Suli a kórteremben

Talán 7-8 éves lehettem, amikor Reif doktor bácsi azt javasolta édesanyámnak, hogy vetessék ki a mandulámat. Néhány vizsgálat után így kerültem a Heim Pál kórházba. Akkor még nem volt lehetőség, hogy anyám bent maradjon velem, három-négy hasonló cipőben járó gyerekkel feküdtem néhány napig a kórteremben, még a látogatás is üvegfal mögött zajlott. Ami még tűpontosan bennem maradt, hogy akkoriban éterrel altattak, félelmetes, kozmikus képekre emlékszem, talán egy erős trip lehet hasonló – legalábbis így képzelem. Nem volt arra lehetőség, hogy tanuljanak velem, s ne kelljen a lemaradást később pótolnom. Viszont a műtét után kaptam egy lendkerekes benzinszállító játék autót. 

∗ 

És minden megváltozott! Hatvan év elteltével újra itt állok a gyermekkórház előterében az Iskolaszanatórium igazgatójával és tanáraival. Bár az intézménynek van székhelye, ott legfeljebb értekezleteket és ünnepségeket tartanak, a munka a kórházakban folyik. Mindenhol, ahol beteg gyerekek vannak. Ők ma már tanulnak a néhány napra, hetekre, hónapokra, sőt sajnos akár évekre a kórházi ágyhoz kötött gyermekekkel, hogy ne érje hátrány őket.

Micsoda múltjuk van! 1936-ban nyílt meg az Iskolaszanatórium a Svábhegyen, eleinte népiskolaként működött. A cél, hogy a jó levegővel a tbc-t megelőzzék a gyerekeknél, és a tanulásban se maradjanak le. 1936-ban a megnyitóról filmhíradórészlet is fennmaradt, a filmkockákon látni az alapítót, gróf Zichy Jánost, aki korábban vallás- és kultuszminiszter volt, valamint a kormányzónét, Horthy Miklósnét, aki az iskolát létrehozó alapítvány fővédnökeként szerepel a filmen. 

2006-ban zárták be a svábhegyi gyógyászati centrumot, onnantól fogva az iskola a különböző kórházak gyermekosztályain működik. Az intézmény jelenlegi fenntartója és működtetője az Észak-budapesti Tankerületei Központ. A 28 fős tanári kar állandó „mozgásban van”, ők mennek ki a telephelyekre. 13 kórházban és klinikán vannak jelen, a gyermekkórházakban mindenhol (Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet, Bethesda Gyermekkórház, Budai Gyermekkórház, Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati és Ortopédiai Klinika), de például a Baleseti Központban sőt, gyermekpszichiátriai osztályokon is tanítanak. Ketten-hárman vannak egy-egy osztályon, de ez igény szerint változik. Biztosítanak egy tanító, egy humán szakos és egy természettudományos végzettségű tanárt mindenhová, ahol szükséges. De van kézműves, művészetterápiás foglalkozásra is lehetőség. Zömében egyéni oktatást végeznek az ágyak mellett, ami nagyon hatékony, olyan, mintha a diákoknak magántanáruk lenne. A megszerzett jegyeket leadják az anyaiskolának, akik beszámítják az osztályozóvizsgánál, de az együttműködésbe az is belefér, hogy itt készítik fel a gyerekeket a vizsgára. Gyakran elcsodálkoznak az anyaiskolában, amikor az itt szerzett jegyeket beírják, hogy milyen jól felkészült a diák. Van olyan kórház, ahol évnyitót és évzárót is tartanak a tanulóknak, hiszen éves szinten 50-60 olyan kisbeteg is van, aki az egész évet ott tölti. 

Szabadidős foglalkozásaik is vannak, múzeumlátogatásokat szerveznek, vagy például a Bethesda kórház rehabilitációs osztályáról a mobilizálható gyerekeket az egészségügyi stábbal közösen Erzsébet-táborokba szokták vinni. Adventkor egyébként a Heim Pál kórház udvarán már évek óta felállítják a szeretet karácsonyfáját, amelyre egészséges gyerekek írnak felaggatható lapocskákra üzenetet gyógyuló társaiknak. A gyönyörűen kivilágított fenyőfánál 24-én együtt olvassák el a levélkéket. 

A fenntartó Észak-budapesti Tankerületei Központnak köszönhetően a felszereléseik korszerűek, és az alapítványi támogatásokból laptopokat, okostáblákat, tableteket szereznek be, sőt egy cégtől 3D-s szemléltető eszközöket, okoskönyveket kaptak a hozzá való AR-szemüvegekkel. 

