Már megint kudarc?

A mexikói konferencia szervezői igyekeznek informális egyeztetésekkel hatékonyabbá tenni az egyes kérdéskörök megoldását, legfőképpen a Kiotói Egyezmény jövőjét.

Az első napokban nagy port kavart az a szűk körű egyeztetés, melyen csak a legbefolyásosabb országok kis csoportja vett részt, kihagyva a tárgyalásokból a fejlődő országok képviselőit, akik ezt hátbatámadásként és a tavalyi dániai történések megismétléseként értelmezték. A helyzet tisztázására a szervezők azóta különösen figyelnek a tárgyalások átláthatóságának megőrzésére.

A WWF Magyarország helyszíni tudósítója, Benkő Dániel szerint a találkozó eddigi legpozitívabb eseménye mindenképpen Kína együttműködése, mely feltételezhetően a közvélemény nyomásának és az energiahiánytól való félelmének köszönhető. Ez azért is üdvözlendő, mivel korábban Tiencsinben Kína azt hangoztatta, hogy szerinte nem várható előrelépés Cancúnban.

A találkozó eddigi legnagyobb csalódását Japán okozta azzal a kijelentésével, miszerint nem áll szándékában hozzájárulni a Kiotói Egyezmény meghosszabbításához. A határozott kijelentést azonban később enyhíteni látszottak a folyamatos támadások miatt, de kiderült, hogy ezzel a véleménnyel nem állnak egyedül: ugyanis Oroszország és Kanada is hasonlóképpen vélekedik e témában.

A legnagyobb vitát a megengedhető felmelegedési küszöb mértéke okozza, melyben a 1,5 fokot támogató nagyobbik – ám kevésbé befolyásos – csoport áll szemben a fejlett országokkal, melyek a 2 fok mellett tették le a voksukat. A 101 kevésbé befolyásos ország legtöbbje már most küzd a klímaváltozás hatásaival, míg a világ kibocsátásának mindössze 5 százalékát fedik le. Velük szemben a 46 országot számláló engedékenyebb csoport (EU, Kína, Norvégia, USA, Japán stb.) a világ kibocsátásának 83 százalékáért felelős. A többi ország nem foglalt állást a kérdésben.

A globális együttműködés kulcskérdése, hogy a fejlett országok mennyivel és milyen módon támogatják a fejlődők kibocsátás-csökkentési és alkalmazkodási tevékenységeit. A tavalyi koppenhágai konferencián a tárgyaló felek egy része által elfogadott megállapodás kiemelten kezelte a finanszírozás kérdését, s a felek megállapodtak abban, hogy a fejlett országoknak jelentősen megnövelt, új és addicionális, kiszámítható és megfelelő finanszírozást kell nyújtanuki a fejlődő országok számára.

A vállalás jogilag nem kötelező és mindössze annyit tűz ki céljául, hogy 2010 és 2012 között az eddigieken felül további 30 milliárd dollárral segítik a fejlődő országokat, illetve ezt az összeget 2020-ig évi 100 milliárd dollárra növelik. Ez a summa nem feltétlenül mind a fejlett államokból érkezik, hanem a magán- és a multilaterális (pl. ENSZ) források is beleszámítanak majd.

Az elmúlt egy évben a fejlődő országok folymatosan próbálnak előrelépni a finanszírozás kérdésében, az összegek megnövelése érdekében. Most Cancúnban is kulcsfontosságú téma a finanszírozás. Az azonban már kiderült: óriási szakadék tátong a fejlődő és fejlett országok elképzelései között. Az afrikai országok célja, hogy 2020-ig a fejlett országok GDP-jük 1,5%-át fordítsák a fejlődő országok támogatására. Figyelembe véve az EU vagy akár az USA GDP-jét, az általuk elvárt segély mértéke jóval meghaladja a Koppenhágában vállalt 100 milliárd dollárt. Jelen pillanatban ez igen reménytelennek tűnik, mivel a fejlett országok még a Koppenhágában elhatározott első 30 milliárd USD-t sem osztották el egymás között – kivéve az EU-t, mely már bejelentette, hogy mennyit adott a fenti célokra 2010-ben.