A fűkasza

Mindennap látom Kelet-Srí Lanka felkapott üdülőpartján, Arugam Bayen. Szakadt, fekete hátizsákot cipel, és egy színes lepedőből összefogott batyut. Vékony, magas, szíjas ember, félénken oda-odamosolyog a turistákra, ahogy a portékáját ajánlja. Egy idő után odasétál hozzám is, foghíjas mosolyát rám villantja, majd megkérdezi, nem zavar-e, ha kicsit megpihen, mert addigra már kétszer megjárta az öt kilométeres partszakaszt. Tökéletes az angolja, az utcán tanulta. Az ország déli részéről jött, mert ott már nincs szezon, neki meg valamiből el kell tartania a családját, a 16 éves fiát, aki tanul. Három hónapot marad itt.
– Nincs szüksége egy kendőre? – kérdezi, mielőtt útnak indul.
– Nincs, köszönöm.
– És fűszerekre? Otthonról hoztam, a feleségem darálta és állította össze.
– Nem, köszönöm – rázom mosolyogva a fejemet.
– Akkor talán majd legközelebb.
Ahogy nézem távolodó alakját, egyre nagyobb a lelkiismeret-furdalásom, hogy nem vettem tőle semmit. Elindulok utána a parton, de mintha a föld nyelte volna el. Bosszankodva visszasétálok oda, ahol kis családom még mindig fürdik, és leülök egy kőre. Amikor épp bemennék úszni, ismét megpillantom az emberem. Utánairamodom, nem érdekel, mennyi a csili- meg a currypor, egyből ötöt veszek. A fűszerek mellé hálás mosolyt is kapok.
Három nap múlva megint összefutunk. Selyemtakarók vannak kiterítve a homokba, messziről integet.
– Régen láttam, elutazott? – kérdezi.
– Nem, csak korábban jöttünk, mert nagyon meleg van.
– Most ezeket is árulom – mutat a homokban fekvő takarókra. – Nem az enyémek, de keresek rajtuk egy kicsit.
Ottmaradok vele, beszélgetünk. Elmondja, hogy egy ismerősénél alszik kint, az asztalon. Egyik nap, mire felkelt, három kendője ­hiányzott. Talán a tulaj fiai vitték el, nem meri megkérdezni. Három napja nem árult semmit. Hogy mit eszik egész nap? Kora reggel megiszik egy tejes teát cukorral, azzal aztán kihúzza délig. Utána elrág 1-2 rotit  meg egy kis rizst, másra nem telik.
– Tudja, korábban füvet vágtam, de a fűkaszám tönkrement. Amíg volt rá pénzem, mindig megjavíttattam, aztán el kellett hajítanom. Ha lenne másik, akkor itt hagynám ezt a kuncsorgást, turistákat zavargatást. Sokszor rám sem néznek vagy elhajtanak. Dörzsölteknek jó ez a munka, annak, akinek vastag a bőr a képén. Én nem vagyok ilyen.
Megkérdezem, milyen fűkaszát venne. Háromtárcsásat, az megoldaná az életét, de ötvenezer forintnyi rúpia, nincs rá pénze.
Hazafelé menet már tudom, hogy megveszem neki a fűkaszát, az se érdekel, ha hazug, vagy a történeteivel átver. Van valami megindító a mosolyában, szeretném azt hinni, hogy ennyi utazás után van némi emberismeretem. Egész éjjel azon gondolkodom, mit fog majd szólni.
Másnap reggel korán a parton vagyunk, azonnal kiszúrom a vékony embert, Sirit.
Ő is meglát, félénken elmosolyodik, sétál velünk szemben. Megpaskolja a kisfiam fejét.
– Hogy vannak? – kérdezi. – Hozott kalapot a gyereknek? Nagyon meleg van már most is.
Bólintok.
– Volt valami már ma? – kérdezem.
– Semmi – legyint, és leveszi a sapkáját, megvakarja a fejét.
– Szeretnénk magának venni egy fűnyírót – bököm ki.
Először nem érti, aztán hirtelen felragyog az arca, nem tudja abbahagyni a mosolygást. Csak annyit mond:
– Ezzel megváltoztatják az életemet.
Kezdődik a tanakodás, hol vegyük meg a masinát. Rendeljünk online, a fia majd átveszi. Ettől kicsit megijed, sose rendelt még így, nem bízik benne. Mire meggyőzzük és mindent elintézünk, a nap vörösen bukik alá, most látom először a naplementét, amióta Srí Lankán vagyunk.
Utolsó délutánunkon szakadni kezd az eső, igazi trópusi, bugyogós. Csak délután jutunk le a partra. Azonnal meglátom. Nincsen nála a táska, amiben a holmikat hurcolja. Hirtelen észrevesz, hevesen integet, és futni kezd felénk.
– Azt hittem, az eső miatt már le se jönnek! – kiabálja.
Kérdezem, hol a batyuja? Ahogy ígérte, leadta, már nem akar foglalkozni vele. A fia felhívta a boltot, hogy megkérdezze, mikor érkezik a fűkasza. Hazamegy, aztán majd buszon elhozza. Megint elmondja, hogy megváltoztattuk az életét. Nem tudja, hogyan köszönje meg. Nem kell, felelem, dolgozzon, éljen, vigyázzon magára, nevelje fel tisztességesen a fiát.
Majd egy másik életben, másik időben vagy helyen meghálálja.