A szabadság pártján

Sulyok Dezső a Sopronhoz közeli Simaházán született 1897. május 28-án, szüleit azonban kilencévesen elvesztette, ezért nagybátyja vette magához. A pápai Szent Mór Gimnáziumban végzett. A kitűnő érettségi után bevonult katonának, s végigharcolta az első világháborút. Később elvégezte a Pázmány Péter Tudományegyetemet, és jogi doktorátust szerzett.

Politikai pályája a húszas években kezdődött, amikor belépett a Keresztényszocialista Pártba. Néhány év után visszavonult a közélettől, ám 1935-ben immár a kormányzó Nemzeti Egység Pártjával (NEP) szerzett mandátumot az Országgyűlésben. Három hónap után azonban elsőként kilépett a NEP-ből, felismerve, hogy a Gömbös Gyula vezette kormány nem fogja meghozni az általa követelt demokratikus intézkedéseket.

Két évvel később belépett a Független Kisgazdapártba. Nyíltan felszólalt a parlamentben erősödő antiszemitizmus ellen, nem is szavazta meg a második zsidótörvényt. Ő szólalt fel Imrédy Béla zsidó származása ügyében is, ami miatt a miniszterelnök lemondásra kényszerült, továbbá a nyilasvezér Szálasi Ferenc örmény származását és állampolgárságát is firtatta. A német megszállás idején ki is adták ellene az elfogatóparancsot. Internálótáborba került, ahonnan Mindszenty József veszprémi püspök közbenjárására engedték ki, majd a nyilasuralom alatt a pannonhalmi apátság egyik birtokában bujkált, a Somló-hegyen.

A Vörös Hadsereg bevonulása után gyorsan és nyilvánosan megállapította: a szovjet megszállás nem sokban különbözik a némettől. Pillanatok alatt a Magyar Kommunista Párt legfőbb ellenségei közé került.

A második világháborút követően rövid ideig Pápán volt polgármester – mellszobra ma az önkormányzati hivatal előtt áll –, majd az országos politika egyik legfontosabb alakítójává lépett elő.

Kisgazda színekben tagja lett a Nemzetgyűlésnek, Tildy Zoltán köztársasági elnökké választása után pedig ő lett a párt miniszterelnök-jelöltje. Hiába volt az FKgP a legnépszerűbb párt, Rákosi akcióba lendült az úgynevezett szalámitaktikával. A kommunisták által irányított Baloldali Blokk elérte, hogy pártjából kizárják 19 társával együtt. Így lett Nagy Ferenc a kormányfő.

Sulyok kizárt párttársaival együtt 1946. március 15-én megalapította a Magyar Szabadság Pártot. Lényegében ez maradt az egyetlen politikai erő, amelyik bírálta a kommunistákat, a párizsi béketárgyalásokat és a tervezett békeszerződés tartalmát. Sulyok még az aláírás előtt többször is kihangsúlyozta, hogy semmivel sem igazolható az az eljárás, amellyel a magyarok tömegeit egymástól elszakító határokat húznak.

Más ügyekben is kemény kritikával élt Sulyok. Kifogásolta többek között a Belügyminisztérium politikai, gazdasági és közrendészeti átengedését, a gerinces és nemzethű elemeknek a Kisgazdapártból kommunista nyomásra történt kizárását, Kovács Béla elítélését és elhurcolását, az ÁVH létrehozását, a B-listá­zást, a földosztás körüli törvénytelenségeket, a Mindszenty elleni támadásokat, valamint a Szabadság Párt ellehetetlenítését.

Éleslátású politikusként azt is kifejtette, hogy nem volt minden szükségszerűség abban, ami a szovjet megszállás után történt, nagyon sokak felelőssége, hogy a kommunista párt olyan pozícióba került. „Mert tisztán áll előttem, hogy 1939-től 1949-ig, egy nemzet életében semmit jelentő tíz év alatt elkártyáztunk mindent, amit apáink annyi zivataros évszázad alatt mégis úgy-ahogy megtartottak” – írta később.

Egy ilyen politikus és pártja természetesen nem maradhatott versenyben. Az 1947-es választások előtt olyan rendeletet hoztak, amely szerint nem lehet képviselőjelölt az, aki a két háború között kormányzó Nemzeti Egység Pártjának képviselője vagy képviselőjelöltje volt. Sulyok három hónapig mondhatta ezt el magáról 1935-ben, nem véletlenül beszéltek ekkor lex Sulyokról.

A Szabadság Párt így nem indulhatott a választásokon, de Sulyok nem rejtette véka alá véleményét, amikor Nagy Ferenc miniszterelnököt rövidesen lemondatták. „Rendőrállammá alakultunk át, valóságos rendőrállammá, ahol a rendőrség befolyása nemcsak a közéletre, hanem az egyes emberek magánéletére is elviselhetetlenül ránehezedik és súlyosodik.”

Az immár visszafordíthatatlan kommunista térnyerés küszöbén, 1947 közepén Sulyok Dezső utoljára tartott beszédet a Nemzetgyűlésben, majd az Andrássy út 60. helyett az emigrációt választotta. Két héttel az 1947. évi hírhedt kék cédulás választások után elhagyta Magyarországot. Előbb Ausztriába, majd onnan az Amerikai Egyesült Államokba ment. Még ebben az évben, október 7-én megfosztották magyar állampolgárságától. New Yorkban hunyt el 1965. május 18-án. A New Brunswick-i Szent Péter temetőben az amerikai magyarság azóta is kitartóan gondozza Sulyok Dezső sírját.