A 22-es csapdája

Na mármost Bodrogi kerekező harmincéves, könnyű kitalálni, hogy jövőre lesz harmincegy, ami már a bicikliseknél sem tinédzserkor, a következő olimpián, 2012-ben pedig éppenséggel a harmincötöt is betölti. Túl sok olimpiai reményünk így aligha menne veszendőbe franciává avatásával. Nem beszélve arról, hogy valami sok reményünk eleve nem is lehet: pályafutása és ifjúsága csúcsán, 2004-ben tényleg dobogóesélyesként érkezett Athénba, ehhez képest a huszonkettedik helyezése nem volt éppen bravúros. Igaz, a hét évvel ezelőtti vb-bronz után ezúttal Stuttgartban vb-ezüstöt szerzett, de arra semmi garancia sincsen, hogy Pekingben sikerül megismételnie ezt a tényleg nagyszerű teljesítményt.
Úgyhogy Bodrogi László akár francia is lehetne, ha franciaként jobban ízlik neki a reggeli, csakhogy a sportoló eléggé keményen, majdnem azt mondtam, zsarolásba hajlóan adta el igényeit már a jövő évi olimpiára is: teljes stáb kell neki Pekingben. Persze, megértem Bodrogit, nyilván szüksége van a szerelőre, a masszőrre és az asszisztensre, és a vb-ezüstön felbuzdulva a magyar szövetség vélhetően előteremti a stáb utazási költségét. Ám az én olvasatomban a nagy készülődésből illik nagy eredményt kovácsolni, vagyis a teljes stábbal érkező, a többieknél sokkal jobban megbecsült sportolónak akár a bringát a vállán egyensúlyozva is kötelező lesz legalább az első hat között végeznie. Mert azt talán Bodrogi is tudja: egy újabb huszonkettedik helyezés csak azt jelentené, hogy francia állampolgár lehet ugyan, de francia élvonalbeli kerekes soha.
Lehet, hogy a szülőföld kötelez valamire?