Sport
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint csapatának megvan a lehetősége arra, hogy sikerrel vegye a Törökország elleni osztályozó párharcot márciusban a Nemzetek Ligájában. A 60 éves Marco Rossi az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban beszélt erről, hozzátéve, hogy az első, idegenbeli mérkőzés döntő jelentőségű lesz.
Kép: Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya interjút ad az M4 Sport televíziónak 2025. január 29-én, Fotó: Koszticsák Szilárd, Forrás: MTI
„A környezeti tényezők mindig nagyon fontosak. Nem meghatározók, de lényegesek. Mi régóta nem veszítettünk meccset hazai pályán, ez pedig a szurkolóinknak tudható be, mert az, hogy ilyen sokan és így támogatnak minket, vélhetően arra sarkall mindenkit, hogy még a száz százaléknál is többet hozzon ki magából” – fogalmazott Marco Rossi.
Hozzátette, tiszteli a török együttest, amelyet honfitársa, Vincenzo Montella irányít kapitányként, a játékosaik pedig meglátása szerint jó csapatot is alkotnak.
Valamivel gyengébbek, mint két legutóbbi NL-riválisunk, a hollandok és a németek, de az elmúlt években a magyar válogatott már bebizonyította, hogy képes felvenni a versenyt bármelyik ellenféllel, még ha néha jobban, máskor pedig rosszabbul alakult is ez
– mondta a magyar állampolgársággal is rendelkező szövetségi kapitány.
Marco Rossi az interjúban arról is beszélt, hogy milyen érzés lesz számára a válogatott történetének 1000. mérkőzésén vezetni a csapatot
– Törökország ellen, idegenben –, emellett a csapatkapitányról, a Liverpoolban meghatározó szerepkört betöltő Szoboszlai Dominikról, valamint a szintén a Premier League-ben szereplő, Bournemouth-ot erősítő Kerkez Milosról is nyilatkozott.
Sport
A spanyol élvonalbeli Real Valladolidhoz igazoló Nikitscher Tamásról az olasz szakvezető azt mondta, ha nem játszott volna a válogatottban, akkor „nehezen lett volna elképzelhető”, hogy a La Ligában folytathatja.
Európában mára mindenki tiszteli a magyar válogatottat, ezt minden alkalommal személyesen tapasztalom meg az idegenbeli meccseinken. Tamást nagymértékben segítette, hogy hat válogatott meccsen játszott, ugyanakkor a Valladolid az ő számára nem lehet cél, csupán egy kiindulási pont. Sokat kell dolgoznia minden nap, hogy minél több játéklehetőséget kaphasson a csapatban
– jelentette ki Rossi.
A szövetségi kapitány a válogatott két kapusáról, Dibusz Dénesről és Gulácsi Péterről is beszélt, valamint úgy fogalmazott, az idei „nagyon fontos év lesz” a szeptemberben kezdődő világbajnoki selejtezők miatt.
Van egy célunk, amit el akarunk érni, de a mi csoportunkban szerepel majd a portugál vagy a dán válogatott, így a közvetlen vb-re jutás, azaz a selejtezőcsoport megnyerése inkább álom lehet, mint cél. Persze nem lehetetlen elsőként zárni, de nagyon nehéz, és ehhez az örmények, valamint az írek ellen is kifejezetten jól kell majd játszanunk
– mondta.
A teljes interjú pénteken 22.15 órakor lesz megtekinthető az M4 Sporton.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu