Titokzatos tiltott helyek

A tiltott területekről legtöbbünknek az amerikaiak 51-es körzete jut eszébe, ez a nagyjából 155 négyzetkilométernyi katonai bázis Nevadában, ahol az összeesküvés-elméletek rajongói szerint földönkívüliekkel végeznek kísérleteket. Holott emellett nem egy szigetcsoportról, temetkezési helyről vagy épp ősi barlangról mondta ki az adott ország vezetése, hogy alkalmatlan az utazók fogadására 2024-ben is. 
Magyarországon például egy fotóscsapat is alakult BCO urbex néven a Facebookon, amely az elhagyatott vagy lerombolt, sokszor lezárt helyek felfedezésére és dokumentálására jött létre. Ahogy mondják, céljuk, hogy az utókornak fényképekkel és videókkal őrizzék meg a régi történelmi és kulturális épületek jelenlegi állapotát, romló szépségét. A csapat munkája egyáltalán nem ve­­szélytelen, hiszen az elhagyatott gyárakban, egykori bunkerekben, lakó- vagy üdülőépületekben bármikor beszakadhat alattuk a padló, rájuk borulhat a fal, kezüket-lábukat törhetik, ha nem járnak el körültekintően. 

Lascaux-i barlangrajzok 
Európa nem egy országában találunk megőrzés céljából vagy veszélyességük miatt lezárt helyeket, ám történelmi jelentőségüket tekintve kevés emberi alkotás veheti fel a versenyt azokkal az őskori barlangrajzokkal, melyeket négy kisgyermek fedezett fel 1940-ben a dél-franciaországi Dordogne-ban. A ma már UNESCO Világörökség részét képező üreg megtalálását egy hétig titokban tartották, majd mikor végre felkeresték egykori tanárukat, a férfi felhívta a híres őskorkutatót, Henri Breuilt. Kiderült, hogy a bölényeket, szarvasmarhákat és lovakat ábrázoló képeket 15–17 ezer éve festették. Közel hatezer, ásványi és mangánpigment, valamint faszén felhasználásával készült ábrázolást találtak a kutatók. 

A francia állam azonnal történelmi műemlékké nyilvánította a barlangkomplexumot, majd nyolc évvel később megnyitotta a turisták számára is. Arra azonban senki nem gondolt, hogy a barlang Csipkerózsika álmát megzavarva, az egyedülálló rajzokat ezzel pusztulásra ítélik. Először az ötvenes évek elején figyelték meg az elváltozásokat, mely a turisták által kilélegzett szén-dioxidnak volt köszönhető, az ugyanis a falon lévő vízpárában feloldódva savas kémhatást keltett. A probléma megszüntetése érdekében beépítettek egy légcserélő rendszert, ám 1960-ban újabb gonddal néztek szembe: megjelentek a falakon az algák. Az 1963-ban üzembe állított ózonszűrő készülék se tudta orvosolni a problémát, ezért a francia kulturális miniszter megtiltotta a turisták számára a barlang látogatását. 
Az 1970-es években elkészítettek egy másolatot, reprodukálták egy részét. A Lascaux II. ma is az egyik legnagyobb francia látványosság. 

Haragban a világgal 

Az Indiai-óceánon fekvő Andaman-szigetcsoport nemcsak türkiz strandjairól és rózsaszín naplementéiről ismert, hanem arról is, hogy a különböző törzsek által lakott területeket szigorúan tilos meglátogatni. Az Észak-Szentinel-szigeten élő szentinelézekhez például ötven éve senki nem merészkedett. A különleges népcsoport tagjai, bár tudnak a külvilágról, inkább az önkéntes elszigeteltséget választották. 
Az indiai kormány, tiszteletben tartva a döntésüket, ma már törvénnyel tiltja a szigetre való utazást vagy annak öt tengeri mérföldnél, azaz 9,26 km-rel közelebbi megközelítését. Az utolsó, hivatalos kontaktusteremtés az őslakókkal 1974-ben történt, amikor a National Geographic forgatócsoportja engedélyt kapott egy dokumentumfilm készítéshez. Golyóálló mellénybe öltözött, fegyveres rendőrök kíséretében ajándékokat helyeztek el a parton, majd visszahúzódtak a csónak közelébe, és várták, mi fog történni. A reakció azonnali nyílzápor volt, melynek során a rendező combját átfúrta egy nyílvessző. Azóta több expedíció próbált a nép közelébe férkőzni, ám a fogadtatás mindig ugyanez maradt. 
A 2011-es, helikopterről történt népszámlálás csupán 15 főt regisztrált, 12 férfit és 3 nőt, de egyes források szerint akár kétszázötvenen is lehetnek. 

Terrakotta harcosok őrzik 
Kína első császára i. e. 246-ban kezdte el építtetni a 76 méter magas, csonka piramis alakú sírdombját, amely alatt örök álmát alussza. A 38 évig tartó munkálatokat 700 ezer munkás végezte, ám az, hogy a Senhszi tartomány Lintung kerületében kétezer éve békességben fekvő császárt a turisták meglátogathatják-e valaha, nemcsak a kínai kormánytól, hanem a tudomány állásától is függ. 
A császár modern kori története 1974-ben kezdődött, amikor helyi parasztok kútásás közben agyagkatonák szobraira bukkantak. A feltárást követően kétezer katonát találtak a kutatók, de a becslések szerint összesen nyolcezer terrakotta harcost rejt még a föld, akiket a sír fölé épített piramis közelében helyeztek el a talaj alatti árkokban. A katonákat öntőformákban készítették, majd utólag kézzel tették egyénivé őket. Feladatuk az volt, hogy a túlvilágon megvédjék a császárt a gonosz szellemektől. Rajtuk kívül harci szekereket és mintegy 40 ezer bronzfegyvert is elhelyeztek a sír mellett. 

Számos rejtélyes történet kering Csin Si Huang-ti mauzóleumáról. A száz évvel később élt történetíró, Sze-ma Csien szerint a császárt palotákkal, tornyokkal, értékes használati tárgyakkal temették el, a betolakodók megfékezésére pedig higanyfolyókat és tavakat terveztek. Bár a higanyfolyók létezésében sokáig nem hittek a régészek, később a technika fejlődésének köszönhetően mintákat vehettek a sír körüli földből, s a végeredmény Sze-ma Csient igazolta. 

A sírt azóta se nyitották ki, ami nemcsak a sírrablókat fenyegető állítólagos csapdák és higanymérgezés lehetősége miatt van így, hanem óvatosságból is. Tekintettel arra, hogy a már feltárt leletek állagmegóvása is komoly gondokat okoz, a kínai kormány úgy döntött, hogy Csin Si Huang-ti mauzóleumának megvizsgálására csak 2050 körül kerítenek sort, megvárva a további technikai áttöréseket.