Létezik három szabolcsi település, amelyek hetven éve nem Szabolcshoz tartoznak. A Tisza jobb partján fekvő Kenézlő, Viss és Zalkod az ország közigazgatási rendszerének átalakításakor, a múlt század ötvenes éveinek elején került át Borsod-Abaúj-Zemplénhez, de az ott élők közül sokan a mai napig vágyakozva tekintenek át a bal partra. Oda azonban nyolcvan éve csak komppal juthatnak át, s természetesen csupán nappal, de akkor se mindig.

Híd, amely összeköt

Kenézlőt és a másik két falut északról, Sárospatak felől is meg lehet közelíteni, de forgalmas az a déli út is, amely Debrecen, Nyíregyháza felől jön. De ne higgyük, hogy olyan egyszerű az az utóbbi út! Télen meg a tavaszi, őszi áradásokkor indulás előtt jobb, ha tájékozódik az ember. Mert ha befagyott vagy zajlik a Tisza, nem jár a komp, de akkor sem, ha túlságosan magas a víz, mert elindulni még elindulhatna, kikötni azonban már nemigen tudna. Ilyenkor az Alföld felől érkezőnek kerülnie kell Tokajnak vagy Cigándnak, ami jó hetven kilométer!

Balsát és Kenézlőt komp köti össze. Nem szükséges az átkelésre sokat várni. Fotó: Kállai Márton

Így volt ez régen is, mígnem 1930-ban meg nem építették a Tiszán átívelő hidat. Pedig akkor még nem volt akkora a rohanás, mint ma, s annyi nyüzsgő ember sem akadt, mint manapság. Akkor még volt olyan vissi meg zalkodi, aki egész életében ki se mozdult a falujából, de a mozgékonyabbak is legfeljebb a körjegyzőségi székhelyre, Kenézlőre gyalogoltak át. Ott se sok izgalmasat láttak. Templomot, parókiát, plébániát, iskolát, pár homokdombot és rengeteg vizet, pláne, ha áradáskor jöttek.

Mi is egy komolyabbnak ígérkező áradáskor jelentkeztünk be a kenézlői polgármesteri hivatalba. Meg is egyeztünk az időpontban, de az ottaniak barátságosan figyelmeztettek: indulás előtt feltétlenül érdeklődjünk újból, hogy jár-e a komp, mert nagyon könnyen ráfaraghatunk. Hál’ istennek nem faragtunk rá. Már apadt a Tisza, de a biztonság kedvéért azért még az innenső parton fekvő Vencsellő benzinkútjánál megkérdeztünk két tankoló zetorost.

Lénárt Ferenc: A legrövidebb út a folyón át vezet. Fotó: Kállai Márton

– Jár a komp, menjenek nyugodtan – biztattak bennünket. – Mi is oda igyekszünk.
– Zetorral Szabolcsból Zemplénbe? – kíváncsiskodtunk.
– Milyen Zemplénbe? – meredtek ránk értetlenül. – Nem Zemplén az, hanem még Szabolcs. Igaz, túl a Tiszán, de mit csináljunk, ha ott vannak a földjeink? – felelték. – A gatyánk rámegy a kompra, de hátha megépül már ez a nyamvadt híd! Bár ígérték már hányszor…!

A kompozásért, mint a legtöbb helyen, természetesen fizetni kell, viszont nem kell várakozni. Sok helyen meg kell várni, míg összegyűl a parton öt-hat kocsi, itt azonban folyamatos az átkelés. Nem is érti az ember, honnan, s hová megy az a rengeteg autós, hiszen a három községben összesen nem laknak többen kétezernél, a szabolcsi oldal települései meg mit keresnének az odaáti eldugott falvakban?

– Szó sincs arról, hogy csak a zalkodiak, vissiek, kenézlőiek meg az innenső oldalról mi, balsaiak, gávaiak, vencsellőiek használnánk a kompot – magyarázta a komp vezetője, Lénárt Ferenc. – Ez a legrövidebb út Sárospatak és Nyíregyháza között. S nemcsak kilométerben, de időben is, még ha egy kicsit bonyolultabb is, mintha egy hídon kelne át az ember.

Gyönyörködni a tájban….Fotó: Kállai Márton

A régi híd is itt volt, nem messze a komptól. Tízperces sétával is elérhető a parton meredező csonkja. Fel is másznánk a tetejébe, de nem lehet, mert vagy tizenöt éve valami turisztikai attrakció „létesült” a tetejében, de ott látogatót még nemigen fogadtak. Legalábbis a híd lábánál horgászók szerint, akik Nyíregyházáról járnak ide már vagy húsz éve, s ha nincs kapás, márpedig ez gyakran megesik, csak gyönyörködnek a tájban. Hatalmas S betűt formál itt a folyó, jobbról a Lónyai-főcsatorna öblözete, balról meg a nagy szarvasbogárként araszoló komp, mögötte pedig a magyarok szent hegye, a tokaji Nagy-Kopasz.

