A múltból a jelenbe

Már vagyunk vagy húszan az útkereszteződésben, helybéliek, környéki lakosok, akiknek bizonyára nem minden tetszik az életterükben, várjuk a főépítészt és a városépítészeti iroda vezetőjét, később a kerület alpolgármestere is csatlakozik hozzánk. Megtisztelő egy főépítészi sétán részt venni, amelynek hivatalos neve Városbejárás és nyitott tervezési fórum a Százados negyed–Kerepesdűlő építési szabályairól, hogy betekintést kapjunk arról, hogy milyen irányba fejlődhet Józsefváros a következő 5-10 évben. Mert tennivaló bőven akad. A múlt száztizenöt éve pedig igen színes, a nyomor, a Trianon gyalázatát követő menekülthullám miatt beállt fővárosi lakáshiány, a városiasodás és iparosodás befolyásolta a Kerepesi út–Hungária körút–Asztalos Sándor utca által határolt háromszög alakú területet. Ez történelmi örökség. 

Pedig oly ígéretesen indult az egész! 

A Pesti Hírlap írta 1911-ben: „A magyar művészeknek az utóbbi években rohamosan megnövekedett kis társadalma Budapest szédületes fejlődésével mindinkább centralizálódott a fővárosba. Ez az amerikai jellegű, máról holnapra való világvárosiasság nemcsak az élet dimenzióit növelte hatalmasra, hanem újabb és fokozottabb esztétikai, ízlésbeli kultúrát is teremtett. Nem túlzás, ha azt a merész állítást kockáztatjuk meg, hogy Budapesten a lakásszükséglettel parallel a művészhajlékok és műtermek hiánya, észrevehető szükséglete szinte egy időben következett be. November elsején adják át hivatásának és rendeltetésének azt a terjedelmes művésztelepet, amelyet a székesfőváros építtetett a művészek számára. Künn a régi »Külső kerepesi-út« mentén, a Százados utcában terül el ez az új művésztelep, amely az első Budapesten. Pittoreszk, színes házcsoportjával szinte kiemelkedik környezetéből. Új, szocializálódott művészi élet indul meg itt friss elevenséggel, nagy ambíciókkal. A művásárló, műteremlátogató és megrendelő közönség – reméljük – nem fogja kifogásul felróni, hogy egy kicsit messze, a Józsefváros külső perifériáin kapott hajlékot a magyar művészek jelentékeny száma. Automobilon, magánfogaton, de villamoson is oda lehet jutni!” 

A Százados úti művésztelep létesítését 1909-ben kezdeményezték, 1910-ben hagyták jóvá, és 1911 novemberében már beköltöztek az első lakók. Tizenöt földszintes ház épült huszonnyolc műteremmel az akkori Budapest peremén. Temető, vasút és laktanyák választották el a voltaképpeni várostól. Kertészetek övezték, és szomszédságában épült fel a kenyérgyár. A Százados úti művésztelepen nagy csendben, de országos sajtóvisszhang mellett serény munka folyt. Sok magas pozíciójú ember volt rá kíváncsi, például 1916-ban Geib berlini főpolgármester Apponyi Albert gróf kíséretében látogatta meg a Hadsegélyző Hivatal műtermeit a Százados úti művésztelepen. 1919-ben a tanácskormány mindjárt a megalakulása után sietett tanújelet adni annak, hogy mennyire törődik a művészeti ügyekkel és a művészek érdekeivel. Pogány Kálmán művészeti megbízott mindjárt hivatalba lépése után kiment a művésztelepre, és ott az állam részére nagyobb összegben vásárolt, így megvette Pór Bertalan két festményét, Czigány Dezső egyik képét, Kara Árpád és Medgyesy Ferenc egy-egy szoborművét. 