Szerencsés esetben előfordul, hogy több hasonló korú gyereket tudnak kiscsoportban tanítani, ilyenkor van, hogy online kapcsolódik be egy-egy gyerkőc, ha nem tud a kórteremből átmenni a csoportszobába. Gyakori, hogy szimultán módon kell dolgozniuk, mint a régi falusi iskolákban, ahol a különböző korú gyerekekkel egyszerre kellett foglalkozni. 

Hoffer István, az Iskolaszanatórium igazgatója 25 évet töltött el „egészséges” iskolában tanárként és igazgatóhelyettesként, amikor meglátta az álláshirdetést. Első itteni élménye sem mindennapi! Amikor pedagógusként először járt a Heim Pálban, a toxikológiai osztályra tévedt, és benyitott egy kórterembe, ahol 5-6 hatodikos fiúcska feküdt. Kiderült, hogy ételmérgezés gyanújával kerültek be, és a szomszédban ugyanennyi kislány feküdt. Csak egy napig tartották bent őket, de ha már ott volt, tartott a fiúknak is, a lányoknak is egy nyelvtanórát. Megdöbbentek, hogy a kórházban mik vannak! 

– Az első években beosztott pedagógusként tanítottam többek között a Tűzoltó utcában, ami talán a leginkább emberpróbáló, itt ugyanis három gyer­mek­onkológiai osztály is van. Odafűz a pályám egyik legmegrázóbb élménye: egy korábbi tanítványommal fiatal apukaként találkoztam ott, a kislányát kísérte, akit később el is vesztettünk… Tudjuk, hogy az orvostudomány fejlődik, és az orvosteameken szokták mondani, hogy a daganatos betegségeknél is igen magas a gyó­gyu­lási arány, de mi látjuk azokat a gyermekeket is, akik soha nem térnek vissza az egészségesek közösségébe. Ez nagyon emberpróbáló! Most már 2 éve igazgatóként vezetem ezt az intézményt, úgy érzem, a helyemen vagyok. Ami elsőre „arcul csapott”, az az érzés, hogy amikor először belépek a kórterembe, mindenki idegen: a gyerkőc, a szülei, az orvosai – tőlem pedig csodát várnak, hogy odavarázsoljam a betegnek a hétköznapot, amikor még „rendesen” iskolába tudott járni. Rögtön képben kell lenni, ezért nem árt, ha van már többéves pedagógiai rutin a képzésformákban, módszerekben, emberismeretben. Nálunk mindig „nyílt nap” van, mert a munkánk során folyamatosan velünk vannak a szülők (és az egészségügyi team). Ez nem olyan, mint amikor becsukódik az osztályterem ajtaja, és rám sem nyitnak akár évekig… 

Domin Bernadett igazgatóhelyettes mesélte, hogy a Szent László kórházban végeztek őssejt-transzplantációt­ egy kisfiún, Zsomboron. Hogy együtt lehessen a kezelés alatt a család, a kishúga és az édesanyja is beköltözött az úgynevezett Démétér Házba, és itt tanították őket. Léna, a húga elsős korú lévén náluk tanult meg írni-olvasni! A fiút néha steril bokszba kellett helyezni, a tanáraik ide is „követték” őt, és mivel rendszeresen kontrollra kell visszajönnie, továbbra is ők oktatják ilyenkor. 

– Kik választják ezt a pályát? – kérdezem Istvántól. 
– Ha a médiából vagy máshonnan hallanak rólunk, sokan vannak, akiket megérint ez a különleges pedagógiai szituáció. Most nemrég például egy mérnök-informatikus döntött úgy, hogy ide jön tanítani (leporolta a tanári diplomáját), nem egy multinál helyezkedik el. Ebbe természetesen az is belejátszik, hogy az utóbbi években jelentősen nőtt a pedagógusok bére. 

