Pusztító ötletek

A biológiai hadviselés nem modern találmány, eleink igencsak kitettek magukért: mérgek, ürülék, rothadó hullák, fertőzött takarók, cukorba rejtett kórokozók – jöhetett bármi, ami betegséget vagy halált okozott! Például az ókorban a szkíták állati hulladékba vagy mérgező növényekbe mártott nyilakat használtak, hogy halálos sebeket okozzanak ellenfeleiknek. 

A középkorban szinte „rutineljárásnak” számított a visszavonuló seregek részéről a falvak és a termés felégetése mellett a hátrahagyott kutak tetemekkel való fertőzése. Akkoriban úgy vélték, hogy a járványokat a bűz terjeszti. Aki az oszladozó hullák, ürülék, vizelet, szennyvíz bűzét belélegzi, az megbetegszik és meghal. 1347-ben mongol sereg ostromolta a selyemút hasznából mesés gazdagságot felhalmozó, genovai kézen lévő várost, Kaffát a Krím félszigeten. Egy helyben ácsolt hajítógép volt az ostromlók nehézfegyvere: ezzel nemcsak kőtömböket és lángoló bálákat hajítottak vele a várfalon át, de holttesteket és hordókba gyűjtött székletet is. Az itáliai várvédők végül feladták a harcot, hajókon menekültek haza, egyes történészvélemények szerint ezáltal behurcolva a pestist Európába. 

Az újkorban az amerikai Nagy-tavak környékén több indián törzs fegyveres harca zajlott a gyarmatosítók ellen. Az otava főnök, Pontiac vezetésével 1763-ban fogták ostromgyűrűbe Fort Pitt erődjét, mire a britek elküldték a helyi himlőkórházból a betegek pokrócait az indiánoknak ajándékba. Az eredmény? Az Újvilág lakói között 80-90 százalékos halálozási arány, úgyhogy az indiánok feladták az ostromot. 

A XX. század elejére egyre több betegség kórokozóját sikerült azonosítani. Az I. világháború idején német állatorvosok ezt ki is használták, ügynökeik semleges országok kikötőiben dolgozó rakodómunkásokat fizettek meg azért, hogy lépfenével és takonykórral fertőzzék meg az antant országokba induló ló- és öszvérszállítmányokat, sok tízezernyi állat kapott „kezelt” kockacukrot. Volt olyan Argentínából Franciaországba induló óceánjáró, amelynek teljes szállítmányát útközben az Atlanti-óceánba kellett borítani, mert minden állat elpusztult. 

Mandzsúria 1932-es megszállása után japán katonaorvosok vezette különleges egységek kínai polgári lakosokon, majd később szövetséges hadifoglyokon hajtottak végre kísérleteket emberi kórokozók felhasználásával. Tevékenységük során több száz kiló pestis-, kolera-, lépfene- (antrax) és tífusztenyészetet állítottak elő. Becslések szerint tízezer ember esett áldozatul. 

Érdekes adalék, hogy Adolf Hitler (legalábbis kezdetben) nyomatékosan megtiltotta a kórokozó fegyverek fejlesztését és alkalmazását. Sejthetően személyes félelmek, fóbiák miatt­ hozta ezt a döntést. 

A hidegháború idején az Egyesült Államok és a Szovjetunió is nagyszabású biológiaifegyver-prog­ra­mokat fejlesztett – ez a versengés külön fejezetet is megérne! A legnagyobb ismert szovjet biológiai baleset 1979-ben történt Szverd­lovszk­ban, amikor egy antraxszivárgás következtében több tucat ember meghalt.

Az 1960-as évekbeli Agent Orange-ügy azért rendhagyó példa, mert itt a biológiai agresszió eredendően nem emberek ellen irányult. Az amerikai hadsereg azért pusztította ezzel a veszélytelennek hitt, az USA-ban kereskedelmi forgalomban kapható gyomirtó szerrel saját szövetségese, Dél-Vietnám területén az esőerdőket és a mezőgazdasági ültetvényeket, hogy a kommunista Észak-Vietnám felől beszivárgó Viet Kong-harcosok ne tudjanak a növényzet takarásában észrevétlenül mozogni. Csakhogy a gyártócég visszatartotta az információt, hogy valami baj van a gyártási technológiával, ezért a termék kis mennyiségben dioxint is tartalmazott – ez pedig súlyosan rákkeltő, születési rendellenességeket okozó hatóanyag. Becslések szerint emiatt 400 ezer ember meghalt vagy halva született Vietnámban, ezenkívül 500 ezren súlyos károsodásokkal születve, gyógyíthatatlan torzulásokkal éltek. 

Az elmúlt évek világjárványai (az Ebola vagy a Covid–19) felhívták a figyelmet a biológiai fenyegetések elleni védekezés fontosságára. Bár ezek a járványok természetes úton terjedtek, rávilágítottak arra, a modern társadalmak mennyire sérülékenyek a fertőző betegségekkel szemben.