Becsöngetésre hangolva

Hazánk első iskolája a Géza nagyfejedelem által alapított pannonhalmi bencés apátságban mű­ködött. Ahogyan a példa is mutatja, a középkorban az iskolákat az egyház üzemeltette. A hagyomány szerint Imre herceg is Pannonhalmán tanult. Az effajta alapfokú iskolákban latin nyelvű olvasást és igehirdetést, az egyházi éneklést és az egyházi szertartásokban való jártasságot tanították.

A későbbiekben a püspöki székhelyeken jöttek létre iskolák. Itt a komolyabb beosztásokhoz szükséges alaposabb latin nyelvtant, irodalmi, természettudományos és történelmi műveltséget sajátíthatták el a tanulók.
A falvak plébániáin is működtek iskolák, bár elég kevesen jártak ide, elsősorban azok, akik maguk is egyházi pályára kívántak lépni. Az első világi iskolákat a mezővárosokban hozták létre iskolamesterek, világi személyek.

A középkorban jöttek létre a legmagasabb tudást adó intézmények, az egyetemek, Európában az első 1088-ban, Bolognában. Az egyetemek függetlenek voltak, nem állt felettük sem a helyi világi, sem a helyi egyházi hatalom, közvetlenül a pápa alá tartoztak.

Ennélfogva természetes, hogy alapvetően az egyetem egy egyházi testület volt, bár egyre nagyobb számban tanítottak benne világiak. A hallgatók pedig számtalan nemzetből kerültek ki, és mind latinul beszéltek egymással.

Egy középkori egyetem négy karból állt. Az artes, vagyis a szabad művészetek kara jelentette az egyetemi alapképzést. Amennyiben ezt elvégezte valaki, akkor további három kar közül választhatott: tanulhatott a jogi karon, ahol főleg kánonjogot oktattak, mehetett az orvosi vagy a teológiai karra is. Az egyes karok külön épületekben helyezkedtek el.

A középkorban nem választották szét az oktatás fokozatait, teljesen változó életkorban kezdték meg tanulmányaikat az egyetemisták. Volt olyan kollégium, ahová már nyolcévesen is be lehetett iratkozni.

Átlagosan 14–20 éves korukig tanulták ki a fiatalok a hét szabad művészetet (nyelvtan, szónoklattan, vitatan, mértan, számtan, csillagászat, zene). A második év végén a baccalaureatus fokozatot, az oktatási szakasz végén a doctori címet lehetett elnyerni. Ezután következhettek az orvosi vagy a jogi tanulmányok 20–25 éves kor között. A teológiai kar különösen hosszú tanulmányokat írt elő: további 8 évet, és a teológiai doktori címet csak egy 35 évnél idősebb férfi szerezhette meg.

A bolognai egyetem legfőbb vizsgája a doktorok kollégiuma előtt zajlott. A tanuló kapott két szöveget, amit otthon kommentárokkal kellett ellátnia, és abból másnap előadást kellett tartania általában a székesegyházban. Ezt követően a doktorok kérdései­re kellett még válaszolnia. Amennyiben sikeresen vizsgázott, akkor elnyerte a licentiát, de egy újabb nyilvános vizsga volt szükséges a doktori címhez és a tanításhoz. Ha ez is sikerült, hatalmas pompa keretében az ifjú doktor beszédet tartott a székesegyházban, majd a főesperes átnyújtott neki egy nyitott könyvet, egy aranygyűrűt és egy tanári sipkát.