Látványos felvétel, így törtek össze az autók az M6-oson a brutális tömegbalesetben - videó
origo.hu
„Székelyföld nem létezik” – üvöltötte Diana Șoșoacă román szenátor egy ülésen néhány hónappal ezelőtt. Valóban így volna? Kik azok a székelyek? Mióta létezik Székelyföld? Mikor és hogyan jelentek meg a románok Erdélyben? Erdélyi és székely történelmi háttér következik.
Éppen a székely zászlók kitűzése miatt fakadt ki a nevezett szenátor. Az effajta megnyilvánulásokon már szinte meg se lepődik az ember, annyira gyakoriak Bukarestben. A román politika azonnal lesöpör az asztalról minden székely autonómiatörekvést, a fentihez hasonló állításokat tesz, miközben Erdélyt ősi román földnek titulálja. Lássuk, mit igazolnak a történelmi tények!
Amikor Árpád vezér és a vele tartó törzsek átkeltek a Kárpátokon, gyéren lakott területre leltek. Különösen a javarészt erdőségekkel borított Erdélyben, ahol az elszórtan elhelyezkedő bolgár-szláv szigetek között letelepedtek honfoglaló őseink, Erdőelve országának jelentős része pedig gyepűvidékké lett a XI. századig. A szlávok aránya ebben az időszakban nem haladhatta meg a 10 százalékot. Az első évszázadokban egyértelműen a magyar helynévadás uralkodott, aminek több bizonyítéka is van. Egyrészt számos település német, majd román neve a magyarból ered, például Talmács-Talmesch-Talmaciu vagy Ludas-Lodesch-Ludos. Másrészt az 1400-ig ismert 1119 helynévből csupán 104 szláv eredetű. Bár kisebb tömböket alkottak a szlávok a Szamos, a Felső-Tisza, a Sztrigy vagy Szeben vidékén, de folyamatosan beleolvadtak a magyarságba.
A besenyő és kun betörésektől kezdve Erdőelve országának mindig is határvédelmet kellett ellátnia, amiben komoly szerepet játszott a székelység. A szászok ugyan még nem lakták ezt a földet Szent István (997–1038) országlása idején, első betelepítésük azonban megelőzte kicsit a románok első őseinek jöttét. II. Gézától (1141–1162) kezdve több királyunk is telepített németeket Erdélybe, akiket, bár a lakosság és a kancellária szászoknak nevezett, többségük nem Szászországból érkezett, azonban szász mintájú jogrend alapján telepítették meg őket a Marostól délre. A határvédelmi feladatok ellátása mellett elsősorban a bányászat, a földművelés és a városi élet fellendítésében játszottak szerepet.
A Bizánci Birodalom kötelékében élő, főleg pásztorkodással foglalkozó vlachok, magyarul – minden sértő él nélkül, a XIX. századig történetileg hiteles nevükön – oláhok először a Kárpátokon túli Kunország vidékén telepedtek meg az ottani kunok, bolgárok, szlávok között, innen költöztek kis számban a Déli-Kárpátok havasaiba. Miután 1166-ban I. Manuel bizánci császár betört Erdélybe, határvédelemmel bízták meg az említett román parasztokat a magyar királyok. Majd az 1220-as években a mongol fenyegetés miatt II. András (1205–1235) fia, az Erdélyt irányító Béla herceg kiterjesztette hatalmát a Kárpátokon túlra, és védelmi megfontolásból megszervezte a Szörényi bánságot, melynek élére először a Csák nembeli Pósa került, aki számos magyarral költözött arra a vidékre, Béla 1233-ban pedig felvette a Kunország királya címet.
A románok folyamatos bevándorlása Erdélybe ezekben az időkben indult meg. A történelmi tények tehát azt bizonyítják, hogy a székelyek biztosan hamarabb éltek Erdély földjén, mint a románok.
De kik azok a székelyek? Eredetük a mai napig vita tárgyát képezi, annyi bizonyos, hogy magyar tudatú és magyar nyelvű csoportról van szó, akiket már a középkorban a „legmagyarabb magyaroknak” tartott a közgondolkodás.
A székelyeket már több olyan néppel is származási kapcsolatba hozták, amely Erdélyben élt a honfoglalás előtt (például hunok, gepidák, avarok, szkíták), vagy amellyel a magyarság a népvándorlás során érintkezett (kazár, besenyő, kun, jász).
Krónikáink először 1116-ban a magyar sereg elővédjeiként említették meg őket, ami arra utal, hogy a székelyek többsége később csatlakozhatott a magyarsághoz. Kérdés, hogy a csatlakozás a honfoglalás előtt, közben vagy után történt meg. Mindenesetre az Árpád-korban az ország különböző vidékein, elsősorban a gyepűvonalaknál éltek székelyek, főként a nyugati, a déli és a keleti határoknál. Az Erdélybe költözöttek kivételével a többiek a XIV. század végére elvesztették területi-népi különállásukat.
Ugyan a székelyek eredete bizonytalan, létezésük biztos, ahogyan az is, hogy Erdély délkeleti végein tömbben élnek hosszú évszázadok óta. Már ez önmagában elegendő bizonyíték lehetne Székelyföld létezésére, de ráadásul a székelységnek még külön közigazgatási egységei is voltak. A Magyar Királyság Szent István óta vármegyékből állt, a székelyek közigazgatási területeit azonban félezer éven át (1400–1876) hivatalosan is székeknek nevezték. Székelyföld a következő hét székből állt: Aranyosszék, Csíkszék, Háromszék, Marosszék, Gyergyószék, Kászonszék, Udvarhelyszék. A székelyekhez hasonlóan egyébként a szászok közigazgatási egységeit is székeknek nevezték.
A középkori székelyek saját nemzetgyűléssel bírtak, ahol magukra vonatkozó törvényeket hoztak. Komoly önállóságot jelentett ez számukra, és ugyancsak helyi irányítás alá tartozott a katonapolitika, a bíráskodás és a közigazgatás. Legfőbb vezetőjüket, a székelyek ispánját a magyar király nevezte ki, legtöbbször az illető maga nem is volt székely, hanem az udvari nemesség valamely tagja, egy időben például Hunyadi János töltötte be ezt a tisztséget.
Visszatérve a székely székekre, ezek ügyeit a székgyűléseken vitatták meg, amelyeken minden szabad székely részt vehetett. Erdély politikai ellenőrzését pedig az 1438-ban alapított Három Nemzet Szövetsége látta el, amelyben a székelyeken kívül magyarok és szászok vehettek részt.
Mindezekből egyértelműen kitűnik, hogy Székelyföld létezése megkérdőjelezhetetlen, a fentebb idézett kijelentés és az ehhez hasonlóak csak a román politika manipulációi. Amellett, hogy a székely autonómiatörekvés teljesen jogos egy XXI. századi demokráciában, még komoly történelmi előképe is van.
origo.hu
metropol.hu
origo.hu
magyarnemzet.hu
vaol.hu
origo.hu
mindmegette.hu
magyarnemzet.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
nemzetisport.hu
origo.hu