Télen meg a levél nélküli hónapokban északról felkéklenek a bényei, pataki, újhelyi hegyek is, melyeket vasúton is meg lehetett közelíteni egykor. A nyomvonal megvan ma is, a régi dolgok szerelmesei elnosztálgiázhatnak azon, hogy milyen is lehetett a világ a múlt század legelején. A vasútépítés lázában égett akkor az ország. Brassótól Poprádig, Máramarosszigettől Újvidékig vaspályák tömege épült. Tokaj környéke se maradt ki a sorból.

A Tiszától északra a Bodrogközi Gazdasági Vasút, délre a Nyírvidéki Kisvasút alakított ki komoly hálózatot. Az egyik elért a Tiszától Nyíregyházáig, a másik pedig előbb Sátoraljaújhelyig, majd pár év múlva egészen Füzérkomlósig. Ezzel létrejött egész Európa leghosszabb, száznyolcvan kilométeres kisvasúti vonala, igen ám, de köztük állt a Tisza! Sürgősen kellett egy híd. És lett is, mégpedig nagyon rövid idő alatt.

– Itt tették le az alapokat! – állunk meg már a ­túlparton a kenézlői polgármesterrel, Horváth Ferenccel, aki tősgyökeres kenézlőiként ezerszer megfordult már itt, s ezerszer elgondolta, hogy híd kellene ide újból.

A támogatók aláírásgyűjtését Horváth Ferenc kezdeményezte. Fotó: Kállai Márton

Nem volt egyedül ezzel. Más fejében is megfordult persze a hídépítés gondolata, tettek is néhány bizonytalan lépést, de aztán abbamaradt minden. Mert minek ide híd, úgysem lesz kihasználva? Ne legyünk azonban igazságtalanok! Épült a Tiszán híd, de ezzel nem sokat ér Szabolcs, Vencsellő, Gáva, Tiszabercel, Balsa, de Viss, Kenézlő, Györgytarló, Zalkod sem. Mert az a híd sokkal feljebb épült, Cigándnál, a Rétközt köti össze a Bodrogközzel. A kisvárdai kereskedők, szolgáltatók, vállalkozók nagy örömére, s a patakiak bánatára, mert a bodrogközi községek lakói azóta főleg a szabolcsi oldal felé orientálódnak.

– Az a helyzet, hogy ha meglenne a híd, mi is inkább Szabolcsot preferálnánk – folytatja a polgármester. – Odaát fejlettebb a szolgáltatói, iskolai, egészségügyi infrastruktúra. Már a szemközti falu, a tőlünk négy kilométerre lévő Vencsellő is szabályos kisváros, Nyíregyháza pedig valóban komoly város, annak minden előnyével. Tévedés ne essen, mi nagyon szeretjük Zemplént is, Sárospatak az egyik legszerethetőbb magyar város. De mennyivel szerethetőbb lenne, ha akadálymentes összeköttetéssel rendelkezne az Alföld felé is!

Pont így gondolkodhattak az elődök is, akik 1930-ban megépítették a ma igazi legendaszámba menő hidat. Rengeteg leírást lehet olvasni, sok jó minőségű fénykép is készült róla, amit bárki megtekinthet a közösségi hálón. A leírások szerint „A mederhíd két szegecselt acélszerkezetű, alsópályás rácsos ívhídból állt, amelyek a parti hídfőkön, illetve a meder közepén elhelyezkedő pilléren nyugodtak”.

A híd elemeit a parton nagyobb darabokká állították össze, amelyeket egy hajódaru emelt a helyükre. A hidat kisvasúti és közúti forgalom számára alakították ki, az új kapcsolat hamarosan a rossz körülmények ellenére is felpezsdítette a környék gazdaságát. A teherforgalom növekedésnek indult, új közvetlen vasúti kapcsolatok jöttek létre Nyíregyháza és Sátoraljaújhely között.

A csend mellett turisztikai látnivalók is akadnak. Fotó: Kállai Márton

A híd azonban csak tizennégy évig állt. 1944 októberében ádáz harcok voltak errefelé, a szovjet és német katonák halomra ölték egymást. Az infrastruktúrában is súlyos károk keletkeztek, a szabolcsi oldal templomtornyai például azóta sem épültek vissza, és a híd is megsemmisült. A visszavonuló németek robbantották fel, de olyat is olvasni, hogy a szovjetek lőtték szét.

A híd pusztulása végzetes volt a kisvasúti hálózatra és a Bodrogköz gazdasági helyzetére, népességére nézve. A megsemmisült átkelőt hiába próbálták meg kompokkal kiváltani, ezután a vasúti forgalom mindkét hálózaton hanyatlásnak indult. A hatvanas években ugyan a kormányzat elvi engedélyt adott az átkelőhely újbóli felépítésére, de ennél tovább nem lépett senki. Akkor pedig, amikor felszámolták a Hegyközi Kisvasutat, a hídépítés végképp lekerült a napirendről.

