Csodájára jártak Buda és Visegrád várának

Nagyszabású építések kezdődtek az 1476 karácsonyán Budán meg­­tartott lakodalmat követően, átalakították a királyi várat, az eddiginél is ragyogóbb, reneszánsz udvart rendeztek be. (Nem csoda, hogy Szulejmán mindent magával vitt innen a mohácsi csata után, ami mozdítható volt.) A királyi lakosztályok, a trónterem és a páratlan ­szépségű kötetekkel ellátott Corvin-könyvtár mellett a Mátyás-udvarban márványmedencés díszkutat csodálhatott meg az erre járó Pallas Athéné szobrával, és ha átballagott a Beatrix-udvarba, akkor a díszkapunál megszemlélhette a három Hunyadi, vagyis János, László és Mátyás szobrát. Tovább időzve a palotakertben pedig egzotikus madarakba botolhatott, valamint Firenze ajándékait, azaz két oroszlánt is megnézhetett. Kiszúrhatta a palota titkos függőkertjét is. Itáliai és magyar mesterek munkájának köszönhető ez a rengeteg építészeti és szobrászati remekmű, amelyekből sajnos ma már szinte semmi sem látható. 
Az uralkodó pártolta a művészeteket és a tudományokat is. A mestereken kívül költőket és írókat csábított budai udvarába, világszerte híres könyvtárába messze földről hozatta a díszes kötésű kódexeket. Volt azonban, amit Budán készítettek, és szintén Mátyás nevéhez fűződik, hogy megalapította itt az első nyomdát.

Tekintélye nőttön-nőtt

„Visegrádon a régi királyok magas hegyi várát, s az alatta fekvő palotát úgy megnagyobbította, kertekkel, vadaskertekkel, halastavakkal úgy ékesítette, hogy ennek az építkezésnek pompája még a többiét is felülmúlni látszott. A berendezés fényűző, az ebédlők tágasak, a folyosók stukkóval díszítettek és az ablakok pompásak. Függőkertek voltak itt és vörösmárvány-medencével, bronz ülőhellyel díszes szökőkutak” – írta Mátyás humanista történetírója, Bonfini.
Az építkezések már Luxemburgi Zsigmond idején megkezdődtek, aki Budán kívül szívesen időzött Tatán és Visegrádon is. Mátyás idején tovább nőtt Visegrád tekintélye azzal, hogy a visszaszerzett Szent Koronát ismét itt helyezték el. A budai és a visegrádi palotaépítkezések egy időben zajlottak, anyagi megfontolásból ugyanazok a külföldi mesterek dolgoztak mindkét helyen.

A reneszánsz jegyében

Visegrádon nagyrészt a meglévő gótikus épületeket egészítették ki reneszánsz elemekkel, több esetben emeletráépítések és belső átalakítások történtek. Ekkor alakult ki többek között a palota belső udvara, balusztrádos kerengője (könyökmagasságig emelkedő kőkorlát), a királyi lakószárny loggiája.

A reneszánsz királyi udvarokra jellemzőek voltak a díszkutak. A lombardiai Giovanni Dalmata korábban a Vatikánban és Rómában alkotott, minden bizonnyal ő készítette a közismert Herkules-kutat, amely az 1941-es ásatások idején került elő. Egyébként egy másik kutat is készített Visegrádon, amelynek csak kevés töredéke maradt meg, ez volt a Mú­zsák kútja.

Megkóstolta a földet

Számos történetet őriztek meg a legendáriumok ebből a korszakból. Noha álruhát nem öltött magára Mátyás király, páncélt már annál inkább.
Egy alkalommal Budára látogatott Holubár, a cseh lovag, akit a német udvarban legyőzhetetlennek tartottak. Csak bámultak a budaiak, amikor belovagolt az óriás termetű, vörös szakállú vitéz, akit a király az ilyen vendégnek járó szeretettel fogadott, de azért előre jelezte neki: „Jól vigyázz, derék vitéz, mert a magyarok hegyes lándzsával vívnak, és nálunk hamar megkóstolod a földet!”
Holubár azonnal a legjobb magyar vitézt kérte ellenfeléül. A legendás Kinizsi már forgatta is a buzogányát, mire maga Hunyadi Mátyás állt ki ellene.
Tolongott a sok ezer ember a Zsigmond utcában, hogy megnézze, mire megy a király a cseh vitéz ellen. A küzdelem nem tartott sokáig. Ugyan az első összecsapásban elkerülték egymás lándzsáit, a második után úgy kellett összekaparni a törött karú Holubárt a földről.
A párviadal győztese saját palo­tájában a saját orvosaival kezeltette a sebesült ellenfelet, majd aján­dékokkal elhalmozva küldte haza, hogy meséljen egy kicsit budai élményeiről.