Vérvörös nyár

A náci Németország 1944. március 19-én szállta meg hazánkat. Ezután rövidesen megindultak az amerikai légierő támadásai. Az első offenzíva április 3-án történt, de a legintenzívebb bombázásokra ép­­pen nyolcvan évvel ezelőtt, június-júliusban került sor. Az utolsó légitámadás pedig majdnem egy évvel később, 1945. március 26-án sújtott le a szombathelyi pályaudvaron.

Ahogyan az a háborúkban lenni szokott, a kiemelt célpontok elsősorban a repülőterek, a repülőgépgyártás, a közlekedési útvonalak és az olajipar voltak. Természetesen a bom­­bák nem csak ezeket érintették: magyar statisztikai adatok szerint összesen 1024 hazai települést ért légitámadás a II. világháborúban. Az amerikai statisztikai adatok szerint bombázóik összesen mintegy 20 164,91 metrikus tonna (22 228 rövid tonna) tömegű bombát dobtak le Magyarországra. A legtöbb támadást stratégiai megfontolásból a fővárosnak kellett elszenvednie, a bombáknak körülbelül az egyharmada hullott Budapestre. A folyamatos amerikai légi offenzívák közepette pedig a megszálló németek hozzáláttak az ország kifosztásához és a zsidóság deportálásához.

Hazánk március 19-i német megszállása után, áprilisban már megkezdődött a gettók felállítása. Május 14-től kezdve két hónap alatt deportálták csaknem a teljes vidéki zsidóságot.

A budapesti és egyben a legnagyobb zsidó közösség elhurcolását hagyták a végére. A 200 ezres fővárosi zsidó közösséget képtelennek látszott gettósítani, ezért jelölték ki a „csillagos házakat”. Június 16-tól kezdve csak ilyen házakban élhettek zsidók, rövidesen pedig csak délután 14 és 17 óra között hagyhatták el házaikat, egyébként kijárási tilalom vonatkozott rájuk.

A tervek szerint rendkívüli gyorsasággal, akár egy nap alatt kívánták deportálni a budapesti zsidóságot: egy propaganda-hadjáratot követően a csendőrség és a Gestapo megszállta volna a fővárost. Mindenestül leállították volna a közlekedést, és az összes járművel – legyen az vonat, busz, gépkocsi – megindították volna a deportálást. Az akciót először jú­nius­ 30-ra, majd július 6-ra tervezték.

Arról, hogy Horthy Miklós, aki a megszállást követően is megmaradt kormányzói hivatalában, mennyit tudott Auschwiztról és az elhurcoltak sorsáról, máig vitatott. Ahogyan az is, hogy meg tudta-e volna akadályozni a vidéki zsidóság halálba küldését.

Az viszont tény, hogy a tervezett napon, július 6-án Koszorús Ferenc altábornagy a kormányzó parancsára elfoglalta a fővárosba vezető utakat az esztergomi páncélosokkal. Csak azután oldotta fel a zárat, mi­után a deportálás elvégzésére érkezett csendőrök kivonultak Budapestről.

Thomas Sakmyster brit történész véleménye szerint az akció kivételes volt szerte Európában. Egyes hangok gyorsan elterjesztették, hogy Horthy bátor lépését nem a zsidóság érdekében tette, hanem azért, mert attól tartott, hogy a csendőrség és a nyilasok meg akarják puccsolni. Ilyesfajta hatalomátvételi szándékra azonban nincs semmiféle bizonyíték, vélhetően csak ürügyként állt elő a puccsveszéllyel a kormányzó.

A budapesti zsidóság ekkor mindenesetre megmenekült, a Kárpátoknál azonban hamarosan megjelent a Vörös Hadsereg. A magyar és a német hadvezetés fokozatosan visszavonta csapatait a Kárpátokban kiépített állásaikba, a Hunyadi-állásba, majd a Szent László-állásba és az Árpád-vonalra. Ez a hármas védelmi rendszer Kárpátaljától az Ojtozi-szorosig tartott, amely 29 völgyzáró erődből állt, 759 vasbeton bunkerből, 394 fa-föld bunkerből, és ezenkívül 400 kilométernyi futóárkot építettek ezen erődök védelmére.

A védelmi rendszer jól vizsgázott, a Vörös Hadseregnek óriási véráldozatokba kerültek az itteni harcok. Két esemény azonban nekik kedvezett. Egyrészt augusztus 23-án Románia átállt a Szövetségesekhez, így a szovjetek meg tudták kerülni az Árpád-vonalat. Másrészt néhány nappal később, augusztus 28-án kitört a Szlovák Nemzeti Felkelés Túróc­szentmártonban. A felkelő szlovákok szintén a Vörös Hadsereghez akartak átállni a Duklai-szoros térségében. A másfél hónapig tartó duklai csata lekötötte a német erők nagy részét, a Dukla mellett található egyik magaslat tíz nap alatt hússzor cserélt gazdát. A szlovák felkelést két hónap után ugyan leverték a németek, de hatalmas áldozatokba került.

A román átállás és a Vörös Hadsereg Magyarországra történő betörése miatt megbolydult a védelmi rendszer. Debrecennél is zajlottak már a harcok, amikor a magyar katonák egy része még a Tatár-hágót védte. Bezáródott a gyűrű, ezért az itt, Kőrösmezőnél harcoló katonákat például erőltetett menetben elkezdték kivinni, és Máramarosszigeten keresztül kimenekítették őket. A felperzselt föld taktikáját alkalmazva vonultak ki a magyar katonák, felgyújtották a településeket, ami miatt a később ide visszatért honfitársaik még inkább meg lettek bélyegezve.

A Vörös Hadsereg átkelt a Kárpátokon. Tordánál, Debrecennél még hatalmas összecsapásokra került sor. Hosszú hónapokba telt, mire elfoglalták az egész országot.