi gyűjteményt halmozott fel, hogy azzal akkoriban a Magyar Nemzeti Múzeum anyagát gyarapítsa. Ez a szándék korán megfogalmazódott benne, s már jóval 1864-es hazatérése előtt küldött haza tárgyakat múzeumunk számára. Egy 1856-os levelében így fogalmaz: »Hogy levelem ne utazzon üresen, mellékletben néhány indián fegyverek másolatát küldök. Az eredeti példányok mind birtokomban vannak, s a magyar nemzeti múzeumnak szánván.«” 

Zsigmond Gábor azt is leírta, hogy Xántus szellemisége ma is velük él a múzeum falain belül, és munkássága példaértékű a múzeumi szakembereknek. A Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója hangsúlyozta: „Xántus János példája ma, 200 év után is erőt adhat nekünk. A tudásvágy, a tanulás, a közgyűjteményi gyűjtés és a hazaszeretet példáját. Isten óvja Xántus János emlékét, melyet a közgyűjteményi, múzeumi etika, a tudomány és a hazaszeretet jegyében kegyelettel és nagy tisztelettel őrzünk!”