A hírnév csábítása

Fischer Pál annak idején óriási reményekkel utazott ki Hollandiába. Európa egyik legjobb klubja hívta, és gyorsan hihetetlen formába lendült. Sorra rugdosta a gólokat, a közönség dalba foglalta a nevét, az újságok vele töltötték meg a sportrovatokat, minden adott volt ahhoz, hogy előbb-utóbb a Real Madrid vagy a Milan is bejelentkezzen érte.
Első hat eindhoveni mérkőzésén Dzsudzsák is hasonlóan kedvelt futballista lett, mint 1989-ben Fischer az Ajaxban. A Debrecenből a PSV-hez igazolt játékos eddig három gólt és egy kapufát rúgott, jegyez egy gólpasszt, és majdnem valamennyi meccsét végigjátszotta, miközben az Eindhoven a három nagy riválisán (Ajax, Feyenoord, Alkmaar) idegenben átgázolva gyakorlatilag megnyerte a bajnokságot.
Egy magyar fiúval. Egy magyar fiúval, aki ugyanolyan kedves, közvetlen nyírlugosi kölyök, mint volt élete első tizennyolc évében. Még nem volt ideje, hogy megszokja a hirtelen jött népszerűséget, hogy ízlelgesse magában: egy év múlva talán angol és olasz nagycsapatok versengenek majd érte, hogy úgy érezze, ő már más, mint az egyszerű halandó. De ha egyszer majd úgy érzi, akkor Dzsudzsák Balázs labdarúgó megszűnik létezni, helyét átveszi Dzsudzsák Balázs, a sztár, aki a következő szezont alighanem már a belga másodosztályban kezdi valamelyik fényesre suvickolt cserepadon.
Fischer Pál ma bútorszállításból él. Nem mint cégvezető – hanem mint rakodó. Tisztességes munka, nem vitás, ám jól tudja, neki a futballban lenne a helye edzőként, menedzserként, klubigazgatóként. Az Ajaxban gyorsan félisten lett, ám amikor néhány gyengébb meccs után egyszer-egyszer a kispadra sem fért oda, ahelyett, hogy edzett volna kifulladásig, a könnyebb utat választotta: hazamenekült. Hazamenekült a semmibe, csak mert itthon néhány hónapig még mindig sztárocska lehetett.
Tizenöt éve bánja, hogy így döntött. És reméli, hogy Dzsudzsák Balázsnak nemcsak tíz-tizenöt meccse, hanem tíz-tizenöt éve lesz szenzációs. Hiszen Fischer Pál tudja a legjobban: tehetség és futballista között óriási a különbség.