Hét szem datolya

Ki dugta el az öngyújtót? 
A dzsinnek huncutságát akkor tapasztaltam először, amikor Marokkó fővárosának, Rabatnak az egyik riádjában megszálltam. Marokkó híres riádjainak építészetében az iszlám hitvilága köszön vissza: eszerint a családi élet intimitása a házon belül kell, hogy kiteljesedjen. A négyzet alakú udvar, amelynek közepén sokszor egy díszes szökőkút áll – mint befelé nyíló építészeti stílus –, erre reflektál. Az ablakok nem az utcára, hanem a belső kertre és az ott lévő citrus- vagy pálmafákra néznek. A házban a víz és a zöld jelenléte elengedhetetlen, mindkettő a lüktető oázist, vagyis az életét jelképezi. 
Egyik nap kora reggel felkukorékoltak a helyi kakasok, s ha már így adódott, gondoltam, felmászok a tetőre, hogy onnan nézzem meg a még alvó óvárost. Házigazdám azonban megelőzött. A szívbajt hozva rám, a cserepes virágok közt négykézláb mászva köszönt rám. 
– A dzsinnek már megint eldugták az öngyújtómat – ingatta a fejét halálosan komolyan, így kétségem sem volt afelől, hogy mélyen hitte is azt, amit mondott. – A Próféta – béke és áldás szálljon rá – azt írta: „Aki minden reggel hét préselt datolyát eszik, mielőtt bármilyen ételt magához vesz, azt nem bánthatják a dzsinnek, de a sihr, a boszorkányság is elkerüli." Ma reggel úgy siettem, hogy elfelejtettem a datolyáimat, és nézze meg, mi lett a vége! 
Nem tudtam, mit mondjak, így csak megértően bólogattam, és leguggoltam mellé, hogy segítsek megkeresni az öngyújtót. 
Ahogy aznap megtanultam, a dzsinn a legjelentősebb természetfeletti lény nemcsak a marokkói népmesékben, de valamennyi arab társadalomban. A iszlám mitológia szerint Isten háromféle érző lényt teremtett: az angyalokat a fényből, a dzsinneket a tűzből, és az embereket az agyagból. A dzsinnek hasonlítanak hozzánk, emberekhez. Különböző rasszokba születnek, és ki vannak téve az isteni ítéletnek, ám szemünknek láthatatlanok, mert más dimenzióban léteznek. Egyesek jóindulatúak, de akad köztük gonosz is, akiket a történetek démonokként emlegetnek. Az itteniek szemében az teszi félelmetessé a dzsinneket, hogy létezésüket a Korán kanonizálja, és mivel a legtöbb marokkói muszlim vallású, jelenlétüket tényként kezelik. 
A dzsinnekkel kapcsolatos történetek azonban távol állnak a teológiától, a meséket erősen befolyásolta a törzsi hit. A szájhagyomány, területektől függően, különböző természetfeletti erőkkel ruházza fel őket, akik a sivatagokban, barlangokban, mocsarakban élnek, és nem hagynak ki egyetlen alkalmat se, hogy piszkálják az embert. Ők a felelősek a balszerencséért, a sikertelen házasságokért, de sokszor a halálesetekért is. Nem csoda, hogy a marokkóiak nagyon ügyelnek arra, fel ne bosszantsák őket. 
Leghíresebbjük, Shamharoush a szellemek királya, a dzsinnek és emberek közti viták eldöntéséért felelős. Nem egy helyen szentélyt is állítottak a tiszteletére, ahol a két világ közti konfliktusok megoldásáért gyakran állatáldozatot mutatnak be neki. A dzsinn­király hatalma a mindennapok gondjainak elsimítására is kiterjed. Sokan akkor keresik a segítségét és vigaszát, amikor a modern orvoslás eszközei már semmit nem érnek. 

Bosszúálló szépasszony 
A dzsinnekkel ellentétben Aisha Kandisha valóban élt, ibériai nemesasszony volt a reconquista idején. (A reconquista, vagy visszahódítás az Ibériai-félsziget muszlim megszállás alóli felszabadításáért vívott több évszázados harcokat jelenti.) A legenda szerint a portugálok megölték a férjét és a családját, mire ő bosszúra esküdött. Szépségét kihasználva magához édesgette a luzitán katonákat, majd ahogy azok betették lábukat a házába, kivégezte őket. Gyönyörű nőként ábrázolják, hosszú, sötét hajjal és patás lábakkal, a legenda változatától függően egyszer tehén, máskor teve alakban. Szándéka sem változott az évszázadok alatt, bájait a mai napig arra használja, hogy elcsábítsa és odújába csalogassa a hiszékeny férfiakat, és miután végzett velük, áldozatait könyörtelenül felfalja. Néha stopposként próbálja meg rátenni a kezét gyanútlan prédájára, azokra, akik elég ostobák ahhoz, hogy felvegyék a gyönyörű asszonyt, aki egyedül rója az országutat. Rabatban több hivatásos sofőr is állította, hogy találkozott már Aishával, különösen az ország északi részein járva. 
A nemesasszony mellett más női démonok is szerepelnek az itteni folklórban, kiengesztelésükre gyertyát gyújtanak a szentélyben, vagy egy fekete kecskét, netán kakast áldoznak nekik engesztelésül. 

Szemtelen gyerekek réme 
– Viselkedj, különben jön az ogre! Ha az engedélyem nélkül elhagyod a házat, elkap a Boukhencha! – ezek a mondatok minden marokkói gyerek fülében ott csengenek, amitől félelmetesebb fenyegetést sokan elképzelni sem tudnak. 

Az ogre – legyen az afrikai, európai vagy ázsiai –, a népi hiedelemvilág egyik legősibb lénye. Általában hatalmas, förtelmes szörnyetegként hivatkoznak rá, aki szívesen lakmározik az emberek húsából, különösen a zsenge gyermekekéből. Nagy, kopasz fejjel és hassal, izmos testtel ábrázolják, aki képes állattá vagy tárggyá változni. Testi adottságai ellenére szégyenlős és gyáva, emellett sokszor együgyű is. 
Mint a legtöbb népcsoport, a marokkói berberek sem maradtak alul a szörny ábrázolásában. Hogy ogreváltozatuk a lehető legfélelmetesebb legyen, megszületett Bou­khen­cha. Maga a név azt jelenti, hogy egy férfi, aki zsákot cipel, és olyan elszigetelt helyeken él, mint a hegyi barlangok vagy az erdők, de van olyan változata is a mesének, ahol az ogre saját palotát épít. Legtöbbször csavargóként ábrázolják, aki az utcákon és a falvakban kóborol zsákját a hátára vetve, amibe aztán a szemtelen gyerekeket gyömöszöli, és hét határon túlra viszi őket.