Egy időben mind sűrűbben járt fel a Százados úti művésztelepre egy magas, szikár, ötven év körüli férfiú, aki szinte óraműpontossággal reggel hét órakor benyitott az egyik festőművész műtermébe, és naponta huszonöt-harminc percig modellt ült. Gaál Gaszton (teljes nevén Gyulai Gaál Gaszton Béla Zénó Rezső) volt az, a nemzetgyűlés új elnöke (1921), de Gömbös Gyula édesanyja is ide járt modellt ülni, hogy az elkészült festménnyel a miniszterelnököt meglepje. 

*

A környék fejlődése is lendületet kapott. „Csörömpölve döcög velem a sárga villanyoskocsi a Százados úti művésztelep felé, melyet megdöbbentő találékonysággal ékeltek be trombitaszótól hangos kaszárnyák, ormótlan bérházak és lármás munkástanyák közé” – írja az Élet riportere 1922-ben. 

Ekkor már Budapest modern nagyvárossá válása rohamos népességnövekedést hozott magával, ami súlyos lakásproblémához vezetett. Ráadásul az első világháborút lezáró trianoni békeszerződés következményeként a leválasztott országrészekből menekülthullám indult a főváros felé, amely tovább növelte az otthontalanok számát. Az állam több hullámban lakótelepeket kezdett építeni. a Juranics-telep – mai nevén Stróbl-telep – Budapest a művésztelep mellett, a Stróbl Alajos utca 7. szám környékén található állami kislakásos lakótelep. Az épület a magyar népi építészet elemeit ötvözi a korszerű vasbeton szerkezetekkel. Jellemzői a kontyolt tetők, rusztikus vakolatok, szamárhátíves lodzsák és ornamentális vasbeton erkélyek. Az olvasónak elárulom, hogy húsz éve egy ilyen ház lakásában élek én is itt, mely lakásban, mint cikkemből kiderül, egykor egy fiatal joghallgató fejbe lőtte magát… 

A telep eredetileg főként menekültek és vagonlakók elhelyezésére szolgált. a nagyobb lakásokba többnyire állami tisztviselők, postai és MÁV-alkalmazottak költöztek, míg a kisebb, komfort nélküli lakásokban munkáscsaládok éltek. A lakók panaszkodtak a „pocsolyaivóvíz” rossz minőségére. A környék iparosítása, száz éve különösen egy közeli aszfaltgyár építése, szintén konfliktusokat váltott ki a lakók és a hatóságok között. 

„A Százados úton úgy elszaporodtak a patkányok, hogy már a gyermekeket harapdálják” – nem biztató újsághír cím 1927-ből. A beszámoló lehangoló. 

„A hosszú, széles Százados út két oldalán zöldben pompáznak a fák. Jobbról-balról az út mentén kisebb-nagyobb épületek sorakoznak. a kőépületek között elszórtan, fából épült barakok is akadnak. Errefelé van a művésztelep, amelynek hatalmas kiterjedésű kertje is ráfut a Százados útra. Barátságos, szép épület a Százados úti iskola, mely hatalmasan, mint egyedülálló épület emelkedik a többi kis manzárdos kőház vagy barakk fölé. Alig 15 percnyire fekszik villamoson a várostól ez a szép, zöld, de még meglehetősen rendezetlen része Budapestnek, így az első pillantásra nem is hinné az ember, hogy ez az a negyed – idézve Lévai Sándor fővárosi bizottsági tag szavait – ahol „úgy elszaporodtak a patkányok, hogy már a gyermekeket harapdálják.” 

