Csak a létszám számított
A legújabb kutatási adatok szerint egymillió magyart hurcoltak el a szovjetek a második világháború idejének – 15 millió lakost számláló – Magyarországáról. November végén a hadifoglyokra emlékezünk, akik között jelentős számban voltak civilek, köztük gyerekek és nők is.
Fotó: Fortepan
Fotó: Fortepan Néhány napi munkára van rájuk szükség – ezzel a hazugsággal vitték el a szovjetek „málenkij robotra” a foglyokat gyűjtőtáborokba, majd a Szovjetunióba. A Gulag a lágerek, munkatáborok, börtönök, rabtelepek főparancsnoksága volt. A harmincas évektől ide a köztörvényes vagy politikai okokból elítélt személyeket vitték kényszermunkára. A Gupvi a hadifogoly- és internáltügyi főparancsnokságot jelentette. Ennek irányításával tömegesen hurcoltak el ítélet nélkül embereket – katonákat és civileket egyaránt – kényszermunkára Magyarországról, a második világháború végétől. Az internáltak mindannyian civilek voltak, köztük nők is tömegesen – hangsúlyozta korábban lapunknak Bognár Zalán történész, a Gulág- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke.
De nemcsak katonák lettek hadifoglyok, hanem civilek, akár 13-14 éves gyerekek is. Az elhurcolásnál csak a létszám számított. Ha a fogságba vetettek közül menet közben elhunytak vagy megszöktek, akkor helyettük bárkit berángathattak az utcáról is a menetbe vagy a vagonokba. A Gulag-raboknál ezt nem lehetett megtenni, mert ott név szerinti listák voltak az elítéltekről.
Nemcsak a Szovjetunióban voltak Gupvi-lágerek, hanem a Szovjetunió az általa megszállt területeken létrehozott ilyen táborokat. A trianoni határok között 47 településen 56 Gupvi-tábor, illetve táborrészleg működött. Eleinte a magyarországi táborokból engedték el azokat a foglyokat, akik alkalmatlanok voltak a munkára: például a betegeket, a legyengülteket, a 18 év alattiakat és az 50 év felettieket. A Gupvi-táborokból legnagyobb tömegben, több mint 200 ezer embert már 1945-ben szabadon bocsátottak a szovjetek – többségüket a Kárpát-medencén belüli térségből. A többieket viszont elvitték a Szovjetunióba.
Dupka György a tavalyi évforduló alkalmából adott interjút lapunknak. A kárpátaljai kutató, akinek az édesapja is hadifogoly volt, elmondta, hogy minden lágernek megvolt a saját napirendje. A foglyok korán reggel keltek, teát és kenyeret kaptak, majd napközben nem ettek, csak dolgoztak. Este jutottak hozzá egy kis kásához vagy üres leveshez, kenyérhez, miután hazatértek a munkából. Ennél többet csak az kapott, aki teljesítette vagy túlteljesítette a normát.
„Aki tudatosította, hogy mennyi jár neki, nem foglalkozott az éhségével, hanem próbált helytállni, és beosztotta az erejét. A lágerekben a járványok és fertőzések is sújtották a foglyokat. A szolyvai gyűjtőtáborban húszezer embert zsúfoltak be egy korábban nyolcezer főnek helyet adó kaszárnyába” – fogalmazott Dupka György a lágeréletről.
Bognár Zalán egyik tanulmányában azt is megírta, hogy a gyűjtőtáborokban, aki fedél alá jutott, fűtetlen helyiségekben, általában a padlón vagy istállóban, de volt, ahol 2-3, sőt 5 emeletes, „faltól falig épített fapriccseken hajthatta álomra a fejét”. A foglyok testét a nehéz körülmények között a vérszívó élősködők, a tetvek és a poloskák is kínozták.
A fogságból visszatért áldozatokat bűnösnek tartották, és nem beszélhettek a meghurcoltatásukról. A magyarországi kommunisták hamar kisajátították a hadifogolykérdést, hogy az ő propagandájuk szerint kapjon információkat a magyarországi társadalom. Ma már szabadon emlékezhetünk az áldozatokra. Ebben segíthetnek nekünk az emlékhelyek, az emléknap, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár által közzétett hadifogolykartonok is.
Emlékezés az internáltakra. Az Országgyűlés 2012. május 21-én nyilvánította november 25-ét a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapjának, annak emlékére, hogy 1953-ban ezen a napon léphetett Nyíregyháza-Sóstón ismét magyar földre a Gulag borzalmait túlélő politikai rabok első csoportja. Az MTI sajtóarchívuma szerint a Menczer Erzsébet képviselő által benyújtott indítványt elfogadva az Országgyűlés méltóképpen kívánt megemlékezni azokról, akiket 1944 őszétől kezdve hurcoltak el hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba többéves kényszermunkára, vagy a folyamatosan kiépülő kommunista diktatúrában a magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján 5–25 évre száműztek a Gulagra.
A Közel 80 éve történt… című kötet bemutatóján Bognár Zalán hangsúlyozta, hogy a kötettel fel akarják hívni a figyelmet arra, hogy 80 éve, 1944-ben „a náci birodalom embertelen, népirtó ideológiáját és tevékenységét ősztől fokozatosan felváltotta a szovjet szocialista birodalom ember- és istentelen ideológiája és terrorja”.
A Gulag- és Gupvikutatók Nemzetközi Társaságának elnöke rámutatott, hogy a társadalom erőszakos átalakításához hozzátartozott a társadalom megfélemlítése, a tömeges elhurcolás, amiről több mint negyven éven keresztül nem lehetett beszélni. Elmondta, hogy a kötetben határon inneni és túli történészek adnak betekintést a legújabb kutatásokba, többek között a Kárpát-medencei szovjet lágerekről szolgálnak információkkal. „Hála Istennek a rendszerváltoztatás óta a szovjetek általi elhurcolás témája már nem tabu, de sokan még ma is félve vagy hitetlenkedve állnak a témához. Több mint 40 év hazugságainak, ránk kényszerített amnéziájának az elmékben gyökeret vert hazug, téves, hiányos ismereteit, gondolatait és az ebből fakadó torz világlátást nem könnyű megváltoztatni” – fogalmaz Bognár Zalán a kötet bevezetőjében.
