Élet a kerítés árnyékában

Erősödő, ugyanakkor elhúzódó háború folyik a magyar–szerb határon, Európa pedig hallgat. Például arról, hogy amíg tavaly csaknem 120 ezer migránst tartóztattak fel, addig az idén csak január végéig már mintegy 13 ezer egyre elszántabb kerítést ostromlóval szemben kellett intézkedni. Helyszíni riportunk készítése napján például 157 esetben történt intézkedés.

RiportFranka Tibor2022. 02. 17. csütörtök2022. 02. 17.
Élet a kerítés árnyékában

A két kutya, a szibériai husky meg a német juhász jöttünket észlelve először megnyúlik, majd közelharcra készen rohanni kezd felénk, szerencsénkre a Furos Ábrahám-féle tanya drótkerítésén nincsen akkora lyuk, amelyen kiférnének.

– Összesen hat kutya vigyáz ránk, a másik négyet most a házba parancsoltam – nyitja meg a kaput a harmincas forma fiatalember, mire a kutyák azonnal abbahagyják a vicsorgó ugatást, ügyet sem vetnek ránk. – Édesanyámmal ketten élünk itt a kerítés árnyékában, hűséges és betanított kutyák nélkül jobban félnénk a határon átszökdöső migránsoktól – vallja meg őszintén.

Meséli, néhány hete hatan jöttek egyszerre a határ felől a házuk felé, akik valahogyan átjutottak a kerítésen. Miután az édesanyja meglátta őket, azonnal telefonált Sárközi László mezőőrnek, aki a fotós kollégámmal együtt most minket kalauzol végig a tanyavilágban.

Egy eldobott táskát „vizsgál„ Sárközi László mezőőr. Fotó: Vajda József

– Összedolgozunk a lakossággal, a polgárőrökkel, a rendőrséggel, hogy minél több határsértőt tudjunk feltartóztatni – mondja az önkormányzati alkalmazott Sárközi, aki intézkedésre, adott esetben kényszerítő eszközök alkalmazására is jogosult. – Összehoz bennünket a baj meg a felelősség. Azt a hat migránst a bejelentés alapján lefüleltük, jött értük a rendőrségi kisbusz. Január végéig a polgárőrökkel közösen több mint 300 menekültet tartóztattunk fel és adtunk át a rendőrségnek.

Mórahalom az országveszejtő Trianon óta határtelepülés, így aztán az itt lakóknak azóta kell együtt élniük a haza szélének veszélyeivel, védelmének feltételeivel, például a katonai jelenléttel, az ismeretlen szándékkal érkező idegenekkel, az állandó készültséggel, akár a „láncos kutya” Tito, akár a disszidáló magyart hátba lövető Kádár-korszakra vagy napjaink történéseire gondolunk. Ráadásul nincs az a védelmi rendszer, amit ne lehetne kijátszani, és amit ne kellene éjjel-nappal ellenőrizni, reparálni, nem kevesebb, mint összesen 170 kilométernyi országhatár mentén.

Mórahalom az országveszejtő Trianon óta határtelepülés, így aztán az itt lakóknak azóta kell együtt élniük a haza szélének veszélyeivel...Fotó: Vajda József

– Ebből az ostromlott szakaszból Mórahalom összesen 9 ezer hektáron 7 ezer lakossal, közülük 1856 ma is tanyán élő emberrel veszi ki a részét – sorolja a város alpolgármestere, Csányi László. – Azok vannak a legnagyobb veszélyben, akik az összesen 1200 tanyából 600-ban még a mai napig is laknak, sokszor látható közelségben a szerb határtól. Mivel a támadások sűrűsödnek, és a migránsok egyre türelmetlenebbek, ezért akik átjutnak közülük, agresszíven viselkednek, törnek és betörnek, nemegyszer terménykárt okoznak, fóliasátrakat rongálnak, épületekben bujkálnak.

Bármekkora is a veszély, az élet nem állhat meg. Mozgolódást látni szerte a határban, úgy a fehér falú lakott tanyákon, mint a beszántott földeken vagy a fóliasátrak alatt: szerves trágyát terítenek, fejes káposztát szednek fel, szélvihar törte faágakat gyűjtenek, miközben a károgó varjúcsapatok földön hagyott tököt, dinnyét lékelnek.

