Védtelen védett növény

Mindig is vizes, lápos belterület volt Albertirsa határában a Gerje patak mente. Talán ezért sem jutott soha senkinek eszébe, hogy a kaszálóként hasznosított határrészen otthont teremtsen. Májustól békahadak muzsikálnak arrafelé, és ellepi a rétet a mocsári kosbor. A lila virágú növény eszmei értéke tízezer forint, ritkaságánál fogva védeni kell. Az illetékes helyi hatóság most azonban másként gondolja: a városszélen telkeket alakított ki, és ha felépülnek a családi házak, végleg eltűnik a természeti csoda.

– Nem akartam hinni a szememnek, hogy már a gáz és a villany is ott van a telken – meséli kétségbeesetten Malya Carmen, a Homokrészi Tanyavilágért Egyesület vezetője, akinek udvaráról rálátni a parcellákra. – A Gerje melletti rész NATURA 2000 védettséget élvez, a közvetlen szomszédságában található egyhektárnyi terület helyi védettségét pedig egy albertirsai természetvédelmi szervezet kezdeményezte még tavalyelőtt. Felmérték a terepet, fényképeket készítettek. Azután képviselő-testület elé került a téma, minősített többséget igénylő döntés kellett volna.

Az Albertirsa Barátainak Köre természetvédelmi csoportját Pásztor János fogja össze, legfőbb szívügyük a környék élővilágának megóvása. A vitatott terület érdekében is felemelték a szavukat, szerintük ugyanis hiába tartják nyilván építési övezetként hivatalosan, nekik olyan élőhelynek számít, amit oltalmazni kell. Közben az elszánt természetbarát, Malya Carmen sem adta fel: a Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatósághoz fordult, ahonnan „visszapasszolták” kérelmét az albertirsai önkormányzathoz. Napirendre is tűzték az ügyet, de a panaszosnak „elfelejtettek” szólni. Azért is külön harcot kellett vívnia, hogy elmondhassa az érveit. Végül a tizenhét képviselőből heten a terület helyi védetté nyilvánítása mellett adták le voksukat, tízen pedig tartózkodtak.

– A döntés hátterében a pénz áll – szögezi le Kása Zoltán, az albertirsai polgármesteri hivatal környezetvédelmi előadója. – Amennyiben az építési övezet védettséget élvezne, akkor az önkormányzatnak vissza kellene vásárolni a telkeket, vagy egyéb módon kellene kárpótolni a tulajdonosokat. Talán nem kell mondanom, hogy a költségvetésünk ezt nem bírná el, mint ahogy bíróságra sem szeretnénk járni. Egyébként megkerestük a Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságát, ahonnan a szakállamtitkárságon keresztül azt a választ kaptuk, hogy nem javasolják a terület országos védettségét, ellenben a helyi védettségét támogatják.

Végigsétálva a mocsaras, vizes terepen, nem nehéz megállapítanom, hogy azt fel kell majd tölteniük az építkezőknek. Az egyik portán már mozgolódást látni. Az ingatlantulajdonossal telefonon sikerült beszélnem.

– Amikor megvettük a telket, nem tudtunk arról, hogy védett növény van rajta – mondja Nagygyevi Krisztina. – Erről csak jó fél év elteltével értesültünk. Nekünk mindegy lett volna, hol építkezünk. De most már nem akarunk innen elmenni, különben is lezárta az ügyet az önkormányzat, elutasították a természetvédők kezdeményezését.
– Akkor nyugodt szívvel építkeznek?
– Az idén biztosan nem kezdünk bele.

Az építési engedély kiadásába az ügyfélként kezelendő telekszomszédok még beleszólhatnak, illetve a környezetvédelmi felügyelőségnek is van vétójoga. Korlátozást rendelhet el a tulajdonossal szem¬ben, kötelezheti például a növények átültetésére, ha pedig a hivatal nem tartja annyira értékesnek őket, akkor a kőműveseknek enged zöld utat.

Jelen pillanatban úgy tűnik, Albertirsán a védett mocsári kosbor „húzza” a rövidebbet. De azért várjuk ki a végét...