Kiírtották a legszebb erdőrészt

A város tüdejeként is emlegetett erdőrész körbeölelte a kórházat, a teraszáról híres Tölgyes-csárdát. Kanyargós ösvényein naponta százak sétáltak, kocogtak, köztük sok iskolás, óvodás, hiszen a fák közvetlen a gyermekintézmények közelében álltak – és a majd háromhektáros terület most egy nagy, üres homokdomb.

Az irtás óriási felháborodást váltott ki a városban, de a lakók nem tehetnek semmit, hiszen az akció jogilag nehezen támadható. Megszólaltak a város dísz-környezetvédői is, de aztán hamar el is hallgattak, hiszen az ő harciasságuk a várostól kapott megbízásokkal van szoros összefüggésben. Száz-százötven éves tölgyek, erejük teljében lévő vadcseresznyefák – már alig van belőlük az országban, mert értékes bútorfája miatt majd mindenütt kivágták őket – estek a fűrészek áldozatául. És természetesen rengeteg bokor, ahol madarak tömege fészkelt.

A favágást elrendelő városvezetők azonban sértődötten elutasítanak minden kritikát. A kitermelés az erdőművelési tervek szerint zajlott, mondják. A fák elöregedtek, balesetveszélyesek voltak, egyébként is mit ugrálnak a tiltakozók, ültetnek helyükbe facsemetéket. Ez igaz, felelik erre a civil környezetvédők, de a kulturált országokban már rég nem divat a tarra vágás. Sőt, már nálunk se, hiszen hazánkban is mind nagyobb teret nyer az úgynevezett szálaló fakitermelés. E módszerrel az egészséges fák és az aljnövényzet egy részét állva hagyják, ezzel megőrzik az erdő természetes jelegét, s csökkentik a növény- és állatvilágot ért, kitermelés okozta sokkot.

Az erdőirtók után tömérdek ducskó, derékvastagságú fatörzs és gyökér maradt, melyek hatalmas kupacokba durva várják a tavaszt. Sok szegény családnak egész télre megoldanák a tüzelőgondját, de érdeklődésünkre a városüzemeltető kht-nál azt felelték, erről szó sem lehet. Majd az erdőművelők elszállítják és megsemmisítik – ahogy a tervekben elő van írva.