Százévi társaság

Május eleje van. Tíz perccel korábban érkezem Budapesten Kelenvölgybe, a Kelen SC sporttelepére, s felkaptatok az irodaház lépcsőjén. Nyitva az elnöki iroda ajtaja, bent senki, egy másik irodában két fiatalember egyként mondja, hogy biztosan kint dolgozik valahol, s az ablakon kinézve „lám ott van!” kiáltással egy, a focipályák távolában sétáló emberre mutatnak, aki valamit cipel a hátán, és közelít felénk…

Pár perccel később az irodaházban egy nagy tanácsterem sarkában ülünk le, a falon megfakult fekete-fehér csapatképek, de mégis kevés a százéves klubmúlt jegyében, ám ezt ellensúlyozza a polcokon és asztalokon elhelyezett ezernyi sportserleg. Arrébb a kapusok edzője irathalmazt lapozgat, papíron számolja ki a kapusedzők napi beosztását korcsoportonként. Egy kávét elfogadok – válaszolom az elnök kérdésére, mire az elnök elmegy, főz egy kávét, s leteszi elém az asztalra. Andreas van der Aker Németországban született, de hollandnak vallja magát. 

– Édesapám holland, édesanyám német, akik Németországban találkoztak, s ott házasodtak össze. Én 1965-ben születtem Németországban, német óvodába jártam, ám ötéves koromban a szüleim a Hollandiába költözés mellett döntöttek. Hollandiában egy állampolgársága lehet az embernek, így én, mivel édesapám holland, holland vagyok én is, hollandnak vallom magamat. Nem az számít, hogy hol születtem, hanem az, hogy ki az apám. 
– Hamar érdekelte a labdarúgás? 
– Oh, hát persze! A fejben érés, az előzmény azért nem volt egyszerű! Például 1974 júliusában volt a világbajnokság döntője, egy német–holland mérkőzés. Amikor az első percben a „totális futballt” játszó hollandok gólt lőttek, akkor az édesanyám németsége miatt­ sírtam, ám mikor a németek egyenlítettek, már boldog voltam, mert kiegyensúlyozott, igazságos eredmény ígérkezett. A németek végül nyertek, s tényleg mondhatni, hogy kilencévesen igencsak örültem, mert egyébként bevallom, a német focistamentalitás közelebb áll hozzám, mint a holland. 

Andreas van der Aker elbeszéléséből kitűnik, hogy tízévesen kezdett focizni, ám igazából „ügyetlennek” tartotta magát, s mikor a tízezer lelkes holland kisváros klubjánál nem került be az U13-as korosztály első csapatába, kapusként próbálkozott. Ez annyira jó döntés volt a posztjáról, hogy később 17 évesen már bekerült az első csapatba. Azt mondja, hogy nem volt nagyképű, de menő fiatalembernek tartották, ugyanakkor nehezen viselte, ha – sporthévből is – kiabáltak vele. De éltette a lelkesedés. Abból peddig volt benne bőven, s bőven volt a környezetében is. Hollandiában, ha egy kisváros felnőtt labdarúgócsapata játszik, akkor az egész városban nem látni biciklit, mert mindenki a sportpályánál van. Népünnepély még most is – állapítja meg, hiszen időnként visszajár mostanság, és kimegy a szombati mérkőzésekre, ahol mindenki krumpli és sör mellett szurkol az első csapatnak.

– Hogy került Magyarországra? 
– Letöltöttem a 18 hónapos katonaságot, és fogalmam sem volt, hogy mit szeretnék csinálni, kipróbáltam ezt is, azt is, dolgoztam még gyárban is. Egy bank ügyfélszolgálati munkára keresett embert valutaváltáshoz, s felvettek. Tetszett. Nagy ambícióim voltak, több belső szakmai tanfolyamot elvégeztem, s huszonkét évesen már fiókvezető voltam. Amszterdamba, a repülőtérre kerültem, s később már annak a nagy pénzváltó fióknak a vezetője lettem. Még többre akartam vinni, megpályáztam egy csehországi fiókvezetői állást, de nem nyertem, viszont rá egy évre a magyarországi iroda megnyitásával bíztak meg. Huszonhét évesen kerültem tehát Budapestre, 1992 augusztusában. 
Pénzváltást végeztek egyre több pályaudvaron, majd átvették a MÁV-Tours feladatkörét, úgyhogy egyszer csak 1997-ben a turisztikával és utaztatással is foglalkozó MÁV-Tours ügyvezető igazgatója lett. Már százötven alkalmazottjuk volt itt Magyarországon, mikor váltott, és saját cégeket hozott létre. Közben Budapesten megismerkedett a feleségével, aki persze magyar, fiúgyermekük született, aki 9 és fél évesen bejelentette, hogy focizni szeretne. 
– Kelenvölgyi lakosként láttam, hogy van a közelben egy focipálya, s a fiamnak foglalkoztató egyesületet kerestem. Az anyósommal elslattyogtunk ide, tetszett amit láttunk, s amit mondtak, hát közel is van, járjon ide – eleveníti fel a bájos kezdeteket a holland elnök, aki először csak mint apuka sok mindenben segített, később már mezeket is vásárolt a fia csapatának, majd öt évig edzősködött. Később elnökségi tag lett, majd elnökké választották. Meg is írták az újságok, hogy 2015-ben az ötvenedik születésnapjára „kapott a nyakába egy labdarúgóklubot”. 

* 

A Kelen SC gyakorlatilag Magyarország legtöbb gyermeket labdarúgásra tanító egyesülete. Tehetségközpont, ahol 700 személy focizik. „Aki focizni akar, az focizzon, majd megtaláljuk a képességeinek megfelelő helyét.” A gyakorlatban a gyermekek korosztályonként fehér és piros színű csapatokban játszanak, mondhatjuk, hob­bi­fociszinten, s a zöld csapatokban rúgják a bőrt a legtehetségesebbek, akik átigazolására az akadémiák javaslatot tehetnek, s tesznek is. 

– Ön, aki 2005 óta, huszonegy éve benne van a fociban, a mostani kiugró egyéni labdarúgósikerek mentén érez hangulati változást? 
– Alapból igen, hiszen a magyar válogatott telt ház előtt játszik. Szoboszlai, Szalai, Kerkez, Tóth Balázs, és még hosszasan sorolhatnám tovább. (…) A 6-8-10 éves gyerekek ma már nem német, angol, argentin zsenik nevét tartalmazó pólókban, hanem 10-es Szoboszlai mezben jönnek az első edzéseikre. Vannak magyar példaképek is, s ez rettenetesen nagy húzóerő. Baj, hogy a klubszintek szeretete még nem erősödött meg, holott azt is közelebb kell hozni. Külföldön, az angoloknál, németeknél hangulata van egy harmad-, negyedosztályú meccsnek is, ha valahol itt Magyarországon ötezren tombolnának, itt is újra és újra kimennének az emberek a játékot nézni. Nem tudom, mi ennek a menete, lehet, hogy olcsóbban kellene eladni a jegyeket? – gondolkozik el nagyot sóhajtva. 
Közben jönnek-mennek a teremben is a sportmezbe öltözött gyerekek, egy innen nyíló szobában intéznek valamit. A pályákon erőnléti edzések, kapusedzések, csapatedzések folynak sok-sok korosztályban. Az egészen kis gyermekek labdaérintéseit, cseleit a pályák szélén álló szülők ujjongása és aggódása kíséri. 

*

A Kelen SC százéves. A sportklubot a Budapest XI. kerületében található Kelenvölgy lakosai hívták életre. A második világháború után a pálya az Április 4. Gépgyárhoz tartozott. A korábban röplabdacsapatot, kézilabdacsapatot és természetjáró szakosztályt is működtető egyesület a hetvenes évektől kezdve kizárólag labdarúgóklubként üzemel, jelenleg pedig az óvodáskorúaktól egészen az old boys korosztályig lehetőséget biztosít tagjainak a versenyszerű futballra. A fiúkat és lányokat is képező egyesületben 32, korosztályosan és szakmailag differenciált utánpótláscsapat működik, mellettük egy-egy öregfiúk és veterán csapat, két felnőtt férfi csapat és egy felnőtt női csapat is. Az alapvetően befogadó sportegyesületben az alapításkori értékekhez hűen bárki futballozhat, a nagy taglétszámnak köszönhetően ugyanakkor korosztályonként is differenciált képzést tud nyújtani a Kelen, így egy klubon belül – mint korábban írtuk – van lehetőség az örömfocira és az elitképzésre is.

A korosztályos zöld csapatok jellemzően a kiemelt korosztályos bajnokságokban szerepelnek, a fehér csapatok az országos szint alatti regionális bajnokságokban, míg a piros csapatok leginkább a Bozsik-program keretein belül. 
– Száz év? Kevés archív dokumentumunk van. Talán csak egy kis doboz régi fényképekkel. Igazából 1989-ben lett bejegyezve erre a helyre a klub, onnantól már mindent tudunk. Sárréti Károly úr volt itt előttem az elnök, s ő szerencsére a vasárnapi fociban ott van még 79 évesen. Tőle sok mindent tudunk a közelmúltról. Megpróbáltuk, de ez a régmúlt nehezen kutatható. Persze a jövő lehet izgalmasabb… 

* 

Lassan egy éve, hogy a Kelen SC a német Borussia Dortmund képzési modelljét vette át. A Dortmund nem csupán a nevét és a színeit adja, az őt jellemző kimagasló színvonalú szakmai hátteret és a képzési filozófiáját is. Az U15-ös együttesük már járt Dortmundban, nagy élményben volt részük a srácoknak, szeretnék, ha a többi csapatnak is megadatna ez. 

– Az első év átmenetinek mondható, nyilván nem is megy egyik napról a másikra az átállás. Külön öröm, hogy a Dortmund filozófiája szerfelett közel áll a mi hitvallásunkhoz, gondolok itt például a kezdeményező játékra, a letámadásra. Fontos, sőt roppant fontos a mentalitás, aki kicsit is ismeri a németeket, tudja, mindig, minden körülmények között nyerni akarnak. A Kelen, ugyebár, tehetségközpontnak számít, de nem szeretnénk ennyivel megelégedni, a célunk az, hogy a top tehetségközpontok között emlegessenek minket. 

