Az aranyvonat rejtélye

Nem is olyan rég, 2015-ben azzal állt elő egy német és egy lengyel kincsvadász, hogy megtalálták az 1945-ben eltűnt német páncélozott vasúti szerelvényt, a náci aranyvonatot, amelyről az évtizedek során számos legenda keringett.
A második világháború végén a Vörös Hadsereg elől menekülő németek aranytömbökkel, műkincsekkel és fegyverekkel rakodtak meg egy vonatot Wroclawban, majd elindították, de soha nem érkezett meg Németországba. A 150 méter hosszú vasúti szerelvény a történészek becslése szerint 3000 tonna aranyat szállíthatott!

Az említett kincsvadászok benyújtották az igényt 10 százalékos részesedésre. Az ügy hónapokig tartotta lázban a lengyel közvéleményt, minisztériumi szintig foglalkoztak vele, mígnem a krakkói egyetem is végzett földtani méréseket, és megállapították, hogy a vizsgált helyen bizonyosan nincsen se vonat, se arany.

A náci aranyvonat története így továbbra is csak legenda. A második világháború végi Magyarországon azonban tényleg létezett aranyvonat, nem is egy! Az egyik a Magyar Nemzeti Bank vagyonát tartalmazta, a másik a deportált zsidóktól elkobzott javakat szállította el.

A Magyar Nemzeti Bank már a második világháború előtt a nemzeti vagyon megmentését kezdte szervezni. A háború alatt annak semleges országba, Svájcba való kimenekítését akarta elérni, ám a német megszállással ennek elveszett a lehetősége. Néhány hónappal később a szovjetek betörtek a keleti határon, majd a nyilasok átvették a hatalmat. Ebben a helyzetben a nemzeti vagyont egy 1939-ben Veszprémben épített nyolcszintes bunkerrendszerbe vitték.

Miről is van itt szó? Harminc tonna aranytartalék, jelentős külföldi és magyar érme-, illetve bankjegykészlet, ezüst, a Magyar Királyi Posta bélyeggyűjteménye, múzeumi értékek, mint például Mátyás király corvinái.

A Vörös Hadsereg előrenyomulása miatt a veszprémi bunker sem volt biztonságos, ezért Szálasi Ferenc parancsára vonatra pakolták az MNB-vagyont. A nyilasok vezetőjének az volt a terve, hogy saját célra megmenekítsék, és támogassák majd belőle a náci ellentámadást, amiből (mint ma már tudjuk) nem lett semmi.

 Jankovics László vezérigazgató-helyettes visszaemlékezése szerint még azt is fontolgatták, hogy a harminctonnányi aranyrudat elsüllyesszék a Balatonba. Komolyan tervezték, végül a front előrehaladása miatt nem jutott rá idő, hiszen közben megérkezett a parancs, hogy meg kell indítani a szállítmányt Németországba.

A szerelvény a nyugati határhoz közel, Fertőbozon állomásozott 1945. január 23-ig, onnan indult a Harmadik Birodalom felé. A bank kitartó dolgozói kísérték a szállítmányt. Mínusz 20 fokos hidegben családjukkal együtt indultak útnak, fűtésről és élelemről saját maguknak kellett gondoskodniuk a szövetségesek bombázásai közepette.

Az akkori magyar és német kormány végül megállapodott az MNB Németországba telepítéséről, majd a szerelvény a felső-ausztriai Spital am Pyhrn községbe érkezett, ahol a vagyont az ottani bencés apátság kriptájába vitték le. A banki dolgozók itt is gondoskodtak a vagyon biztonságáról. Történt például, hogy a hóolvadás miatt beázott a kripta, ezért az elázott papírpénzeket ki kellett szárítani, majd visszacsomagolni.

Az amerikai hadsereg 1945. május 7-én érte el a települést. Az egész vagyont rövidesen teherautó-konvojjal szállították Frankfurtba, az amerikai főhadiszállásra. A hadizsákmány egy részét, például az aranykészletet az amerikai hatóságok visszaszolgáltatták a Magyar Nemzeti Banknak, így az fedezetként ott állhatott az ekkor bevezetett új pénznem, a forint mögött.

A nemzeti bank dolgozói 1946 nyarán térhettek haza, bár jó néhányan közülük az emigrációt választották, mert tartottak a megszálló szovjetektől és azok bábjaitól, a kommunistáktól. És joggal tartottak tőlük. A kommunizmus évtizedei alatt az MNB dolgozóit, akik mindenáron meg akarták menteni a nemzeti vagyont az idegen nagyhatalmaktól, a korabeli Szabad Nép soraival élve úgy bélyegezték meg, mint akik „Hitler és Szálasi megbízásából elrabolták a Nemzeti Bank aranyát”.

A rendszerváltás utáni Magyarország felelőssége, hogy a második világháború gyászos történetében ne felejtse el azokat a hétköznapi hősöket, akik az életük kockáztatásával is meg akarták menekíteni a nemzeti vagyont.