– Milyen kompetenciákra van itt különösen szükségük? 
– A legfontosabb az empátia. Egy 25-30 fős osztályban észreveszem ugyan, hogy ki az a tanuló, aki mentálisan nincs éppen rendben, de a többség igényére kell figyelnem. Itt az az egy fő a lényeges, aki mellé leülök, gyakran már a szemén látni, hogy most mire alkalmas, mire nem. Előfordul, hogy ő maga mondja, Pista bácsi, jöjjön később, jöjjön holnap. Szerencsére megtehetem ezt is, ami az „egészséges” iskolában abszurd lenne. Előfordul, hogy a szülő jelzi, a gyereke már befogadó, mehetek órát tartani. 
Bernadett teszi hozzá: gyakran az egészségügyi személyzethez is alkalmazkodni kell. Múltkor a Szent Lászlóban éppen földrajzot tartott egy kislánynak, amikor jött a nővér, hogy vért kell vennie. Ilyenkor van, hogy elviszik a gyereket, és az óra abbamarad, de olyan is, hogy ott leveszik a vért, ő meg közben folytatja a földrajzot. De az is előfordul, hogy a steril bokszban tanít, és szólnak, hogy lehet: a gyermek rosszul lesz, hányni fog, mert kezelték. 

– Ezek szerint egy további fontos kompetencia az alkalmazkodóképesség. 
– Borzasztóan fontos a pozitív életszemlélet is! – szól közbe István. – Lehet, hogy az „egészséges” osztályba be tudok úgy menni, hogy éppen rosszkedvem van, frusztrált vagyok, de itt kizárt. Előfordult velem, hogy valami nagyon bántott, és úgy ültem oda a gyerkőchöz, aki azonnal „levette”, könnyes lett a szeme, és a falnak fordult. Pedig vele már hetek óta foglalkoztam. Mi bent vagyunk az orvosi teamekben is, és tudjuk, ha valamelyik gyerekünknek rosszak a kilátásai, nekünk akkor is azt kell sugároznunk, hogy közel a gyógyulás. 

A pszichiátriai osztályokon különösen nehéz az oktatás, de az orvosok részéről is igény, hogy ha mentálisan olyan állapotban van egy pszichésen beteg gyerek, akkor hadd tanulhasson. Volt, hogy ilyenkor egy töriórát tartottak az ókori görögökről, máskor egy kolléga fizikai kísérletekkel kötötte le a figyelmüket. 

Sok a depressziós, anorexiás gyerek, gyakran falcolják magukat, nagyon nehéz úgy hozzájuk fordulni, hogy a tanárok a pozitív életszemléletet sugározzák, ne lombozódjanak le, és megtalálják hozzájuk a kulcsot. A Delej utcai pszichiátrián van olyan kórterem, ahol csak ágy van és asztal, semmi más, mert a gyerekek kárt tennének magukban. Oda nem vihetnek be se könyvet, se ceruzát, csak „magukat”, úgy kell eredményt elérni, azaz hogy élmény legyen az óra. 

∗ 

Hivatalosan az egészségügyi intézmény részéről jelzik nekik, ha bekerül egy gyermek. A tanulói jogviszonya nem szűnik meg az anyaiskolával, az Iskolaszanatórium részéről felveszik velük a kapcsolatot, és annak megfelelően intézik a tanítást. A protokoll szerint 36 nap kórházi tartózkodástól számít tartós betegnek, akivel foglalkozni kell. De ők akkor is bemennek hozzájuk, ha csak egy-két hétig vannak bent, tehát gyakran ez az út, látják, hogy valaki bekerült, és rögtön felajánlják a segítségüket. Olyan is van, hogy egy orvos jelzi, van itt egy kisbeteg, akivel kell foglalkozni. 

– Legutóbb – meséli István – egy rehabilitációs osztályon egy kerekesszékes, felül mozgásképtelen fiút szóban vizsgáztattunk le úgy, hogy az anyaiskola elküldte az írásbeli feladatlapot, mi meg szóban kikérdeztük. Amúgy egy jó képességű, kitűnő rendű tanulóról beszélünk, de egy baleset következtében ebbe a helyzetbe került. 

Szabó Dénes most 22 éves, másodéves akadémista a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, hangszere a cselló. 2018-ban non-Hodgkin limfómával kezelték több mint egy évig a Heim Pál kórházban. Akkor kezdte volna a gimnáziumot, amikor beteg lett. 

Megkerestem őt, hogyan emlékezik vissza: 
– Ildi néni odajött az ágyamhoz, bemutatkozott, és kérdezte, hogy lenne-e kedvem egy kicsit tanulni. Innentől – ha éppen jobban voltam – voltak óráim, és meglepő módon, utólag visszatekintve, le sem maradtam a tananyagban. Sok volt az interaktív feladat kisfilmekkel, majd megbeszéléssel. Volt egy mélypont, amikor intenzív osztályon kezeltek, még soha úgy nem örültem egy tanórának, mint amikor visszajöhettem a fek­vő­be­teg­­részlegbe. Sokszor semmi motivációm nem volt, hogy nekiálljak a tanulásnak, de Ildi néniék kedvessége, életereje mindig átsegített a holtpontokon. 

