Szorít a hitelprés

Pedig ez nem így van. Deme Pált, a kunhegyesi székhelyű Közép-Tiszai Mezőgazdasági Zrt. elnök-vezérigazgatóját például súlyos számvetésre késztette a betakarítás. A kérdés, amire választ kell adnia a részvénytársaság kétszáz dolgozójának: miként vágjanak neki a következő idénynek ilyen keserves esztendő után?

– Valóban olyan siralmas volt az idei év, amilyentől tavasz óta tartottak a gazdák? – kérdeztem az igazgatót.
– A mi térségünkben a várt termés harminc százalékát vitte el az aszály – hangzott a lehangoló válasz. – A búza, az árpa, a repce egyaránt megsínylette a szárazságot, és ehhez jött az árak lejtmenete, hiszen az elmúlt évihez képest 20-25 százalékkal alacsonyabbak az árak. A termelő még így is ügyeskedhetne, mondjuk, kivárja a magasabb árfolyamot, csakhogy a feldolgozók a termelőre hárítják át a raktározást. Megveszik olcsón a termést, akár a határban, aztán akkor szállítják el, amikor nekik szükségük van rá. Hogy miért kell sürgősen túladni az árun? Azért, mert augusztusban már ketyegni kezd a kölcsönök visszafizetési kötelezettsége, szorítja a gazdát a hitelprés. Azon tűnődöm, ilyen feltételek mellett miként tudnak a termelők nekivágni a következő esztendőnek.

– Vannak, akik azt mondják: „a paraszt mindig csak sír”. Ha 2007-ben beszélgetünk, ön mit mondott volna?
– Azt, hogy az aszály ugyan elvitte a termés 50 százalékát, de az ár jó volt. Más kérdés, hogy kevés volt az árualap. Most viszont tarolt az aszály is, és az árak is lejtmenetben vannak. Tehát papírt, ceruzát elő, és újra kell gondolni a költségeket, a beszállítói szerződéseket, a kapacitások kihasználtságát, hiszen kétszáz család megélhetése a tét. Ehhez van 3000 hektár szántónk, 650 tehenünk, ezer kocánk, melyek után 25 ezer hízót szállítunk a piacra.

– Emlékszem, volt idő, amikor az Alföldet az ország éléskamrájának titulálták a mezőgazdasági kiállításokon…
– Igen, akkor 150 ezer hektárt öntöztek, és jutott víz a búzára is, most pedig csupán 25 ezer hektárnyi az öntözött terület, ami a kertészetek vízigénye. Jut néhány csepp a hibrid kukoricára, csemegekukoricára is, de másra nem. Valamikor még rizst is termeltünk, de már beerdősítettük ezt a területet. Pedig kiváló minőségű volt a rizsünk, csak éppen ha két pennyvel olcsóbban meg lehetett külföldön kapni, akkor azt hozták be. Aztán a sok törmelék ment a hurkába.

– És mi a helyzet az állattenyésztéssel?
– A sertéshús ára miatt az emberek nem fognak kimenni az utcára, de a tejjel valaminek történnie kell! Ötvenöt forintért vásárolják fel literjét, és aki 75 forint alatt számolja ki az önköltségi árat, az kihagy valamit. Most úgy állunk, hogy a szarvasmarhatartásnál keletkezett lyukakat a sertéstartással foltozzuk be. Az állattenyésztés olyan foglalatosság, ahol nem lehet egyik napról a másikra a piachoz alkalmazkodni: egy szarvasmarhatelep tíz év alatt áll be, a sertéstelep is három-öt év alatt kerül egyensúlyba. Ezek olyan törvényszerűségek, amelyeken nem lehet változtatni, és a mókuskerékből nem tudunk kilépni. Tekerni, tekerni kell!

A társaság „teker” is teljes erőbedobással: próbálkoznak biodízel előállításával is, van bioáramuk... Megérdemelnék, hogy egyszer már rájuk mosolyogjon a hadiszerencse.