„Megyünk a Százados úton. a 27. számú ház előtt kint ülnek ilyenkor, tavaszi estén a lakók, akik nagy izgalommal mesélik, hogy az első emeleten Kovács Vincéék kislányát harapdálta meg a patkány. A kétéves kisleány ott feküdt az ágyban, apja, aki villamoskalauz és édesanyja a másik szobában tartózkodtak. Arra lettek figyelmessé, hogy a kisleány sírni kezd az ágyban. Mikor kiszaladtak, hogy megnézzék, három patkányt találtak a kétéves kisleány ágyában… Egy szabadidős kalauz mondja: – Tegnap kora reggel, a szürkületben, munkába mentem, amikor a sötét lépcsőházban megtámadtak az utálatos állatok. Úgy kellett széjjelrugdosnom közöttük. A Százados úton mindenki kutyát, macskát tart már. És mégis úgy elszaporodtak ezek a bestiák, hogy félni kell tőlük. Egy-egy akkorára is megnő, mint egy macska. Sőt: a Százados út lakói mesélik, hogy világos nappal, az egyik ház folyosóján egy 3 éves kisgyerek kezéből kiették a vajas kenyeret a patkányok.” 

*

A művésztelepre, a környéki lakóházakra kíváncsi volt a világ. Járt erre angol szociológusok küldöttsége is, de amikor Budapesten tartózkodott Esmond Harmsworth brit politikus, Rothermere lord fia, ő is eljött a Juranics-telepre. Egyébként először a köztisztviselők Andrássy úti üzletébe ment, majd a Gerbeaud-hoz hajtatott. Onnan báró Perényi Zsigmond, Ajtay József és Fenyő Miksa kíséretében meglátogatta a Fischer Simon és Társa selyemáruház Bécsi utcai székházát, majd Budapest jelentősebb szociális intézményeit, gyártelepeket, majd végül a külső városrészek „nyomortanyáit” nézte meg. 

„A mély sárban elakadtak Harmsworthnak és kísérőinek a Rolls-Royce gépkocsijai, és csak nagy nehezen tudtak továbbjutni a Juranics utcai állami lakótelepre. Itt Esmond Harmsworth kiszállt az autójából és benyitott az egyik lakásba, ahol Schmidt György aradi származású menekült, állás nélküli cipészsegéd a legínségesebb helyzetben lakik három kis gyermekével együtt. Harmsworth látható megindultsággal nézett szét a döbbenetes képet nyújtó szobában” – számolt be a látogatásról 1928-ban a Magyar Hirlap. „A leirhatatlan nyomor láttára Harmsworth a megdöbbenés hangján mondta, hogy ez a nap volt magyarországi tartózkodásának legszomorúbb, egyszersmind legtanulságosabb napja” – tette mindehhez hozzá írásában a Soproni Hírlap. 

És itt következik az írás szerzőjének megdöbbenésére okot adó egykori újságcikk, melynek helyszíneként a főépítészi bejárásra készülve a saját lakásomat fedeztem fel. A Kis Újság 1935-ös számában olvasni. „Hétfőn hajnalban a Juranics utcai állami lakótelep E épületének X számú [itt a mi lakásunk három számjegye jelent meg] lakásából revolverdörrenés, majd hangos jajveszékelés hallatszott. A szomszédok megdöbbenve siettek a lakás felé, ahol Sigmond Antal állampénztári tanácsos feleségével és két fiával lakik. Amikor Sigmondék Pál nevű, 21 éves, jogszigorló fiuk szobájába léptek, az ágyon vérbe borulva, szétroncsolt fejjel, holtan találták fiukat. Kezében pisztolyt szorongatott. Nyomban értesítették a mentőket, akik azonban már nem tudtak a fiatalemberen segíteni. Megállapították, hogy a fiatalember pisztollyal a szájába lőtt és rögtön meghalt. A rendőri vizsgálat kiderítette, hogy Sigmond Pál vasárnap este a Rottenbiller utcai tanítóképző intézet házi mulatságán volt, majd két barátjával három cigány kíséretében visszatért a Juranics-telepre. Ott éjjelizenét adott egy fiatalasszonynak, akibe már évek óta szerelmes volt. Az éjjelizenének egy rendőr vetett véget, mire a társaság tagjai hazatértek. Néhány perccel később Sigmond Pál megölte magát. Egyetlen búcsúlevelet hagyott hátra, amely egyik barátjának szól. Levele szerint a fiatalember reménytelenül szerelmes volt, és nem volt kedve a jogi pályához sem, ezért az utóbbi időben elhanyagolta tanulmányait. Holttestét a törvényszéki boncolóintézetbe szállították.” 