Gondolhatjuk, hogy ilyen körülmények között rugalmas az órarendje és a munkarendje az itt tanítóknak. A Heim Pálban azért van egy kis tanári kuckó, ahol most is együtt vannak néhányan. Ildi néni, azaz Réfi-Oszkó Ildikó az egyik „legrégibb motoros”, bár ő is az „egészséges” iskolát hagyta ott ennek a kedvéért. Amikor azt kérdezem, miben különleges ez a suli, nem vár a válasszal: 

– Talán az érzelmi többlet más a hagyományos iskolához képest. Az elesett gyerekek számára mi hozzuk vissza egy-egy tanóra erejéig a civil, egészséges életet, így kevésbé érzi a kirekesztettséget, a hospitalizációs ártalmakat. Ez az a hely, ahol a gyerekek szeretnek tanulni! 

– Az orvosok azt szokták mondani, hogy – főleg gyermekpáciensek esetében – nem szabad érzelmileg bevonódniuk, mert akkor csökken az objektív szemlélet, ami a gyógyításhoz elengedhetetlen. Akkor ez önöknél hogyan van? – A megrendülést megosztjuk egymással, kollégákkal, nem egyedül cipeljük a terhet – mondja Paksi Katalin tanárnő. 

Hermann Lídia, a tanító néni egyik nagy sikerélménye egy Brian nevű kisfiúhoz kötődik, akit az on­ko­hematológiai osztályon kezeltek két és fél évig, mindennap foglalkozott vele, és amikor végre visszatérhetett a rendes iskolájába, még előbbre is tartott, mint az egészséges társai. Pedig amikor bekerült második osztályosként, még írni-olvasni sem tudott. Sorolja azokat, akik meggyógyultak, de azóta is tartják vele a kapcsolatot, mert annyira megszerették egymást. 

– Egy nagy táskával járok, mert nem tudni előre, ki milyen fizikai/lelki állapotban lesz aznap, milyen játékot, apró ajándékot kell előhúznom, hogy motiváljam őket. Többen vagyunk kollégák, akik a hitre alapozzuk az életünket, volt egy fiú, élet-halál között, Ildivel és még egy kolléganővel leültünk itt, és imádkoztunk érte. 

Báthori Katalin matematikát és fizikát tanít. Azt mondja, fontos a ráhangolódás, amikor belépnek a kórterembe, viszont a pozitív visszajelzések is hamarabb jönnek, mint a „rendes” iskolában. A Bethesda Gyermekkórház rehabilitációs osztályán az egyik első tanítványa egy agydaganatos fiú volt. Amikor először bement hozzá, megdöbbent: nem mozgott egyik végtagja sem, a nyál csorgott le a szája szélén, de azt mondták, a matekot meg a fizikát nagyon szereti. Egyetlenegy érzékszerve működött: a hallása, és az ujjaival jelzett. Mesélte neki a fizikát, aztán néhány hét múlva az orvosa mondta: fekete alapon a sárga betűket már képes olvasni, akkor ilyen táblákat gyártott. Aztán már ülve várta, és szép lassan felépült, visszamehetett a gimibe, azóta is tartják a kapcsolatot. 

∗ 

Először bekukkantunk Béres Ildikó nyelvtanórájára a toxikológián, Gergő az alárendelő mondat rejtelmeivel ismerkedik. A hematológiai osztályon már a maszk és a cipővédő is kötelező. A súlyosan beteg gyerekek elhelyezése a kórház részéről példás. Egyágyas szobákban fekszenek, az ajtókon színes matricák és a kisbeteg neve, bent tévé, játéksarok és kihúzható fotelágy az édesanyának. Lídia rögtönzött bemutatóórát tart a 3. osztályos Szofinak, majd az első osztályos Ádinak. Utóbbi kisfiú egy új játékot kapott az Iskolaszanatórium alapítványának jóvoltából. Ezt próbálgatja, miközben Lídia néni számol és betűket tanít neki. A sírástól csak az óvja meg az újságírót, hogy többször mondták neki: a gyógyulás ezen az osztályon 90-95 százalékos. Hála az orvosoknak, és hála az itt tanító, csupa szív pedagógusoknak!