Varázslatos energiaburok

Már a legősibb kultúrák ábrázolásai között is találunk sziklarajzokat, amelyek fénykörben megjelenő figurákat jelenítenek meg. Az aurával való foglalkozás ma nem csak a természetgyógyászatban – különösen a bioenergetikában – található meg, de a legtöbb vallás is elismeri az élő és az élettelen testekből kisugárzó, azokat fátyolszerűen körbevevő energiamezők létezését. A kabbalisztikában, a hinduizmus szent irataiban, a tibeti buddhizmusban, a szúfizmusban, a taoizmusban, de a keresztény kultúrkörben is találkozunk vele, hiszen a szenteket kísérő glória is innen ered. Az auratudatosságnak világnapot is szenteltek: 2002-ben november utolsó vasárnapját jelölték ki arra, hogy legalább évente egyszer figyeljünk oda a bennünket körbevevő energiára, és annak az egészségünk megőrzésében, a jóllétünkben játszott szerepére.

Az aura fogalmát először Charles Webster Leadbeater, a XX. század egyik legjelentősebb angliai papja, a Teozófiai Társaság tagja népszerűsítette. Indiában tanult teozófiát, e misztikus vallásfilozófiai rendszert, és úgy gondolta, hogy különleges képességét, azaz tisztánlátó erejét tudományos vizsgálatok elvégzésére is képes felhasználni. Sokat vitatott tézisei között szerepelt, miszerint a legtöbbünk a Marsról származik, a fejlettebb tanítók a Holdról. Majd az auráról 1903-ban kiadott kötetében az embert körülvevő energiát már úgy mutatja be, amely erkölcsi fejlődésünk különböző szakaszai szerint változik, kezdve a vadembertől a legszentebb életűig. Leadbeater bevezette az aurák mai modern felfogását azzal, hogy beépítette kötetébe a csakrák tantrikus fogalmát is. Nem egyszerűen bemutatta a különböző hiedelmeket, hanem saját elképzeléseivel keverve rekonstruálta és újraértelmezte azokat. A következő években aurával és csakrákkal kapcsolatos elképzeléseit más teozófusok – például Rudolf Steiner, a Waldorf iskolák megalapítója – is átvették.

1977-ben Christopher Hills amerikai ezoterikus kiadta a Nukleáris evolúció: A szivárvány test című könyvet, amely Leadbeater okkult anatómiájának módosított változatát mutatja be. Míg Leadbeater minden csakrát bonyolultan részletezett formákkal és többféle színnel rajzolt meg, Hills központok sorozataként mutatta be, mindegyiket a szivárvány színével társítva. A hét csakra ezek szerint a gerincoszlop mentén, egymás fölött helyezkedik el: ez az a hely, ahol különösképp érezzük az energiáinkat, felvesszük és feldolgozzuk a külvilág impulzusait. A csakrák különböző testtájakhoz és belső elválasztású mirigyekhez kapcsolódnak, harmonikus működésük hozzájárul, hogy egészséges és teljes életet élhessünk. Testünk erőközpontjai, melyek összefüggő rendszert alkotnak, nem megfelelő működésüket, az energiablokkokat számtalan fizikai és lelki probléma jelzi.

Magyarországon dr. Opál Sándor a Természetes gyógymódok lexikona című kötetében ír az auráról. E szerint az aurakutatások története az ókorig nyúlik vissza, szervezett módon azonban csak a középkori alkimisták kezdtek vele foglalkozni. Hiteles mérésére és a nem auralátók számára is meggyőző megjelenítésére sok kísérletet tettek, ám szemléletbeli változásra csak a XX. században felfedezett bizonyos technikai eszközök révén kerülhetett sor, így született meg többek között az aurafényképezés is.

Bár többen is próbálkoztak az emberi testet körülvevő aura láthatóvá tételével, az aurafényképezés történetében döntő fordulat akkor következett be, amikor Szemjon D. Kirlian orosz fizikus és felesége – mintegy kétévi kísérletezés után – 1939-ben elkészítette az első olyan fényképezőgépet, amellyel fekete-fehér, viszonylag hiteles aurafényképeket tudtak készíteni. Kísérletükben a megjelenítendő kisebb tárgyat vagy testrészt nagyfeszültséggel gerjesztett koronakisüléssel világították meg. Ennek eredményeképpen a fotólemezen megjelent a vizsgált tárgy kisugárzása, ezt nevezték el később Kirlian-effektusnak. E módszer hátránya azonban, hogy nem mutatja meg minden apró részletében az aurát, csak általános benyomást szerezhetünk az állapotáról, illetve ami a szkeptikusoknak a legkézenfekvőbb: az aura létezéséről.

Kirlian kísérletei után világszerte sokan bekapcsolódtak az aurafényképezési technika fejlesztésébe. Ma már egészségi állapotfelmérésre is alkalmas, számítógépekkel vezérelt, a képernyőn színesben megjeleníthető aura-fényképezési eljárások is léteznek, melyeken az aura legfőbb jellemzői láthatók. Innen tudjuk, hogy a tárgyak például egységes kontúrral rendelkeznek, ezzel szemben az élő anyag mindig szabálytalan, szikrázó, remegő, csillogó fényudvart mutat. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy egy élőlény auraképe megváltozik, ha az egészségi vagy érzelmi állapota romlik, illetve javul.

Az aurafotózásnak köszönhetően az is ismeretes, hogy a fizikai testet körbevevő energiatér hétrétegű, amely minden egészséges ember felnőttkorára kialakul. Mivel az auránk tükrözi a lelkiállapotunkat, színei nem állandóak: más árnyalatúak és kiterjedésűek, ha pozitív események történnek velünk, boldogok és elégedettek vagyunk, és más színek alkotják, ha fáradságos, feszültséggel teli időszakon megyünk keresztül.

Ma már az a tény is széles körben elfogadott, hogy a test könnyen felveszi és átalakítja a természet energiáit, ezért lett újra népszerű például a mezítláb járás, hiszen a bőrünkön keresztül könnyebben teremtünk kapcsolatot a föld gyógyító erejével. Ugyanez jellemzi az évezredek óta kedvelt tengerparti lábadozást, ahol egyszerre van jelen az élet négy alapeleme: a tűz, a víz, a levegő és a föld. Az emberi test magába szívja és gyógyító energiákká alakítja e hatásokat, fizikai szempontból is erősítve az energiaterünket, vagyis az auránkat.