Néha bottal üthetik a műkincs nyomát

A görög szál

Magyarország egyik legnagyobb és legismertebb műkincslopásáról könyv és film is készült, ezért erről csak dióhéjban szólunk: 1983. november 5-én Budapesten a felújítás alatt álló Szépművészeti Múzeumból hét méregdrága festményt – köztük Raffaello Santi Madonnáját – rabolták el. A tolvajok az állványzaton felmászva jutottak be az épületbe. 

Mint később kiderült, Moszkok­lai­desz görög milliárdos rendelte meg az arcképeket olasz profi bűnözőktől. Nem magának akarta a képeket, a mendemondák szerint szállítmányozási vállalatán keresztül európai műkincsek százai vándoroltak Amerikába – narancs és olívaolaj társaságában, konténerekbe zárva. A Sziklás Madonna azonban kiverte a biztosítékot: ahogy kitudódott a görög szál, mindenki Moszkok­lai­deszre gyanakodott, aki valószínűleg nem bírta a nyomást. Néhány héttel a rablás után, egy telefonhívás nyomán, egy kolostor kertjében két fekete bőröndben megtalálták a képeket. 

Köddé vált hagyaték

Az eredetileg közgazdász és bőrdíszmű-nagykereskedő Kovács Dezső a hatvanas években azért lett műgyűjtő, mert elborzasztotta, hogy a második világháború és a rendszerváltás között milyen sok magyarországi műtárgyat vittek külföldre. Autodidakta módon képezte magát, műkereskedelmi céget és aukciós házat alapított. Igazságügyi szakértőként sokszor kikérték a véleményét, könyvet írt a műtárgyhamisításokról. 

Megvásárolt és felújíttatott Budapesten egy Köztársaság téri épületet, hogy majd ott helyezze el az évtizedek alatt összegyűjtött műkincseit. De erre már nem maradt ideje: amikor 2002-ben meghalt, az ország egyik legértékesebb gyűjteménye maradt utána. 

Kovács Dezsőnek két nőtől négy gyermeke született, akik nem tudtak megegyezni a hagyatékról, pereskedés indult köztük. A hosszú évek alatt a műtárgyak semleges területen, egy lakatlan budai villában vártak arra, hogy valaki eldöntse a sorsukat: vagy az igazságszolgáltatás, vagy a testvéri belátás. A kulcsokat négyfelé osztották, így csakis együtt tudták időnként ellenőrizni, hogy minden rendben van-e. 

És akkor 2013 kora tavaszán egyszer nem volt minden rendben: a gyűjtemény mintegy 500(!) darabja eltűnt, festmények és egyéb műtárgyak. Paál László, Szinyei Merse Pál, Ferenczy Károly, Mednyánszky László, Gulácsy Lajos és Derkovits Gyula alkotásai, illetve Tintoretto egyik festménye is áldozatul esett. Közülük több tucat védett, ami azt jelenti, hogy az országból nem vihető ki, és az államnak eladás esetén elővásárlási joga van. A négy örökösnek alig maradt valami. 

Az ügy abszurduma, hogy Magyarország talán legnagyobb műkincslopásának körülményei, de még a pontos ideje sem ismert! A kárt 500 millió dollárra, azaz akkori árfolyamon számolva 150 milliárd forintra becsülték. A műkincsek sorsa a mai napig ismeretlen. 

Banális lebukás

Jó néhány éve Budapesten elloptak egy különleges bibliagyűjteményt, amely a református lelkészcsaládban évszázadok óta apáról fiúra száll. A Károli Gáspár gönczi prédikátor által fordított vizsolyi biblia eredeti, 1590-es kiadásából 52 példány maradt fenn, ezek közül 24 található külföldön. Csak néhány darab teljesen ép, a lelkészcsalád fadobozban tárolt kötetéből is hiányzik a Jelenések könyve. Emellett elloptak még egy 1626-ból származó káldi bibliát is, amely az első magyar nyelvű katolikus bibliák egyike. 

Hetek múlva a feltételezett orgazdák egy banánhéjon csúsztak el. Azt állították: a Verseny utcai piacon vették a köteteket. Pedig azt akkor már jó ideje bezárták…

Lopott Műtárgyak Virtuális Múzeuma Az UNESCO-tagállamok által jelölt műtárgyakból ősszel megnyílt a Lopott Műtárgyak Virtuális Múzeuma. A projekt az első olyan interaktív platform, amely a kulturális javak illegális kereskedelmének problémájára hívja fel a figyelmet. Emellett bíznak abban, hogy a nyilvánosság erejével megnő az esélye a bemutatott tárgyak előkerülésének is. Magyarország (egészen pontosan a Kulturális Javak Főosztálya az alábbi öt alkotás visszaszerzésében remél nemzetközi segítséget:  Missale Strigoniense (Perényi Missale). Hazánk egyik legértékesebb középkori liturgikus kódexét a XV. században készítették az esztergomi egyházmegye számára; a győri Egyházmegyei Könyvtárban őrizték. Az 1990-es években derült ki, hogy a kódex már nincs a könyvtár állományában. Az esettel kapcsolatban felmerült a belső elkövetés lehetősége, vagyis, hogy egy könyvtárhasználó, kutató vagy dolgozó vitte ki a műkincset.  Gulácsy Lajos: Emília (Fiatal lány arcképe). A festményt a miskolci Herman Ottó Múzeum gyűjteményében tartották nyilván, eltűnésére leltározás során derült fény, tehát nem történt betörés vagy erőszakos cselekmény. A mű valamikor a XX. század második felében tűnhetett el, akár csere, külső kölcsönzés vagy belső visszaélés következtében.  Daniel Warou: Emlékérem a szécsényi országgyűlésre. Az 1705-ös országgyűlés tiszteletére veretett érmét a körmöcbányai pénzverde mestere készítette. A vajai Vay Ádám Múzeumban a műtárgy eltűnésére a 2000-es évek elején figyeltek fel. Nincs nyoma betörésnek, valószínűleg belső sikkasztás vagy cserével történő eltulajdonítás történt.  Eduard Swoboda: Sziklás táj remetével. A bécsi festő XIX. században készült olajfestménye a pannonhalmi főapátság képtárában szerepelt. A mű a 2000-es évek elején leltárkor tűnt fel hiányzó tételként. Nincs adat rongálásról, betörésről, vagyis kiállítási vagy raktári mozgatás során, kölcsönadási folyamat közben vagy nyilvántartási hiányosságok miatt veszhetett vagy tűnhetett el szándékosan.  Benczúr Gyula: Juno pávája. A XIX. századi, mitológiai témájú festményt Tata Kuny Domokos Múzeuma őrizte. A mű valószínűleg belső visszaélés vagy cserés eltulajdonítás áldo­zata lett.