– Szerencséjükre akadtak rám, mert ritkán találni már olyan embert, aki születése óta, azaz 84 esztendeje tanyán lakik – húzza ki magát az idős, szikár atyafi. – Bizonyára azt sem tudják, hol járnak. Hát, kérem szépen, ez itt a Tüsök-sor, benne az én házammal – mutat a háta mögé. – Volt rá eset, hogy abban engem is meglátogattak ezek a migránsfélék, egyszer öten, máskor meg nyolcan. Az emberfia ilyenkor mást nem tehet, mint eltűri a tolakodót, a tűzrakást, és nyugton kivárja, amíg odébbállnak.

Borsós Sándor az ágya mellett kisbaltát tartogat. Fotó: Vajda József

Később, miután a bizalom megerősödik közöttünk, és Borsós Sándor bácsi már a nevét is elárulja, közös bátorsággal leszögezzük: a tanyasi ember fejénél, az ágya mellett mindig legyen rézfokos vagy kisbalta, az ajtaján nagy retesz, az udvarán pedig néhány harapós éjszakai bátor. Tudva persze, hogy még ez sem életbiztosítás. Nem messzi innen, az 55-ös főút közelében a régi Dobó Vince-féle tanya tulajdonosának felesége, Kopasz Zsoltné, Éva asszony csöppet sem titkolt érzékenységgel aláfűtött pátosszal mondja:

– Isten áldjon meg mindenkit, aki gondol ránk, segít bennünket és aki vigyáz az életünkre. Hála a katonáknak, a rendőröknek és mezőőröknek – mutat kisérőnkre, Sárközi Lászlóra –, mert nélkülük és a kerítés nélkül talán mi már nem is élnénk. Innen csak pár száz méterre, de már a szerb oldalon az embereket rettegésben tartják, a gyerekeket autón vagy kísérővel engedik az iskolába, este pedig a családfő is fél kimenni az utcára… Nálunk ilyen nincs, mert van kerítés.

Bőven akad a saját és családjuk életén kívül mit félteni a határ mentieknek, hiszen több mint félezer farmon tartanak aprójószágot, birkát, disznót, és művelik a hozzá tartozó földeket. Az egyik gazda mesélte, akit éjjel-nappal 4 kutyája kísérget a gazdaságban, hogy 6 esztendeje, amikor a portát megvette, és mintegy 10 hektáron ráállt az újhagyma meg a piros retek fóliás termesztésére, kis híján belebukott.

– A nagy álmaim meg a befektetett pénzem majdnem odalett, amikor ezrével tódultak rá a betolakodók az ültetvényekre – emlékezik vissza. – Itt táboroztak mögöttünk az erdőben, innen indultak, amikor jelzést kaptak, az 55-ös útra, ahol már az embercsempészek vártak rájuk és vitték őket Pestre, Bécsbe, vagy a fene tudja, hová. Egyébként azóta is ezt csinálják azok, akiknek a csempészek segítségével sikerül átmászni a kerítésen. Sajnos egyre többen vannak.

Február első napján jelent meg a hír, miszerint csak januárban 13 ezer migránst tartóztattak fel és 102 embercsempész ellen indítottak eljárást. Azzal eddig is tisztában voltunk, hogy, Orbán Viktor miniszterelnököt idézve, „plüssállatokkal meg virágcsokorral nem lehet határt védeni”, de az utóbbi időben a támadások száma és agresszivitása újabb szintet lépett. Szilassi-Horváth Jenő ezredestől, a Csongrád-Csanád megyei főkapitány helyettesétől tudom, hogy az elmúlt évben háromszor annyian ostromolták a határt, mint előtte, miközben a harcmodor és a repertoár is egyre gazdagabb lett: dobálnak kővel, téglával, nagyobb betondarabokkal, olykor farönköt vagy létrát is átlöknek, néha pedig könnygázzal igyekeznek feszültséget kelteni. Az alagútásás újabban kevésbé népszerű.

A veszély egyben tartja a város közösségét – véli Csányi László, mórahalmi alpolgármester. Fotó: Vajda József

Legújabb módszereik közé tartozik, amikor félelmet keltő ordítozás és ökölrázás közepette kilométer hosszú sorban egyszerre indulnak meg létrákkal felszerelkezve a határkerítésnek, akár félezer éve a törökök az egri várfalnak. Másik újításuk lényege egy adott ponton azért csapni zajos támadást, hogy közben a távolabbi másik helyen gyülekezők csendben és sötétben próbáljanak meg átjutni a határon. Szilassi ezredes szerint az eddig elkobzott alumíniumlétrákból takaros kiállítást lehetne rendezni, miközben, a viccet félretéve, az igazi és nagy hasznot a nemzetközi embercsempész bandák fölözik le.

