Díjak, érmek, örömkönnyek

Ruza József, az úszószövetség főtitkára
Nagyszerű dolgok is történnek azért a portban. Volt ugye október végén Kovács Ági olimpiai bajnok úszónk doppingvétsége. Ruza József, a szövetség főtitkára kiharcolta, hogy győzzön az elemi tisztesség és a józan ész. Ágit fölmentették, ő pedig hálából Ruzának ajándékozta az 1997-ben, Sevillában nyert Európa-bajnoki aranyérmét. A gesztust mind a ketten megkönnyezték…
– Mit tett ön Ági érdekében? – kérdeztem a főtitkárt.
– Az Európai Úszószövetség Ágit 2007 áprilisában, egyedüli európai úszóként, kijelölte sportdiplomatának, aki az UNICEF keretében tevékenykedik. A dolga az lesz, hogy az Európában összegyűjtött 50-70 millió forintnyi összeget elviszi egy afrikai országba. Neki a doppingellenőrzés idején ebben az ügyben volt találkozója. Van két kormányrendelet, az egyik 2004-ben, a másik 2007­ben fogant, és mindkettő ellentétes a nemzetközi szövetség szabályzatával. A nemzetközi szabályozás szerint megfelelő indoklás esetén a mintaadás megtagadása nem minősül doppingvétségnek. A magyar törvények, feltehetően fordítási hiba miatt, túljátszották ezt a dolgot. A felelősök nem jelentkeztek. Két hét múlva már korrigálták a hibát, és szinkronba hozták a mi kormányrendeletünket a nemzetközi előírásokkal. Ági elé már azt a változatot tették, amiben az áll, hogy megfelelő indoklás esetén a mintavétel megtagadása nem számít doppingvétségnek. Ági két másodperc alatt felismerte, hogy megfelelő indoklással távozik, így aláírhatja a megtagadási nyilatkozatot.
– Kik tehát végül a hibásak?
– Számomra tragikus, hogy akik harminc-negyven éve az úszás barátainak mondják magukat, olyan gátlástalanul ki akarták nyírni olimpiai bajnokunkat, hogy az elképesztő!
– Hol volt a magyar sportdiplomácia, ha végül önnek kellett intézkednie?
– A látens magyar sportdiplomácia sajnos soha semmit nem intéz.
– Tehát önnek Ági azért hálás, mert kivívta az igazát?
– Nézze, én könyökvédős hivatalnok vagyok, nem tehettem mást.

Szekeres Pál kerekes székes vívó
Ha az élet valamikor elviselhetetlenül kegyetlen lesz hozzám, Szekeres Pál, a kerekes székes vívó jut majd eszembe. Az ad majd erőt, amilyen méltósággal, belső fegyelemmel, emberi tartással viseli ő balsorsát.
– Milyen évet zárt, mint vívó? – kérdeztem a kitűnő sportembert.
– Jót. Megnyertem a paralimpiai Európa-bajnokságot, és kvalifikáltam magam Pekingre. Itthon a bajnokságok felét sem nyertem meg. Az Európa-bajnokságon a hét olimpiai kvótából négyet Magyarország szerzett meg, és ez a legfontosabb. Az olimpiára 37-40 fős lehet a paralimpiai csapat, ebben bőven lesznek vívók is. Nagy szívfájdalmunk, hogy az ülőröplabdázók a nyíregyházi Eb-n elbuktak; bár nagyon jó játékkal a negyedikek lettek, ez kevés volt Pekinghez. Nem jutottak ki a csörgőlabdázók sem.
– Ön a közéletből teljesen visszavonult?
– Azt nem mondhatom, hiszen elnöke vagyok a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének, elnökségi tagja a magyar paralimpiai bizottságnak és a vívószövetségnek, bizottsági tagja az európai vívószövetségnek, meghívott tagja a Magyar Tudományos Akadémia egyik albizottságának, ezenkívül én vagyok az Európai Unió antidiszkriminációs nagykövete. Az elmúlt tíz évben nem volt olyan állami vezetője a sportéletnek, aki ne kérte volna ki a tanácsomat. Elbert Gábor államtitkár úr is meg szokott kérdezni, ha a fogyatékosok sportjával kapcsolatban problémája van, de már nem mint munkatársát, hanem mint szakértőt, akinek a véleményéért nem jár javadalmazás.
– Az, hogy ön most „fogyatékost" mondott „fogyatékkal élők" helyett, nyelvbotlás volt?
– Én úgy gondolom, ebben Grétsy tanár úrnak van igaza: a fogyaték nem fogyatékosságot jelent, hanem fogyást, maradékot, illetve az emberben, állatban, felszerelésben beállt csökkenést. A fogyatékosság viszont azt jelenti, hogy valamink nincs, ezért nem élhetünk vele együtt. Tehát fogyatékos emberek vannak, a „fogyatékkal élők" kifejezést én nem használom. De nem is az a lényeg, hogy miként nevezzük ezeket az embereket, hanem mindig azt tegyük mérlegre, milyen teljesítmény van mögöttük.

Angyal Zoltán szövetség kapitány
A kajak-kenu sportágban a nagyszerű dortmundi világbajnoki szereplés mellett bőséges témát szolgáltatott az elmúlt évben Fábiánné Rozsnyói Katalin és Janics Natasa szakítása is. A viszony megromlása alaposan felkavarta az indulatokat az olimpiára készülő női csapat háza táján, és a sportág vezérkarának jó adag diplomáciai készségére volt szükség ahhoz, hogy oltsák a tüzet, s a kenyértörés ne menjen az eredményesség rovására.
Talán ezt a józan mértéktartást is pontozták a sportújságírók, amikor 2007-ben Angyal Zoltánt, a sportág szövetségi kapitányát választották ebben a kategóriában az év emberévé.
– Ön szerint mitől lett az év szövetségi kapitánya?
– Én úgy gondolom, attól, hogy a versenyzők jól szerepeltek, az edzők jól dolgoztak, és ehhez én is hozzá tudtam tenni a magamét.
– A duisburgi világbajnokság milyen pekingi párharcokat vetít előre?
– Ha a lányokat nézzük, akkor egyértelműen a németek lesznek a legnagyobb ellenfeleink. A férfi kajakosok mezőnyében – elsősorban a páros számokban – ott vannak a kanadaiak, az új-zélandiak, az angolok, a franciák, a németek, az oroszok, a szlovákok, a beloruszok, és még biztosan ki is hagytam valakiket.
– Fábiánné Rozsnyói Katalin egyszer azt mondta, hogy szeretne Pekingben mind a három női számban magyar győztest látni a dobogó legmagasabb fokán. Van erre valós esély?
– Van realitása ennek az elképzelésnek, hiszen egyesben Kovács Kati, Janics Natasa és Benedek Dalma száll harcba a kiküldetésért. Párosban a Paksi–Benedek, a Kozák–Szabó és reményeim szerint a Kovács–Janics páros pályázza meg a pekingi repülőjegyet. A négyes összetétele még nem végleges, viszont azok, akik olimpiai kvótát szereznek, biztos, hogy kint is esélyesként állnak majd a starthoz. Én lennék a legboldogabb, ha Fábiánné Rozsnyói Katalin álma teljesülne!