A kelen utánpótlásmeccsein gyakran feltűnik Theo Schneider is, aki három hetet tölt a klubnál, majd egy hétre Németországba utazik, így megy ez hétről hétre. A 65 éves német szakember a Kelen-BVB és a Borussia együttműködésének koordinátora. Fiatalon az összes korosztályos német válogatottban szerepelt, az U21-es válogatottban olyan társak oldalán, mint Rudi Völler, Pierre Littbarski, Lothar Mätthaus és Bernd Schuster. A Borussia Dortundban vált Bundesliga-játékossá. Négy esztendőt töltött a BVB-nál, majd a Nürnberg jelentette a következő állomást. Az Oberhausen, a Saarbrücken és az Armenia Bielefelt mezét is viselhette, ám 28 évesen súlyos sérülést szenvedett egy teremtornán, ami sajnos a labdarúgó-pályafutása végét jelentette. Miután kénytelen volt felhagyni a focival, számos edzői licencet megszerzett, harminckét évesen már a legmagasabb szintűt is elérte. Később a szívéhez oly közel álló Dortmundtól keresték meg azzal, hogy érdekelné a Dortmund II irányítása. Tizenhárom éven át jobbnál jobb edzőkkel dolgozhatott, Bert van Marwijktól Jürgen Kloppig. 2015-ben lett a Ferencvárosi Torna Club utánpótlás szakmai igazgatója, majd némi kitérőt követően lett a Kelen SC összekötője. 

– Van egy stabil alapunk, erre lehet építeni. Az első csapatunkban minden eddiginél több fiatal szerepel, de nem kell félteni őket, ezt bizonyították a legutóbbi Magyar Kupa-sorozatban is, amelyben az NB III-as Dunaújvárost elbúcsúztatták, majd az élvonalbeli Kazincbarcika ellen egy ki-ki meccsen, hatalmas csatában kaptak ki egyetlen góllal. És jött a mi finálénk! A május 9. nagy ünnep volt, a labdarúgó amatőr kupa országos döntőjét játszottuk a Vasas pályáján a Mezőörs együttese ellen. Június 20–21-én itt, a Kelen-sporttelepen az NB I-es Paks csapatát fogadjuk, a százéves múltat focitornával, zenével, étkezési lehetőséggel, tűzijátékkal ünnepeljük. 

Andreas van der Aker figyelmesen néz rám, ahogy az alábbi mondatot fogalmazom. Mintha sejtené, hogy beugratós a kérdés. 
– Theo Schneider azt nyilatkozta: „Amikor először találkoztam az egyesület elnökével, Andreas van den Akerrel, nyomban megbizonyosodtam arról, hogy szenvedélye a foci, a sportágban eltöltött évtizedek során kevés embert láttam annyi meccsen, mint őt. Ehhez én, mint egy cikk írója, hozzátenném, hogy azt hallottam, a meccsnézés közben ön van, hogy télen havat lapátol, vagy éppen nyáron a szomszédos pálya füvét locsolja. Igaz lehet, hiszen az imént előbb érkeztem, láttam, hogy a májusi meleg ellenére egy hólapáttal a vállán közelített az irodaház felé… 
– Én a szívem mélyén nem vagyok elnök. Mindenes vagyok. Van egy emlékem, amit kicsi koromban kaptam az edzőimtől Hollandiában, viselkedésük a feltétel nélküli futballszeretetről tanúskodott. Ők mindenhová vittek minket, az északholland szigetekre is különféle tornákra, s ha kellett, a saját pénzükből finanszírozták az egész utat. Igen zavarnak olyan dolgok, amelyek másoknak fel sem tűnnek, amikor egy papír a földön van, én azt felveszem. Az ember saját háza táján legyen már rend. Összefogásra és rendre van szükség minden téren. Csinálunk közösségi gyűjtést, 15 millió forint a cél, amelyből 2 kisebb műfüves pályát hozunk létre, mert a jövőben több tornát szeretnénk rendezni a kicsiknek, az U7–U9-es korosztály számára. A saját nevelést előtérbe helyezzük, az ügyes gyerekeket tereljük az álmaik felé. A területet most rendezik, javában folyik a munka. A föld, s az alapozós sóder rászóródott a köves sétálóutakra, s arra gondoltam, hogy a műanyag hólapátra hatékonyan lehet majd ráseperni, ezért a téli raktárból idehoztam a kelléket. Ez egy sporttelep, napi edzésekkel, az összetartás, egymás tisztelete nagyon fontos, s ez az egymásnak köszönéssel kezdődik. Megpróbáljuk nevelni a sportolóinkat az élet egyéb dolgai­ra is. És ha kilépek az öltözőből, és én vagyok az utolsó, akkor lekapcsolom a villanyt. Legyen végre természetes, hogy így csinál más is.