Nem véletlenül állítják a környéken élők azt, hogy „újabban már nem a kokain meg a heroin, hanem a migránscsempészet jelenti a legnagyobb hasznot”. Az üzlet annyira szárba szökkent, hogy január 24-től a fokozódó támadások elhárítására az eddigieknél is jobban felszerelt bevetési csoport szolgálatba állítását jelentette be Szilassi ezredes.

Varjú és szökellő őzcsapatok távoli kíséretében zötykölődünk a határkerítéstől alig félszáz méterre fekvő tanyához, ahol élő lelket nem, de művelt földet meg szerszámokat találunk. Kollégám még elő sem veszi a fényképezőmasinát, de már érkezik a hívás Sárközinek, hogy kik vagyunk és mit akarunk, mert a térfigyelő kamerák előtt nincsen bújócska. Miután tisztázzuk a helyzetet, azt kérik a mezőőrtől, nézzük meg azt a fekete csomagot, amit nem messze tőlünk a kerítés tövében jelez az ő masinájuk.

Eldobált, homokba taposott kesztyűk, sapkák és temérdek ásványvizespalack jelzi, hol próbálkoztak eddig áttöréssel. Hogy közülük hányan jártak sikerrel? Ezt senki sem tudja. A fekete csomag pedig nem egyéb, mint egy üres hátizsák, kérdés, merre jár a gazdája. A két kerítés közötti úton katonai terepjáró, majd rendőrségi autó járőrözik, és olyan elszánt fiatalemberek szállnak ki belőlük, akik nem szoktak megijedni a saját árnyékuktól. Hogy meddig kell drótsövények között cikázniuk, és mikor várható a következő haddelhadd, no, ezt megint senki sem tudja.

Szemetet, és sokszor márkás ruházatot hagynak maguk után. Fotó: Vajda József

A helyiek mondták el azt is, hogy „ezek a migránsok se Istent, se embert nem ismernek, úgy mennek árkon-bokron át, akár az űzött birkák”. Többségük erős, fiatal férfi, márkás ruhákban, cipőkben, mobiltelefonnal felszerelkezve, asszonynép elvétve sincs közöttük. Lakatlan, romos tanyákon húzzák meg magukat, onnan járnak élelmet kérni, akár betörni, miközben megdézsmálják a termést, kilyukasztják az öntözőtartályokat, és az embercsempészek által megadott koordinátákat vakon követve, késeikkel szétvagdalják a fóliasátrakat, ahelyett, hogy kikerülnék őket.

Az egyik tanya udvarán szárítókötélre csipeszelt ruhákat ráz a mogorva szél. Itt is vicsorgó kutyák fogadóbizottsága futkos a kerítés mellett, miközben a házból egy leánykával kiérkező asszonyság azzal terel tovább bennünket, hogy ő félős, nem akar nyilatkozni, különben is, ő a nagymama, aki azért van most itt, mert sztrájkolnak a pedagógusok, vigyázni kell az unokára.

Ahogy múlik az idő és eszkalálódik a határhelyzet, úgy nő az itt élőkben, és már nem csak a tanyasiakban, a félelem. Amióta Mórahalom határában 7 migráns halt meg egy autóbalesetben, és amióta, igaz, a nyugati határon, de fegyver is eldördült, feszültebb az itteniek hangulata. A gyógyvizéről híres település egyik szállodájának a pincére, ahol a riport készítése során megszálltam, nos, ő is úgy véli, hogy amíg az idegenek régebben kerülték a lakott területeket, addig mára mintha keresnék a balhét, nagyon felbátorodtak. Néhány hete vásárolt egy lepukkant régi Opelt, azzal jár haza zárás után a Liptai tanyára.

– Nem vagyok nyugodt éjszaka, amikor a sötét földúton kell autózni, ráadásul amióta az édesanyám elköltözött tőlünk, apám egyedül van otthon. Megbeszéltük, hová dugja el a kulcsot, mert kora este mindent bezár.