* 

Jártak errefelé – a főépítész társaságában bejárt területen – világhírű vendégek is: Edson Arantes do Nascimento, azaz Pelé, aki a többszörös Oscar-díjas rendező, John Huston felkérésére vállalt filmszerepet a Menekülés a győzelembe című amerikai produkcióban. a második világháború idején játszódó történetben a filmszakma csillagaival együtt szerepelt, közöttük a legismertebbel, az Oscar-díjas Sylvester Stallonéval. A filmbeli döntő mérkőzés a párizsi Colombes Stadionban zajlik, s néhány fontos jelenet a francia főváros külső negyedeiben, ugyanakkor az egész film Magyarországon készült, hisz éppen ez adta az ötletet: az MTK-pálya nagyon hasonló a párizsihoz, s Budapestnek is vannak megtévesztően párizsias részletei.

Tart a bejárás. A művésztelep ritkán enged be érdeklődéket, a látogatón eluralkodik az elhagyottság érzése, sok üzemképtelen, rozsdás autót tárolnak itt. Az egykori teniszpálya és úszómedence helyén ma inkább a gazos bozót jellemző, s némi szemét látszik a bokrok tövében. Vannak nagyon romos és elhagyatott épületek is – luxus ez egy önkormányzati fenntartású területen. Szemben a Százados utcában az óvoda kerítésén gyermekek rajzait lehet látni, a művésztelep mellett elsétáló embereknek viszont halvány fogalmunk sincs arról, hogy kik élnek s alkotnak itt. Internetes kutakodással viszont kiderül, hogy már az idén is volt az itt élő alkotóknak közös kiállításuk egy fővárosi galériában. Közösségi oldalukról megtudni, hogy 2020-ban volt nyilvános bejárás a telepre. Négy éve kérdezte tőlük valaki ezen a közösségi portálon, hogy lesz-e bejárás a jövőben, de választ még nem kapott rá… A Stróbl Alajos utcában a honvédségi területre benézve régi harckocsik és gépágyúk látszanak, nem hiszem, hogy képes lenne bárki is beindítani azokat. A közjegyzői kamara vörös-tengeri szállodára emlékeztető csilivili épületének helyén tizenöt éve még gödör volt, vele szemben nagy gazos, 27 ezer négyzetméteres terület, a beton résein felfelé tör a növényzet. Három éve szállodát és irodaházat kellett volna itt avatni a Kerepesi út és a Stróbl Alajos utca határolta szakaszon, de a Covid-járvány átrajzolta az elképzeléseket. Csak érdekesség: egykor felhőkarcolót terveztek ide, egy 40 emelet magas, irodákat és lakásokat magába foglaló 120 méter magas tornyot, de a megvalósítást a főváros rendezési terve nem tette lehetővé. 

Az MTK-stadion egyik irodájában kezdődik a bejárást követő fórum, konkrét tervrajzokat bújhat a közönség. Nyűgáradatot hallgatnak – és nem csak építészetit – türelmesen a szakemberek: sok lakópark épült errefelé, de kevés a közösséget kiszolgáló élelmiszerbolt és szolgáltatást nyújtó vállalkozás. Idétlenül jelölték ki az egyirányú utcák közlekedési irányát, a parkolók felfestése miatt sok utcában lehetetlen a kétirányú közlekedés, szemetes a taxivállalat környékén az Asztalos Sándor utca, amely egyébként a száguldozó autók versenypályája. És van olyan elképzelés, mely szerint utcafrontra nem lehet kirakni légkondicionáló egységet, s egységesíteni kellene minden bejárati ajtót. – Vagy éppen legyen más-más, de élénk mindegyik színe? – gondolkozik el egy lakos felvetésén az egyik ügyintéző.