címke: Riport

4 éve
AKAD, AKI NEM SAJNÁLJA a pénzt a földtől, növénytől, s akad, aki csak a fele pénzt fordítja rá, mégis majdnem ugyanannyit nyer rajta. Mindkét esetben igaz viszont, hogy uniós támogatás nélkül alig érné meg a mostani színvonalon a szántóföldi termesztés. Van, aki előremenekül, s már műhold segítségével vet, vegyszerez, arat. A poroszlói határban jártunk, aratási időben.
5 éve
MINTEGY 1600 IZRAELITA TEMETŐ található Magyarországon, jó részük elhanyagolt állapotban. Ugyanis kevés helyen van zsidó közösség, amely a sírokat gondozni tudná – a holokauszt idején „kiirtották” őket. Az ország hét évtizedes adósságát rendezi most azzal, hogy a kormány több százmillió forinttal segíti a zsidó temetők rendbetételét – a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, civil önkéntesek és diákok, tanárok értékmentő munkáját. Akik olykor nemcsak a sűrű bozóttal, de korunk gyűlölködőinek rongálásával is szembesülnek.