Kút tele titkokkal

Ez mind a kútaknából jött ki? – állunk meg a tetején nyirkos, sóderesnek tűnő törme­lék­halom mellett. 

– Igen. Az egykor itt álló pinceépület bontásából származó sittet belelapátolhatták a kútba, mert napok óta címeres tégladarabokat, bazaltot, fugaanyagot takarítunk ki belőle. S legalább ennyi hulladékot! – mutat az egyik alpinista a szemétkupacra. A műanyagot külön zsákokba gyűjtik, válogatják a kikerülő kisebb-nagyobb rozsdás vasdarabokat, s van több vödör, amibe az érdekesebbnek, korosabbnak tűnő „kincseket” pakolják. Akad itt minden: régi kulcs, szög, egy összelapult petróleumlámpa, pálinkafőző. 

– Vártuk, hogy előkerül a néni is, akire megharagudott a papa, mert bedobta a pálinkafőzőjét – tréfálkoznak. Majd előhozzák a legjobb találmányokat: egy 1920– 29 között gyártott gumiabroncsot és egy háborús sisakot, amit az idő rozsdavörösre színezett, és már jókora darabokat kicsipkedett belőle. Előkerül egy puskacső is. Sörétes? Második világháborús? Tanakodnak felette. 

∗ 

Ottjártunkkor 47 méternél járnak a legenda szerint száz méter, de a reálisan nyolcvan-kilencven méternek megítélt mélységből. Somlói kutatások igazolják, hogy az elmúlt tíz évben fúrt közeli két kút mélysége egyaránt 97 méter. A hetven év alatt bedobált törmelék, úgy hiszik, nem tölti fel teljesen az aknát, mert a szintén helyi hagyományokból ismert zongora (vagyis annak húrszerkezetét feszítő páncéltőke) fennakadása okoz dugulást. De meglehet, a kút teljes egészében tele van, ami azt jelentené, hogy az akár hatvan méter magas törmelékoszlop száz köbméter kitöltést tartalmazhat. Nem lehet tehát tudni, elérik-e a kútfeneket vagy sem. 

– Régi vágya a somlóiaknak, s talán azoknak még inkább, akik naponta járnak el a taposókút mellett, hogy az egyszer ismét működőképes legyen: vizet adjon a megszomjazónak, a permetezni szándékozó vagy hordómosást tervező gazdának – mesél a közösségi szándékról Piri Attila, a csapat vezetője, akit személyes kötődés is fűz az építményhez. Édesanyja Somlószőlősön született, a családnak máig található ott borospincéje. Kútfeltárásban pedig rendelkezett kellő tapasztalattal, ugyanis régészekkel összefogva 2002-ben tisztították ki a veszprémi várkutat Bándi László vezetésével. Azután vetődött fel az ötlet, hogy Somlóhegyen is áll egy hasonló sorsra jutott kút. 

– 2006 novemberében feljöttünk ide, leeresztettünk lámpát, kamerát, és lemértük, hogy a kút alja kitöltéstől a peremig 36 méter mélyen húzódik. 2013-ig nem történt semmi. Akkor bízva a támogatásban, a haladásban, már leereszkedtünk a felső részén 175 centiméter átmérőjű, a törmelék tetején 105 centiméter átmérőjű, szűkülő kútaknába, felmértük, majd kidolgoztuk a feltárásához szükséges tervet. Természetvédelmi, műemlékvédelmi engedély, miegymás szükséges egy ilyen művelet megkezdéséhez, jómagam ebből a fizikai munkát vállaltam. De anyagi forrást sajnos nem kaptunk a megvalósításhoz. Pár éve, beleunva a céltalan várakozásba, azt mondtam az egyik barátomnak: „Fogd meg a söröm, lemegyek és kiásom egyedül!” 

– Jelen pillanatban, vállalkozóként adódott rá lehetőségem, hogy ténylegesen hozzáfogjunk a kút feltárásához – részletezi a Fent-Lent Kft. tulajdonosa, amely cég neve is mutatja, hogy vagy magas épületeken, távközlési torony szerelésén dolgoznak, vagy a föld alatt ásnak barlangászmódszerekkel. A kúttisztítási munkában végül mégsem maradtak teljesen egyedül. A somlóvásárhelyi önkormányzat vállalta a szemét elszállítását, továbbá mindennap ebédet hoz a csapatnak. Villamos áramot a közeli Csipke vendégháztól kapnak, szállást a Kiss-birtok biztosítja, illetve a Kreinbacher-birtok a felvonulási épületet. 

– Hány napja dolgoznak itt? – kérdem. 
– Február elsején fogtunk hozzá a munkálatokhoz, de nyolc napba telt eljutni odáig, hogy az első vödörrel kimerhessük a törmeléket. Lassan ment a „vödörcsúszda” kialakítása, amely kiküszöböli, hogy a törmelékkel telepakolt, hatvanliteres, szájban szűkülő, megerősített műanyag hordók a kút oldalának ütközzenek. Ventilátorral, 38 méter hosszú, gyári tejeszacskókból álló nejloncsövön keresztül juttatunk le friss oxigént. Lent meglehetősen áporodott a levegő, de a szén-dioxidot folyamatosan mérjük. Szintén a biztonság miatt zártszelvényből és arra öt rétegben rögzített, öt centiméter vastag falapokból kialakított, fejpados védőfedelet építettünk be a kútba, 38 méter mélységben. A szerkezet a visszahulló tárgyak, törmelékek felfogására alkalmas, vagyis megvédi az alatta tevékenykedőket. 

– Badella az ajtó felett! Nyitom már! – fűszerezik humorral a fenti és lenti egység közötti párbeszédet. Le akarok tekinteni a fából ácsolt házszerkezet védte sötét kútba, ezért óvatosan közelítek felé. 

– Fogja meg a biztonsági kötelet, mielőtt belenéz a kútba! – figyelmeztet János, akin teljes testheveder van. Az alpinista „csak őrködik és innen drukkol”, de baj esetén azonnal a mélybe tud ereszkedni és megkezdeni társa mentését. A folyamatos kapcsolattartás a feladata, amire hagyatkozva kezeli a csörlő működését. Válla mögött, a gerendán egy apró eszköz huszonhetet mutat. Azt számolja, hogy reggel fél nyolc óta hány hordó sitt érkezett a felszínre. Ebből, illetve a kutat betelítő halom aktuális magasságából, térfogatából következtetnek arra, hogy mennyi törmeléket tudtak aznap kiásni. Egy nap átlagosan egy-másfél métert haladnak. 

∗ 

A határozott megjelenésű, filigrán férfi, Attila kezei­ben két kőművesfandlit szorongat, amit rádió adó-vevőn keresztül felkínál a kútban ásó társának: „Danikám, hoztam egy vokot és egy palacsintasütőt, melyiket kéred?” Végül a nagyobbat leküldik. Megtudjuk, a kút mélyén jelenleg méteres „csőben” dolgoznak, ami nem jelent túl nagy mozgásteret, de a még keskenyebb járatokhoz szokott, tapasztalt barlangászok elférnek, sőt kényelmesnek mondják. Ásóval a keresztmetszet szűkös mérete miatt nem tudnak dolgozni. Kisebb csákánnyal, kézi erővel lehetséges a lefelé haladás. 

– Stabil? – érdeklődik egy idős férfi. Kumánovics György, Attila barátjának apósa látogatta meg a társaságot, aki, mint kiderült, a munkálatok vezetőjével korábban barlangászott is. Velünk együtt ámul, hogy a csapat milyen lenyűgöző munkát végez. A beszélgetésre jelen sorokat jegyző újságíró is hegyezi füleit. 

– Bombabiztos. Az első tíz métert százkilós tömbökből rakták össze több rétegben. Azt nem látjuk, hogy a falazatot mibe rakták fel. Bazaltba? Az hihetetlen lenne. A többméteres gyűrűn előfordulnak nagyobb lyukak. Valahol benyúlva a fél kezem eltűnik, de ott is csak hatalmas köveket tudunk tapintani. Folyamatosan szűkül a kút, 47 méteren most 1,1 méter az akna átmérője, de már tíz méter óta ilyen. Húsz métertől vizesedni kezd a fal, folyamatos vízcsepegés figyelhető meg. Lehet ez a lehullott csapadék miatt, de előfordulhat, hogy lejjebb egybefüggő vízfolyást találunk – válaszol a vezető barlangász. 

– Látni akarjuk, mit rejt a kút alja, el szeretnénk érni a fenekét. Akkor joggal megfogalmazhatnánk azt a kérdést, hogy vajon ki volt az az őrült, aki kézi munkával nyolcvan-kilencven méter mélyre leásott és kikövezte? – forgatja gondolatait hangosan, szakmai izgalommal. Szerinte az is fejtörést okoz, hogy levéltári dokumentumok sem említik a kutat, vagy, hogy mikor épült. Annak korára, múltjára vonatkozóan is árulkodóak lehetnének a belőle előkerült „leletek”. Az pedig már csak hab lenne a tortán, hogyha a jövőben valóban vízvételi forrásként szolgálna ez az építmény. 

