Verőcei hajótragédia: drámai hír érkezett
origo.hu
Ma nyílik meg az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány Rehabilitációs és Oktatási Központja Kiskőrösön, ahol a daganatos, leukémiás megbetegedéssel küzdő gyermekeknek lehetőségük van a felépülésre.
A központban beteg gyermekek kisebb csoportjai – két kórházi dolgozó kíséretében, de a kórházon kívűl, barátságos környezeteben, térítésmentesen – 3-4 napos rehabilitációs programokon vehetnek részt. A Penny Market diszkontlánc támogatásával létrejött új épületben a rehabilitációs programok mozgás-, tánc-, művészet- és lovasterápiát is tartalmaznak. A kiskőrösi központ tanácsterme szakmai továbbképzések helyszínéül is szolgál, illetve a klinikai szakszemélyzet részére közösségépítő programok céljára úgyszintén igénybe vehető.
Az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítvány immár évtizede támogatja a daganatos, leukémiás gyermekek gyógyulását. A kórházi gyermekonkológiai, hematológiai osztályok felújításával, orvosi műszerek vásárlásával segíti a gyógyító munkát, továbbá szállást ad a vidéki szülők számára, hogy a kezelések ideje alatt gyermekük mellett lehessenek, valamint a rászoruló családoknak rendszeres anyagi támogatást is nyújt. A szervezett gyermekbeteg-szállítással pedig a kezelésekre és a vizsgálatokra való el- és hazajutást segítik.
origo.hu
ripost.hu
life.hu
vg.hu
teol.hu
origo.hu
nemzetisport.hu
magyarnemzet.hu
nemzetisport.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu