A divat olykor fájdalmas

Elgondolkodtató: „A zsenialitás és a hülyeség között az a különbség, hogy az előbbinek határai vannak.” Einstein szellemes mondását könnyebb értelmeznem, mint híres E = mc² képletét, azaz a tömeg és energia ekvivalenciájának egzakt, ma ismert formáját. A kis táblára írt többi képletről nem is beszélve! Pedig a zseniális fizikus élethű kicsinyített mása – jellegzetes torzonborz ősz hajával és elmaradhatatlan pipájával – magyarázatra készen áll miniatűr, míves módon kárpitozott oldalú íróasztala és köríves támlájú széke mögött. 
A hangulatos életkép – a figurától a ruhán és a kiegészítőkön át a bútorokig – Guba Rózsa munkája, aki 1985-ben érdemelte ki a babakészítő népi iparművész címet. Előtte közgazdaságtant tanult, és a mai napig nemzetközi adózással is foglalkozik. Szerinte a két, egyébként teljesen eltérő terület szépen kiegészíti egymást: mindkettőhöz komoly agymunka és kreativitás szükséges. 

– Négy évtizedes rutinnal a hátam mögött a mai napig az egyik legnagyobb kihívás számomra az, hogy a ruhák anyagának esése pontosan olyan legyen a 60-70 centis babákon, mint egy hús-vér felnőtt emberen. A textil pedig, bizony, „kicsiben” néha megmakacsolja magát, ahogy Einstein öltönyének esetében. Volt, hogy repült a kezemből mérgemben! Gyakran még éjszaka is fölébredek, és töprengek azon, hogy egy problémát miként fogok megoldani. 

∗ 

Az újpalotai kiállításon a szerencsések elcsíphetik az alkotót, aki profi tárlatvezetőként igazi kultúrtörténeti csemegéket is kínál hallgatóságának. Például elmeséli, Einstein annyira biztos volt benne, hogy egyszer Nobel-díjat kap, hogy a válási szerződésben évekkel korábban előre odaígérte a teljes pénzdíjat első feleségének, Mileva Marićnak. És amikor 1921-ben valóban megkapta az elismerést, a több mint százezer svéd koronás összeget egy az egyben továbbította a volt neje bankszámlájára, hogy abból közös gyermekeik hosszú távú anyagi biztonságát garantálja. 

Al Capone, a chicagói alvilág rettegett ura Thompson géppisztolyos embereivel és bundába burkolózó kedvesével együtt képviselteti magát. Az alkotó itt is árnyalja az életképet némi háttértörténettel: a gengszterről köztudott, hogy végül nem a tiltott szesz csempészéséért és gyilkosságokért sikerült elítélni, hanem adócsalásért börtönözték be 1931-ben – ám az kevésbé ismert, hogy nem a hírhedt Alcatrazban halt meg 48 évesen, hanem egy floridai gyógyintézetben, ahová kezeletlen szifilisze miatt teljesen leépült állapotban került. Kérésére japán cseresznyefákat ültettek az ablaka elé, mert a virágzás megnyugtatta… 

Az iparművész minden esetben igyekszik a leghitelesebb forrásból mintázni babáit: hol festményekről, hol dagerrotípiákról, fényképekről, hol lexikális tudására és kutatómunkájára hagyatkozva. Átlagembereket és hírességeket egyaránt készít. Kleopátra, az ókori Egyiptom egyik legbefolyásosabb uralkodónője éppúgy feltűnik, mint a részben betegségei, részben életmódja miatt 160 kilósra hízott VIII. Henrik angol király. És Stuart Mária, Skócia tragikus sorsú királynője, akit 19 éven át tartó angliai fogság után I. Erzsébet parancsára végeztek ki. Meg Madame de Pompadour, XV. Lajos francia király hivatalos udvari szeretője és bizalmasa. Továbbá a mesebeli Pumukli és Ludas Matyi, valamint reformkori nagy magyarjaink is. Guba Rózsa, rutinos kiállítóként, ezekkel a híres figurákkal egyfajta sikerélményt is garantál az érdeklődőknek („hiszen én őt is, őt is ismerem!”), és innen sokkal könnyebb „begombolni” az ismeretek átadásának nemes szándékát. 

Nehéz elhinni, hogy sohasem babázott, inkább fúrt-faragott, viszont a különleges textilek iránti vonzalma gyermekkoráig nyúlik vissza. Zsebpénzéből a piacokon vadászott szép kelmékre és régi csipkékre – gyűjteménye féltett darabjaiból lett aztán később biedermeier kalap fodra, rokokó ruha finom csipkéje vagy palóc kendő apró virágmintája. 
– Itthon és külföldön én minden turkálóba, angol használtruha-boltba bemegyek, számomra a kelmék utáni kutakodás igazi vadászszenvedély. Nemegyszer mosolyognak az eladók, amikor azt látják, hogy a hóbortos idős hölgy mennyire lelkendezik egy rózsaszín hosszú ruha láttán… 

A babák teste nem műanyag, hanem textil – ráadásul Guba Rózsa mindent maga készít. A fej esetében a kifaragott gipszformára két réteg trikóanyagot, majd egy francia zsorzsettet feszít rá, a rákent textilszobrászmassza kötési ideje alatt pedig hüvelykujjával pontosan ott nyomja be a mélyebb részeket, ahol a ráncokat, szemzugokat korábban kialakította. A megszáradt textil kőkemény, a fej ezután festést, a nagyobb méretűek valódi szálakból készült szempillát, szemöldököt kapnak. A test is textil, külön megformázott fejháttal, hogy lehessen „hajazni”. 

– Aprólékos munkával érhető el, hogy az arc éljen: a szem mosolyogjon, vagy éppen elkomoruljon a tekintet. Rengeteg idő a részletek kidolgozása; az internet világában ez ma már egyszerűbb, de régen egy szoknya ránca miatt akár 200 kilométert kellett utaznom, hogy pontosan lássam a valóságban. Mielőtt 32 évesen az első öreg gipszfejet kifaragtam, egy napig utazott Budapest tömegközlekedésén, és tanulmányoztam az arcokat, mert a környezetemben nem éltek ráncos emberek. Aztán amikor kész volt, nem találtam olyan anyagot a készletemben, ami tökéletesen visszaadta volna a szemöldököt, a szempillát és a bajuszt. Pedig én aztán mindent gyűjtök, mondván, egyszer majd jó lesz valamire. Végül a perzsa macskánk fésülése közben jött az ihlet, és a kihullott szőrből hitelesen tudtam visszaadni az idősek szőrzetét. 

Anno a magyar tájegységek szinte mindegyik népviseletét feldolgozta és zsűriztette, ezek egy része külön világot alkot a kiállításon belül. Sárköz nehéz, fényes anyagú szoknyái, Kalocsa lassan színesedő hímzésvilága, a palóc viselet pompás ropogása mind helyet kaptak (a palóc mondás szerint a gyomor korogjon, a ruha ropogjon). A családok gyakran anyagi erejükön felül áldoztak az eladósorba került lányok ruhái­ra, hogy így jobb kérőt remélhessenek. Kalocsa fehér hímzésű, „egynapos asszony” ruhájáról áhítattal mesél: csupán az esküvő utáni egyetlen napon vehették fel a friss menyecskék. 

Az európai népviseletekből is izgalmas kóstolót kapunk: például a lengyelországi lowiczi szoknya minden cikkelye más-más anyagból áll; a fekete-erdei menyasszony pedig feketébe öltözik, és ékes fejdísze öt-hat kilónyi gyöngyből áll össze. A spanyol valenciai viselet során a csatokkal, fésűkkel rafináltan a fejre tűzött hajfonatok sokat elárulnak a viselő családi állapotáról és anyagi helyzetéről, „csak tudni kell olvasni belőle”. 

Letűnt népi mesterségek és falusi hagyományok előtt tiszteleg a kukoricafosztók, teknővájók, vályogvetők miniatűr világa. A hortobágyi gulyások és csikósok alakja közül kitűnik a számadó juhász elképesztő szépségű cifraszűrje! 

– Emlékszem gyerekkoromból, hogy kukoricafosztáskor a falu apraja-nagyja összegyűlt, és miközben járt a kezük, énekeltek, meséltek az emberek. Ma kimegy a kombájn, és lejön a kész kukoricakása – nevet keserédesen az alkotó. 

∗ 

Az idők során Guba Rózsa egyedi készítésű, népviseletbe öltöztetett babái a világ számos részére eljutottak, jelentős része Japánba került. Filmes produkciók is kértek tőle figurákat, és nemegyszer állami vezetők hivatalos ajándékának szánták a megrendelők, így kapott Helmut Kohl német kancellár és Fidel Castro kubai vezető is. A svéd királyi család megbízására egy fekete-fehér fotó alapján kellett színesben megmintáznia a dédnagymamát. 

– Feldolgoztam a divattörténetet is Kleopátrától a szakadt farmerig, minden korszakból a legjellemzőbb sajátosságokat igyekeztem megmutatni – magyarázza az iparművész, majd végigkalauzol minden kislány vágyai­nak ruhatárán! Az itáliai reneszánsz aranyszállal átszőtt, bő ujjú, gazdagon hímzett és nem utolsósorban mell alatt szabott ruhái ügyesen eltakarták a hölgyek testi hibáit. Az angol barokknál a sötétebb, súlyosabb tónusok uralkodtak, és a kerek gallérok, a kis abroncsra épített szoknyák tiszteletet parancsoltak – bezzeg a franciáknál a díszítés játékosabb, a szabás dekoratívabb lett. 

A rokokó mintha egy cukormázas álom lenne az angol barokk komolysága után! Marie Antoinette, XVI. Lajos francia király felesége „teljesen széttúrta” az addigi divatot: a korábbi kis kerek helyett hatalmas oldalabroncsot használt, és a világos, pasztell színek domináltak, agyondíszítve fodrokkal, masnikkal, virágokkal. A rizsporos parókák fehéren tornyosultak a fejek fölé, a hölgyek kezében beszédes legyezők, az üzenetküldés megannyi titkos kódjával. (Ne feledjük: a királyi udvar féktelen költekezése, a kiürült kincstár végül a francia forradalomig vezetett!) 

Kiderül, hogy a józanabb, intimebb biedermeier hozta igazán divatba a kalapokat, míg a viktoriánus korszakban a hosszú uszályos ruhákat viselő hölgyek a kastélyban végigsuhanva egyúttal ki is takarítottak. A terem egyik sarkában áll a híres-hírhedt nagy abroncsos ruhát viselő baba: 

– Ez 1850 körül jött divatba, a ruha olyan óriási abroncsra épült, hogy 30-35 méter dupla széles anyagot vett fel. Az úri hölgyek se öltözni, se vetkőzni nem tudtak egyedül. Nem maradt sokáig divatban, ugyanis nagyon sokan benne égtek, amikor a fa- és széntüzeléses kandallóból kipattant egy parázs, és pillanatok alatt lángba borult az anyagtenger… 
Szó szerint az orvosok kérésének nyomására hagyott alább a fűzők és a darázsderék divatja, ugyanis egyre több hölgy kivetette az alsó lengőbordáit, hogy még karcsúbbnak tűnjön. Szintén orvosi kategória lett a zöld ruhákból: azért jelentek meg sűrűn e szín különböző árnyalatai, mert ezt a festéket tudták akkoriban a legkönnyebben előállítani – ólommal, arzénnal. Az úri dámákat valamennyire védte az alsószoknya, ám a festett kelmével dolgozó varrónők gyakran mérgezést szenvedtek. 

Bizony, a divat újra és újra az egészséggel játszik, csak a kellékek változnak: a fűző és az arzénos zöld helyét napjainkra a miniszoknya és a szakadt farmer téli viselése veszi át a felfázás veszélyével. Szóval a múlt abszurditásai napjainkban is tetten érhetők, csak másképp – érdemes ilyen szemmel is elmélyülni a viselettörténeti időutazáson. Ráadásul Guba Rózsa adventre kibővítette tárlatát egy régi téli jelenettel és egy impozáns betlehemmel. 

∗

Jut eszembe Einstein íróasztaláról és székéről, meg az életképek többi apró bútoráról: Guba Rózsa, csak úgy, mellékesen, bútorrestaurálással is foglalkozott korábban – ha már annyi különleges kelmét összegyűjtött, mondja. 

– Családi örökség révén jutottam szép régi bútorokhoz, és amikor felújításra szorultak, magamtól megtanultam a csínját-bínját. Talán arra a XIV. Lajos korabeli eredeti hálószoba-garnitúrára vagyok a legbüszkébb, amely a helyreállítás után egy előkelő cseh szállodába került. A sérvem miatt ma már nem tudok nehéz bútorokkal dolgozni, de a miniatűr darabok készítésénél jól kamatoztathatom a tapasztalataimat. 

A kiállítás hamarosan zárul. Szó szerint kamionnal, állítva és óvatosan bedobozolva lehet majd hazaszállítani a babákat budakeszi otthonukba. Alkotójuk finoman végigporszívózza majd a textileket, átfesti a kifakult arcokat, megjavítja és kicseréli, amit kell. 

Guba Rózsa sosem számolta meg, eddig hány babát készített – biztosan sok ezer darabot, itt most kétszáz van kiállítva. És azt sem tudja, mennyi idő alatt készül el egy példány. 
– Sosem engedek az idő szorításának, és nem alkuszom meg: mindennek hitelesnek és tökéletesnek kell lennie. Csak így érdemes.