Történt ugyan pár tétova kezdeményezés, de hamvába halt mindegyik. 2020 augusztusában azonban aláírásgyűjtés indult a híd újjáépítésének támogatására, ami rövid időn belül igen eredményesnek bizonyult. Több ezer aláírás gyűlt össze, ami komoly adu volt a „hídbarátok” kezében. Kenézlő frissen megválasztott polgármestere, Horváth Ferenc volt a fő kezdeményező, aki megnyerte az ügynek mindkét oldal polgármestereit, országgyűlési képviselőit, s pár hete megszületett az örömteli döntés: megépülhet az új híd Balsa és Kenézlő között.

Horváth Ferenc meg is mutatta a leendő híd egyik lehetséges, szerinte legoptimálisabb helyét, s nyomvonalát. A kenézlői polgármesteri irodából indultunk a helyszínre, de alig léptünk ki az épületből, máris balsai területre értünk. Egyszerű a magyarázat. A falvak közigazgatási határát nem most, hanem sokkal korábban jelölték ki, amikor a Tisza még a másik medrében folyt. A szabályozáskor viszont közvetlenül Balsa meg Vencsellő alá terelték, a két falu földjei pedig átkerültek a jobb partra. Így a leendő híd is teljes egészében szabolcsi földön fog majd állni.

– Hát itt lennénk! – szálltunk ki Horváth Ferenc autójából egy szépen zöldellő kaszáló közepén. Mellettünk a kenézlői üdülőtelep házai magasodtak, szemben meg az egykori halászcsárda integetett, de miután a csárda már rég bezárt, azon nem volt sok néznivaló. Talán majd, ha megépül a híd, a csárda is feléled…!

Vannak, akik kíváncsiak a másik oldali településekre. Fotó: Kállai Márton

Az ügyek jelenlegi állása szerint a közbeszerzési eljárás lefolytatásával még az idén szerződést lehet kötni a tervezővel, majd a megvalósíthatósági tanulmány elkészülte után következhet a környezetvédelmi hatástanulmány. Ezután készül el az építési engedély, s indulhat az építés. Ez ugyan két-három évig is eltarthat, de mi ez a hátunk mögött lévő nyolcvan évhez képest, mondják az érintettek. Az igazsághoz tartozik azonban az is, hogy jó páran meglehetősen óvatosan fogadják a hírt.

– Hatalmas segítséget jelentene, de az itteniek annyiszor csalódtak már, hogy a jó híreket is nehezen fogadják – fogalmazott Tamás János, Viss polgármestere is, akivel a kenézlői üdülőtelepen futottunk össze.

– Most azonban minden jel szerint tényleg megépülhet a híd, ami nem csak a bodrogközieknek, de a Tisza túlparti településeinek is rengeteg haszonnal járna. A Bodrogköznek ez a sarka ugyanis rengeteg természeti értékkel bír. Olyan vízi világot például sehol másutt nem talál a turista, mint nálunk, s ha kiépülnek a kerékpárutak, az erdők, mezők csodáit is könnyen elérheti majd. De aki csak teheti, addig is keresse fel a holtágunkat, nem fog csalódni.

Megfogadtuk a vissi polgármester tanácsát, de előtte azért még benéztünk Kenézlőn a Dózsa Mezőgazdasági Zrt. vezérigazgatójához, Dankó Bertalanhoz. A nagy időket megélt szakember is óvatos, de bizakodó.

Sokszor bíztak már az ígéretekben – véli Tamás János vissi polgármester. Fotó: Kállai Márton

– A földjeink, az állatállományunk ugyan a Bodrogközben találhatók, de az az igazság, hogy a nagy felvásárló, feldolgozó vállalkozások zöme a szabolcsi oldalon működik, így nekünk komoly segítséget fog jelenteni az új híd – mondta. – És ezzel együtt abban is reménykedünk, hogy az útjaink is meg fognak újulni. Mert itt komolyabb útépítés akkor volt, amikor Losonczi Pál meg Aczél György vagy negyven éve a termelőszövetkezetünkbe látogatott.

Megnézték a falut, a tehenészeti telepet, aztán megvendégeltük őket. Jót beszélgettünk. Aczél György még engem is megszólított. Kivett a zsebéből egy zsebszámológépet, s megkérdezte, nekem van-e ilyen masinám. Nincs, feleltem, még nem is láttam eddig ilyet. Erre visszatette a zsebébe, s kérdezett valami mást, de hogy mit, arra már nem emlékszem.

Viss Kenézlőtől három kilométer, a híres holtág meg oda még másfél, de valóban megéri felkeresni. Vagy hat kilométeren át kanyarog, tele rejtelmes, sötét gödrökkel, vízitökös csukatanyákkal, s egy ideje már vendégeket is fogadnak az önkormányzat vízparti házában. A háznál megállva meg is fogadtuk nyomban, hogy jövünk mi is. Még az új hidat se várjuk meg.

Hozzászólások

Kövess minket a legfrissebb sportos trendekért és inspirációkért a Facebookon is.