Egy eszméért élni és halni

Az 1929-ben Atlantában született baptista lelkész, Martin Luther King fiatalon kötelezte el magát a szegregáció – azaz a feketék és fehérek jogilag rögzített elkülönítése – elleni harc mellett. A polgárjogi mozgalom egyik karizmatikus vezetője Mahátma Gandhit tekintette példaképének. A békés, erőszakmentes tiltakozásban hitt, meggyőződése szerint a gyűlölet és az erőszak csak újabb gyűlöletet szül. Hitvallása keresztény felebaráti szereteten alapult, az 1950–60-as években tömegeket mozgósított mártír tettek, bojkottok és békés felvonulások révén. 

A mozgalom erőfeszítéseinek köszönhetően az Egyesült Államokban sorra születtek a polgárjogi törvények, melyek véget vetettek a nyilvános helyek szegregációjának, majd a feketék szavazati jogát is biztosították. A Nobel-bizottság 1964-ben a „nem erőszakos küzdelemért, az afro-amerikai lakosság polgárjogi egyenlőségéért” ítélte neki a békedíjat. 35 évesen ő lett az addigi legfiatalabb díjazott. 

Tragikus módon néhány évvel később, 1968-ban merénylet áldozata lett Memphisben. Halála azonban nem törte meg az általa képviselt ügyet, neve összefonódott a békés társadalmi küzdelemmel. Az Egyesült Államokban minden év január harmadik hétfőjén (születésnapja közelében) Martin Luther King-napot tartanak emlékére. 

∗

Nelson Rolihlahla Mandela 1918-ban született a dél-afrikai Qunu faluban, a xhosza törzs egyik főnökének fiaként. Jogásznak tanult, majd fiatalon bekapcsolódott az Afrikai Nemzeti Kongresszus (ANC) mozgalmába, amely a faji elkülönítés, az apartheid rendszer felszámolásáért küzdött. Az 1948-tól érvényben lévő dél-afrikai állami rendszer ugyanis faji alapon választotta szét a lakosságot: a feketéket politikai jogaiktól megfosztották, külön negyedekbe, iskolákba és intézményekbe kényszerítették. 

Mandela eleinte békés tiltakozásokat szervezett, később – a rezsim egyre brutálisabb fellépése miatt – radikálisabb eszközökhöz is nyúlt, fegyveres harcra szólított fel. 1962-ben letartóztatták, és végül életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték. A következő 27 évet rács mögött töltötte, ebből az első 18-at a hírhedt Robben-börtönszigeten, ahol vékony szalmazsákon aludt a 2,1x2,4 méteres, csupasz cella betonpadlóján. Ha épp nem a börtönudvaron kellett köveket törnie apró kaviccsá, akkor a csontig hatoló téli hidegben és a kegyetlen nyári hőségben egy mészfejtőben dolgoztatták; a falról visszaverődő fény tönkretette a látását. 
A világ közvéleménye számára Mandela neve a faji megkülönböztetés elleni harc jelképévé vált, a „Free Mandela!” mozgalom nemzetközi összefogást teremtett. Súlyos gazdasági csapásokkal sújtották Dél-Afrikát apartheid politikája miatt. 

Frederik Willem de Klerk 1990. február 2-án, az elnöki posztra kerülés utáni első beszédében megdöbbentette híveit, amikor bejelentette: megszünteti az ANC és más ellenzéki csoportok törvényen kívüliségét, és közölte, hogy szabadon bocsátják Mandelát. Az új elnök tarthatatlannak látta az apartheid politikáját, félő volt, hogy az erősödő nemzetközi gazdasági szankciók hatására az ország még jobban elszigetelődik. Úgy határozott, hogy az út hazája megóvásához a demokratikus társadalomba való átmenet. 

Mandela február 11-én szabadult. Hívek ezrei töltötték meg a teret a Fokvároshoz közeli Victor Verster börtön előtt, ahol 1988 óta tartották fogva. A 27 év fogság alatt nem hoztak nyilvánosságra róla fényképet, úgyhogy a tömeg meglepődött az ősz hajú, méltóságteljes alak láttán. 
Mandela és De Klerk megosztva kapta meg a Nobel-békedíjat 1993-ban „az apartheid békés megszüntetéséért és egy új, demokratikus Dél-Afrika alapjainak lefektetéséért”. A díjazottak nem voltak barátok, „csak” történelmi szövetségesek. 

Egy évvel később Mandela lett Dél-Afrika első fekete elnöke, és a nemzeti megbékélés politikáját hirdette. 1999-ben visszavonult a politikától, de humanitárius munkásságát élete végéig folytatta. 2013-ban, 95 éves korában hunyt el. Temetésén államfők tucatjai vettek részt és tisztelegtek a munkássága előtt: Mandela a megbékélés, a megbocsátás és az emberi méltóság egyetemes példaképévé vált. 

Soha ne felejtsd el, hogy a szabadságod mások szabadságához kötődik – vallotta. Ez a gondolat több formában is előfordul a beszédeiben és írásaiban, különösen akkor, amikor az ubuntu filozófiáról beszélt – vagyis arról, hogy az ember csak a közösség részeként létezhet igazán.