Az elmúlt évek terménydézsmái miatt elhagyott fóliák. Fotó: Vajda József

A városkához tartozó 6 tanyakerület közül a negyedikben Sárközi László az egyik romos portához érve lelassít, majd visszatolat, és kiszáll. Nem úgy áll a bejárati ajtó, mint tegnap – magyarázza nekünk, ami arra is utalhat, valakik megszálltak benne az éjszaka. Bukdácsolunk a gazos udvarban ekevasak, saroglyák, kézi darálók között, aztán benézünk az épületbe, de az átszakadt tetőn beszűrődő homályban már senkit sem találunk a valaha barackvirágmintával telehengerelt falak között.

Ágy- és szekrénytetemek hevernek a földön, a padlásfeljáróhoz támasztott lajtorja még most is a gazda csizmáira vár, viszont a villanydrót leszakadt az oszlopról, ki tudja, mióta csüng áramtalanul a disznóól tetejére. Mennyi magára hagyott érték, mennyi sírás és öröm, mennyi újrakezdés, aztán temetés, hány tisztességben telt emberélet emléke üzen egyetlen térdre rogyott tanyából is? Mindenik siralmas pusztulat.

Szemből, akár egy ellentmondást nem tűrő életigenlés, apró póniló hátán fiatal lány közeleg. Cintia, mert ez az ifjú hölgy neve, ismerkedésünk után elmondja, hogy itt született, itt tanul és dolgozik, hol a lovak faránál, hol meg a zöldségesfóliák alatt. Kilétét azért félti, mert nemegyszer segített már migránsok elfogásában, legutóbb éppen itt, ahol most összefutottunk.

Azt meséli, hogy azok, akik sikeresen átjutnak a kerítésen, idáig futva jönnek be a mellettünk lévő kis akácosba, és csak addig maradnak ott, amíg a közeli 55-ös főúton megérkezik a fizetett embercsempész. Legutóbb 5 határsértőt jelzett telefonon a rendőrségnek, sajnos, mire kiértek, elpucoltak. A kis akácos fái között cirill betűs halkonzervek, vizespalackok, energiaitalok, bontatlan üdítők, és akár a határnál, kesztyűk, sapkák, hátizsákok, a nagy ámokfutás időközben feleslegessé vált kellékei.

Határjárás gyalog, lóháton és terepjáróval. Fotó: Vajda József

– Nincs mese, nekünk állni kell a sarat – mondja Csányi László alpolgármester, miután visszaérkezve Sárközi mezőőr lead bennünket az irodájában. – A ránk leselkedő veszély összehozta és egyben tartja a város közösségét. Eddig 2 mezőőrrel, illetve polgárőrökkel és autóval segítettük a határvédelmisek munkáját, most a kormány döntésének értelmében Mórahalom 76 milliós állami támogatást kapott, amiből nagyon gyorsan 5 mezőőrt sze­retnénk foglalkoztatni, valamint 5 autót, 3 lovat és 3 ku­tyát szolgálatba állítani.

Egyszerűen nincs más választás!

Erősödő nyomás

Idén januárban 13 600 határsértőt fogtak el Magyarországon, és 102 embercsempész ellen indítottak eljárást – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatornán. Bakondi György azt mondta: tavaly január hónapban körülbelül 7400 határsértőt fogtak el, így ebből az látszik, hogy idén – a korábbiaktól eltérően – a téli időjárás ellenére is nő a migrációs nyomás. Szerinte ez a tavaszi időszakban is folytatódik majd, ugyanis Törökországban nő az érkezők száma, és ha Afganisztánban tovább romlik a politikai helyzet, még többen érkezhetnek. Elmondta azt is, hogy egyre több az erőszakos átjutási kísérlet, amikor megtámadják a határon szolgálatot teljesítő rendőröket és katonákat. Ennek az lehet az oka szerinte, hogy egyre több migránsnak fogytán a pénze, így egyedül próbálnak meg átjutni a határon, bármi áron.   Rendőri vizsgálat. Fotó: Donka Ferenc,MTI Bakondi egy korábbi, január végi nyilatkozatában úgy vélte, hosszú távú megoldásra van szükség a határőrizetben. Az illegális migráció tartós jelenségnek tűnik, az ismeretlen identitású, ismeretlen célból Európába „özönlő” emberek súlyos fenyegetést jelentenek az EU biztonságára. A jelenlegi magyar rendszerben a közvetlenül érintett Csongrád-Csanád és Bács-Kiskun megyei rendőrökre és más megyékből odavezényelt kollégáikra hárul az államhatár védelme, de miután a migrációs nyomás -feltehe­tően- még hosszú ideig megmarad, megfontolandó a határőrizet tartós átalakítása. (Varga Attila)

 

Ezek is érdekelhetnek