Szemétposta a nyakunkba

Gondos kezek már rögtön a lépcsőházba odakészítettek egy szemetesvödröt, és rendszerint abban landolnak a másodperc törtrésze alatt a kéretlen irományok. Évente több tízezer tonna elpocsékolt papírt jelent a „szemétposta”, számításaim szerint egy átlagos család évente húsz-harminc kiló papírt kap kéretlenül.

Sok esetben olvasatlanul dobáljuk ki e kiadványokat. Ám előtte annál nagyobb a rákészülés: kivágják a fát, abból elkészítik a papírt, fotós lefényképezi a legremekebb terméket, hozzáértő nyomdászok kinyomják, a megrendelő pedig 15-20 forintot fizet egyetlen ilyen színes lapért. Még arra is kell költenie, hogy szerezzen egy állástalant, aki feketén bedobálja. Vagy lezúdítsa a társasház bejárata elé, ahonnan a szél felkapkodja, hogy az akciós termékek prospektusai szép, széles íveket írva le, szétterüljenek a környéken.

Olvasom, hogy Hollandiában vagy Belgiumban már tilos teletömködni a postaládákat a kéretlen reklámokkal, ha azt a lakó egy matricával jelzi a postaládáján. Mindezt ott jogszabály is megtámogatja, vagyis muszáj tiszteletben tartani a honpolgár kérését. Nálunk is akadnak, akik dörgedelmes feliratot biggyesztenek a ládájukra, mondván, nem kérnek szemetet. Mindez azonban pusztába kiáltott szó. A Tudatos Vásárlók Egyesülete azt javasolja, hogy – mivel minden negyedik szórólap terjesztése a posta reszortja – írjunk egy szívhez szóló levelet a legközelebbi postahivatalnak, s kérjük őket, kíméljenek meg a papírhegytől. Harcias környezetvédő szervezetek attól sem riadnak vissza, hogy összegyűjtsék a tiltás ellenére is behajigált reklámkiadványokat, s visszaküldjék azt a cégnek, áruházláncnak egy levél kíséretében.

Végül ráakadtam egy olyan környezetvédelmi egyesületre, amelyik mutatós, postaládára ragasztható matricát terveztetett azoknak, akik gátat szabnának a szemétáradatnak. Amint azonban világhálós oldalukra tévedtem, lehervadtam. A zöld oldalon ugyanis ezt a hírt olvastam: „Egyesületünk tiltakozásul szórólapot jelentetett meg…”