Régmúlt idők nyomában

Pest és a helyi izraelita hitközség között 1872-ben szerződés született arról, hogy a város a Kerepesi úti köztemető korabeli határain belül eső területeket ad át zsidó temető kialakítására, miután a zsidóság első pesti temetkezési helyei beteltek. Fontos szempont volt az „érintetlenség”, mert zsidó temető csak olyan helyen hozható létre, ahol előtte nem temettek a földbe semmilyen más vallású halottat. Illetve arra is odafigyeltek, hogy kőfallal körbekeríthető legyen, szintén a vallási előírások miatt.

A Salgótarjáni utcai izraelita temető 1874-ben nyílt meg, a pesti zsidóság temetkezési ügyeit intéző és karitatív feladatokat is ellátó szentegylet, a Pesti Chevra Kadisa tartotta fenn és kezelte. A nyitás évében ide temették el Schossberger Simon Vilmost, aki az első zsidó vallású magyar nemes és a Pesti Izraelita Hitközség elnöke volt; mauzóleumát Wagner Sándor tervezte.

A sírkert mindössze 1892-ig számított a pesti zsidóság egyetlen működő temetőjének – akkor ugyanis megnyílt a Kozma utcai, és attól fogva a városrész zsidó vallású halottait zömében ott helyezték örök nyugalomra. Ám ez a rövid, szűk húszéves időszak éppen az ország gazdasági és kulturális felfutásának, a hazai zsidóság asszimilációjának legintenzívebb időszaka volt.

A legtöbb mauzóleumot, családi sírhelyet Fellner Sándor, Quittner Zsigmond, Vidor Emil, Alpár Ignác és Hajós Alfréd tervezte; a zsidó és a magyar folklór elemeit egyesítő síremlékek egy része pedig a szecesszió korának hazai géniusza, Lajta Béla munkásságát dicséri. Amikor 1904-ben nagyszabású átalakítás kezdődött, a szentegylet Lajtát nevezte ki műszaki tanácsosnak. Az egy évtizeden át tartó változtatások és sírboltépítkezések eredményeként a temető előudvarán egy monumentális épületegyüttes (középkori várakat idéző fogadóépület, díszudvar, szertartási épület) emelkedett.

Bár a temető a húszas években megtelt, a vészkorszakban is temettek ide halottakat, a nyilasok áldozatai és a Dunába lőtt civilek közül is van, aki itt nyugszik. A budapesti gettóban elhunyt zsidó személyeket 1944. december 24-ig ide szállították. Az utcai harcok miatt azonban a temető használata lehetetlenné vált, a fagyok miatt a gettó területén temetetlenül hevertek a holttestek. 1945. január 29-én kezdődtek újra a temetések, a halottak jelentős része azonosíthatatlan volt. Az itt nyugvók közül sokakat még 1945-ben vagy később exhumáltak, és a Kozma utcai, a Farkasréti zsidó temetőbe vagy valamely vidéki zsidó sírkertbe szállítottak át.

Az ötvenes évektől a temetőt már alig használták (elvétve egészen 2004-ig voltak temetések itt, főleg hozzátartozók mellétemetései), idővel a sírokat szinte teljesen benőtte a növényzet, a mauzóleumokat megrongálták és kifosztották, a szertartási épület kupolája a nyolcvanas években beomlott. A 2002 óta műemlék temető 2016-ban került a Nemzeti Örökség Intézetének kezelésébe, megkezdődhettek az állagmegóvó és rekonstrukciós munkálatok.

A temető napjainkban részlegesen már látogatható, érdemes egy hosszabb sétát tenni: a Monarchia és a századelő művészeti áramlatainak átfogó képét kapjuk. A legrégebbi és legegyszerűbb küllemű sírköveken a feliratok még csak héberül vannak, az évszám pedig a zsidó időszámítás szerint jelöli a születés és a halál dátumát. Idővel megjelennek a kétnyelvű (héber–német és héber–magyar) feliratok, ám megmaradnak az erős zsidó sajátosságok és vallási szimbólumok: menóra, Dávid-csillag, lévita kancsók és kohanita kezek, a síremlékek szigorú kelet-nyugati tájolása, héber bibliai idézetekkel a nyugati oldalon, illetve az álló sírkövek.

Külön díszsor szolgált a rabbik, a professzorok és a tanítók számára. A főként a falak mentén elhelyezkedő családi mauzóleumok, a zsidó gazdasági elit hatalmas sírboltjai legtöbbször klasszicizáló görög, egyiptomi vagy századfordulós historizáló, esetleg szecessziós stílusban készültek. Itt nyugszik például a gyáros Weiss Manfréd, az Unicum atyja, Zwack József és a hatvani cukor- és malomipart irányító Hatvany-Deutsch család. A művészek közül a Nyugat kiválósága, Kiss József költő és Fényes Adolf festőművész, a Szolnoki Művésztelep emblematikus alakja. Továbbá a Budapest egyesítését kalap alá hozó Wahrmann Mór.

Vázsonyi Vilmos Magyarország első zsidó származású minisztere volt (igazságügyi), síremlékét a szomszédban nyugvó Maróti Géza szobrászművész készítette el. Megtalálható rajta Mózes táblája mint zsidó szimbólum, egy turulmadár mint magyar szimbólum, és megjelenik rajta az antikvitás is vesszőnyalábok formájában, ami az elhunyt magas pozíciójára utal.