– Önnek mi az izgalmas ebben a feladatban? – veszem át a kérdező szerepét végül Attilához fordulva. 
– Barlangász vagyok, érdekel minden, ami a föld alatt rejlik: pince, bunker vagy bármilyen objektum. Ez a szenvedélyem, már tizenkét éves korom óta, amikor először jártam a Bakonyban található Alba Regia-barlangban. A Veszprémi Egyetemi Barlangkutató Egyesület tagjaként becsatlakoztam a Bánd melletti Rókalyuk-barlang feltárásába. Azóta harminc éve megtart ez a hobbi. Elvégeztem az összes vonatkozó képzést, a kutatásvezetői képesítést is megszereztem, ami idehaza a legmagasabb titulus barlangászkörökben. 

– Miért szeretem? Menjen le, és választ kap a kérdésére – veti oda merészen, de látja a kétségbeesést rajtam (jelen szerző, ahogyan sokan mások, mindig félt a szűk helyektől), inkább elmondja: – Aki még nem látta a csend világát, úgysem érti. Egyedül ott rejlik olyan miliő, amit ember előtte még nem látott. Arrébb teszel egy követ, és bejuthatsz olyan helyre, ahová előtted még soha senki. Az időm, az anyagiak és a lehetőségekhez képest megyek barlangászni. Az elsők között jártam a hazai, legmélyebbnek számító Bányász-barlangban, s a Bakonyi Barlangi Mentőszolgálat tagjaként ott voltunk a törökországi esetnél… 
Szerencsés embernek vallja magát, mert félig a hobbijából él. Előtte tíz évet a vendéglátásban dolgozott, ugyanannyi időt gyógyszerszállításban, de mellette folyamatosan elvállalt alpinista-feladatokat, például óriás­plakát-ragasztást. 2016-ban egyéni vállalkozóként, két évvel később cégként, munkatársakkal folytatja a tevékenységét. Két évtizednyi tétova várakozás után úgy döntött, nem sajnálja az időt, energiát, anyagiakat arra, hogy kitisztítsák a kutat. Ám még bőven akad feladat, azaz mélység előttük. 

Mozgolódnak a fiúk mellettünk. Álmos, akit testvére, Huba, és persze az érdeklődése hozott ma ide, rendelkezik kellő alpinistatapasztalattal, és valósággal vonzzák a nagyközönség számára elérhetetlen helyek. Vágyik lemenni – árulja el. Testvére már magára öltötte a piros, barlangokban használt overallt. Az oldalán függő motyóban elsősegély-felszerelés lapul, de visz le vizet is magával. Egy másik társával együtt készülődik leereszkedni. 

Dániel fehér színű overallja kartól lábig saras, amikor kiemelkedik a kútból. Az alacsony és vékony termetű, tapasztalt barlangász reggel nyolc óra óta délig 38 körben küldte fel egyszerre két vödörben a törmeléket. 

Attila rajzol, skiccel és diskurál kollégáival, mivel ötven méter mélységben ki kell építeniük egy második, később pedig egy harmadik fejpadot a biztonság érdekében, mivel rövidesen két kollégának kell majd lent dolgozni a kútban. Jelenleg a lent lévő társuk gyorsabban megtölti a vödröket, 47 méterről öt perc alatt felér a két teli és leér az ugyanennyi üres vödör. Ha az akna valóban legalább nyolcvan méter mély, akkor a forgódobon lévő ötven méter hosszú kötél sem bizonyul elegendőnek. Hanem ugyanilyen csörlőállomást kell lentebb is kiépíteniük. Az egyik ember tehát lent ás, a másik, félúton, az egyik csörlőről a másikra való vödör átakasztását csinálja majd, a harmadik pedig továbbra is fentről segíti a műveletet. 

∗

Március közepén, lapunk nyomdába kerülésekor már hetven méternél járnak. Olyan rétegnél, ami teli kapával, ásóval, vasvillával, hordóprés vassal, edényekkel – úgy tűnik, még mindig az egykor itt álló pince eszközeit szedik ki a halomnyi törmelék-, tégla- és bazaltdarabokkal együtt. Előkerült a zongora páncéltőkéje is. Mélyebben már nehezebb a dolguk az alpinistáknak, mert néhol az idő összeszelídítette a vasat a kővel. Nem mondtak le róla, hogy megtalálják a tehenet, a katona maradványait,­ vagy bármi egyéb leletet, ami a kút múltjáról mesélne. De a remény megmarad, amíg ásnak tovább egyre lejjebb, egyre lejjebb. S ki tudja, hol lehet még az alja?